Furulyavizsga

Már-már murphyszerű, hogy ha valahová mennünk kell, nagyjából bárhová, de ha még normális ruhába fel is kell öltözni, pl. ünneplőbe, akkor tutibiztos, hogy akkor kezd el szakadni az eső, amikor épp úton vagyunk. Nem volt ez másképp most sem, csak már meg sem lepődöm rajta, mert már annyira a reggeli rutinom része, hogy megnézem a telefonomon, hogy hány órakor fog esni, így legalább rá tudok hangolódni, ki tudom magam mérgelődni.
Ma sem volt ez másképp, amikor Milánnal furulyavizsgára mentünk. Élt ugyan bennem egy halvány remény, hogy hátha megússzuk, és csak akkor kezd el esni, amikor már végzünk, és itthon vagyunk, de nem... már vizsga közben is dörgött és zuhogott.

Az is már murphyszerű, hogy a kijelölt időponttal nekünk mindig bajunk van. A tavaszi etűdvizsga napján is Villányban voltunk ugyebár, most meg az első időponton Milánék osztálykirándulni lesznek, így lett ez a pótidőpont a nyerő. Végül annyi tanulónak nem volt jó az eredeti dátum, hogy mindenki ma vizsgázott.

A vizsga amúgy pörgős volt. A kicsik kezdtek, a nagyok felé haladtunk, és igazán gyorsan lement az egész.
Milán ügyesen fújta a darabjait, csak kicsit többet színészkedett előtte-utána, mint kellett volna. De majdcsak kinövi.




Ősszel elvileg kaphatna oboát, kérdés, hogy mennyit nő a keze a nyáron.

A vizsga után meg jól ott ragadtunk az iskolában, mert annyira esett, ,dörgött és villámlott, hogy nem tudtunk elindulni. Vonalban folyt lefelé az eső az égből. Jó háromnegyed órát ácsorogtunk az eresz alatt, mire úgy ítéltük meg, hogy már nem fog minket elmosni az eső a buszmegállóig. így is elég nagy kihívás volt eljutni odaáig, mert olyan tengernyi pocsolyák állták az utunkat, meg olyan vízátfolyások, hogy huhhh...
De túléltük ép bőrrel.