Múlt heti Cserhát, meg mindenféle

Észveszejtően gyorsan száguldanak el mellettünk a napok, hetek, a héten észrevétlenül már áprilist írunk. Mintha a március meg sem történt volna, pedig igyekszünk azért megtölteni tartalommal a napjainkat. De olyan is van, amikor egyszerűen csak dolgozunk és hazajövünk, és másnap ugyanígy. De ilyen napok is kellenek, mégha fárasztóak is. 

Épp ma mondtam Milánnak olyan fél nyolc körül, hogy odatelepedhetne a zoknik mellé, és összepárosíthatná őket. Milán a nap nagyobbik részében egy iskolai öregdiák focikupán segédkezett, amiért kapott 8 órányi közmunka aláírást. Szóval nem ugrott rá a zoknipárosítás lehetőségére, mondván "had ne ma kelljen már még dolgoznia, hiszen majdnem 8 órát melózott a suliban." Ja hát, ilyen ez a popszakma, mondom én, hiszen ha én csinálom nyolc óra munka után, akkor az nem munka, ha ő akkor máris azzá válik. :-) Mindegy. Megígérte, hogy holnap összerakja. Azt nem mondtam neki, hogy ma megint kiraktam vagy 30 párnyit, ami holnapra megszárad, szóval jobban járt volna, ha ma összedobja a fél adagot, de hát így járt. :-) 

Kicsit úgyis meg vagyok rá orrolva, és most tepernie kell, hogy átküldjem majd neki a Krúbi koncertjegyet, amit megvettem ugyan neki, de még az én postaládámban várja a jobb sorát. Persze nyilván át fogom majd neki küldeni, ha eljön az ideje, és ezt ő is pontosan tudja, de addig ez az egyetlen alkutárgy, ami a kezemben van, hogy néha átmenjen a fejébe az, amit mondok. 

A múlt héten végre ki tudtunk mozdulni a természetbe, ami még bőven éledező üzemmódban volt. A holnapi hidegfront biztos taccsra is vág majd mindent, de a múlt hétvégén legalább sétáálátunk egy nagyot a Cserhátban. 

Romhányból sétáltunk fel a Prónay-kilátóba, onna nnéztünk szerteszét. Nagyon klassz volt, kicsit volt csak sáros a hegy alján, és kicsit volt csak meredek a a hegy tetején. Alsópetényből is fel lehet jönni, de onnan állítólag nehezebb kicsit az útvonal, és Marci ezt  a könnyebben megközelíthetőt választotta. 

Útba ejtettük Berkenyét és a híres fasorát, de még nem virágzott igazán a múlt héten, ezen a héten már biztos teljesen színében pompázott. 

Aztán körbesétáltuk a Bánki-tavat. 

Majd Romhány után még mentünk egy kicsit egy erdei úton, és a szalonnasütő-bográcsozó hely mellett parkoltunk le. Itt egy kicsit sáros volt a terep, de ezt a részt pont kikerülte az erdei ösvény, úgyhogy egész olcsón megúsztuk. 

Az kék sávon haladtunk egyébként, egészen addig, amíg a kék háromszöggel nem találkoztunk, mert a végén ez vitt minket fel a kilátóhoz. 

A kilátó! Ami kilátó a javából, mert olyan magas, amilyet nem is tudom láttam-e már valaha. Már a felmenés is egészen félelmetes. A kilátás most elég párás-ködös volt, de nem bántuk, mert a séta miatt jöttünk, de tiszta, szép időben biztos nagyon messzire el lehet látni. 

Hárman jöttünk fel, Feri lent maradt. 

Aztán az elmúlt hetekben voltam a barátnőmmel egy Kadarkai Endre beszélgetésen, Mácsai Pállal és Máté Gáborral beszélgetett, meg ők egymással. Hát az valami igazán feltöltő volt. A mai youtuberes-tiktokos világban, még ha nem is követem a mai trendet, még így is sokkal több jut el a füleig, mint amennyit szeretnék, és a java részük olyan rettentő idegesítően affektáló és semmitmondó, hogy két ilyen elismert művészt, színházigazgatót hallgatni majd két órán keresztül, annyira üdítő volt. Akiknek nem kell szavakat keresgélniük, akik egész szép kerek mondatokban tudnak beszélni, akik simán tudnak egy hétköznapi történetből úgy egy vicces sztorit kanyarintani, hogy nem izzadságszagú az egész, hogy végig tudják hallgatni egymást, nem vágnak egymás szavába, és olyan tisztelettel és barátsággal beszélnek egymásról és egymásnak, hogy igazán jó őket hallgatni, és hallgatnánk őket még sokáig, mert ha csak a telefonkönyvet olvasnák fel, az is megtelne tartalommal. 

Ezen felbuzdulva ma kimentünk a Margó irodalmi fesztiválra, ahol pedig kortárs írókkal/költőkkel lehetett beszélgetéseket, irodalmi standup-okat hallgatni. Ez is nagyon klassz volt. 

Ferivel pedig egy Pintér Béla darabot néztünk meg a héten, a Gyevuskát, ami az orosz frontra küldött magyar katonákról szólt, miközben több Karády Katalin dal is felcsendült, eredeti szöveggel, vagy átiratban, de úgy megtetszett, hogy azóta folyton ezek járnak a fejemben. " Gyűlölöm a vadvirágos rétet, meg hasonlók)   Még spotify-on is meghallgattam némelyiket. És jól emlékeztem, hogy a Budapest Bárnak vannak ezekből  a dalokból feldolgozásai. Tavaly nyáron voltunk Budapest Bár koncerten, az is nagyon jó volt ( juteszembe :-D) Mikor kisgyerek voltam, akkor otthon sokszor nézték a szüleim ezeket a régi fekete-fehér filmeket. Akkoriban kevésbé tudtam értékelni ezek szépségét. De hát nyilván én is öregszem :-) 

A darab egyébként jó volt. Pont annyira volt PintérBélás, amit még be tudok fogadni. 

Az április a zenekari fellépésekről, meg a futóversenyekről fog szólni főként, meg ki tudja még... gyorsan el fog röppeni, az biztos.