Babapiskóta

Egyszer már kínáltam Matyit piskótával, egész pontosan akkor amikor kinézte a számból a kekszet, amit ettem. Meredten nézett és úgy mozgatta a száját, mintha ő is rágna valamit. Odaadtam neki, kicsit ismerkedett vele, jól összenyálazta, és nem köszönte szépen nem kérte. Ez kb. egy hónapja volt, nem tudom pontosan, pedig sokmindent adminisztrálok, de ezt éppen nem jegyeztem fel sehová. Tegnap újra előállt ugyanez a helyzet, virslit vacsoráztam, és Máténak már majdhogynem a nyála is kicsordult a nagy műrágásban. Szánalomból adtam neki egy kis kenyérhéjat, azt gondoltam ellesz vele egy darabig, úgysem fogja megenni. Tévedtem, pillanatok alatt eltüntette, először azt hittem elejtette, vagy kidobta a kocsiból, de nem, megette. És miután még mindig vágyakozóan nézett rám, adtam neki egy piskótát. És most már ezt is kérte. Szépen benyammogta majdnem az egészet. Csak a végéből hagyott egy kicsit, de azt is betömte volna a szájába, csak akkor már elvettem tőle, mert féltem, hogy lenyeli egyben , amilyen csacsi. Ez azért érdekes, mert a múlt héten, amikor az uzsijához kevertem egy piskótát apró darabokra törve, ügyesen kiválogatta a szájában a szottyosra ázott kekszdarabokat és kiköpte. Most meg szépen megette. Egyszerűen nem tudok lépést tartani a fejlődésével. Napról-napra változik, és megszereti azokat a dolgokat, amiket addig nem. Nekem meg sokszor fel sem tűnik, hogy egy-egy sikertelen próbálkozás óta eltelt egy, két, három hét, ami alatt persze, hogy megváltozik az ízlése. Jobban oda kell figyelnem!