Ma délelőtt Marci is megírta a központi felvételit, és ezzel egy hosszú, fárasztó, ordítozásokkal, csapkodásokkal, dührohamokkal ( Marci), infarktusközeli állapotokkal ( én) teli időszaknak tettünk félig-meddig pontot.
Nem volt ez könnyű menet, még úgy sem, hogy sokkal kevesebb energiát tudtunk belefektetni a felkészülésbe, mint a nagyokkal. Marci, habitusából adódóan, sem alkalmas olyan feszített feladatsor csinálásra, mint mondjuk Milán. Ő sokkal hangulatfüggőbb, és ha olyanja volt, akkor jól lehetett vele együttműködni, ha meg másmilyenje, akkor meg csak a veszekedés volt eredmény nélkül.
Épp ezért volt nagy az izgalom, hogy vajon a szombat délelőtt milyen állapotban találja majd Marcit.
A héten azért már sikerült szerintem lelkileg is ráhangolódnia, és sikerült vele megértetnünk, hogy nem vérre megy a dolog, de fontos, hogy odafigyelve a lehető legtöbbet tudja kihozni magából. Aztán majd lesz, ahogy lesz. Ha rosszul sikerül, vagy nem elég jól, akkor sincsen semmi.
A Fasoriban írta meg a feladatsort, és Milánnal együtt kísértük. Úgy tűnt, Marcinak biztonságot ad, ha Milán is elkíséri. Mégiscsak az ő iskolája.
Drukkolok, hogy oda vegyék fel, ahová szeretnétek!
VálaszTörlésMizu, megvannak a pontok?
VálaszTörlés