Mivel olyan régóta téma már az iskola, és annyit beszéltünk már róla, nem is újdonság már az iskolába járás, ezért úgy gondoltam sima ügy ez, odamegyek, mondom, hogy jövünk, és kész. De aztán reggel mégiscsak éreztem én, hogy más lesz ez a nap, mint a többi.
A iskola felé haladva csak úgy facsarodott a szívem. Jó értelemben. Olyan hihetetlen volt, hogy már Milánt suliba kell íratni. Mikor lett ilyen nagy? Nemrég kezdtük az óvodát, és jajj, a cimbik, óóó és a kedves óvónénik... brühüüü. Jóóóó, épp nem sírtam, de azért elmorzsoltam néhány könnycseppet a szemem sarkában a szél miatt. :)
A suliban aztán minden olyan úgy zajlott, mint 2 éve. Sorbanállás, várakozás, lassú haladás, beszélgetés, ki hová, melyik osztály, stb... Összeverődött ott a könyvtárszoba előterében pár ismerős ovis anyuka, jól elbeszélgettünk, röpült az idő.
Nem mondom, most is rácsodálkoztam néhány szülőre. Pl. volt egy apuka, akinek teljesen új volt az az infó, hogy kell a gyerek születési anyakönyvi kivonata. Ami még nem lenne baj, csak még ő volt felháborodva, hogy akkor ő most fölöslegesen állt ott fél órája. Hát öööö.... csak az ovikapura, az ovifaliújságra, az iskolakapura, van kifüggesztve egy A3-s méretű hirdetmény, nehéz nem észrevenni, plusz a honalpon is fenn van, csak hát el is kéne olvasni.
A másik anyuka is azon héborgott, hogy miért most jön ki a hölgy az irodából összegyűjteni azoknak a papírjait, akik csak kijelentkezni akarnak ,amikor épp sorra kerülne nemtudom mennyi várakozás után. Mondta neki a titkár csaj, hogy egész eddig az asztalnál végezte a dolgát, nem tud egyszerre bent dolgozni és kint tájékoztatni. A nő nagy duzzogva vonult ki, hogy még szerencse, hogy nem ebbe a suliba jönnek. Az orrom alatt utánamondtam, hogy szerintem is szerencse, hogy nem ide jönnek.
No de... Milán végül beíratkozott. Igaz, kellett egy telefon az oviba, mert nem volt jó az oktatási azonosítója, de simán megoldódott. Bejelölték, hogy Orsit nénit kérnénk, hacsak lehet. Hát remélem. 22-én lesz elvileg kiírva, hogy ki melyik osztályba került be. Addig marad az izgalom.
Kapott egy szép kis papír baglyocskát emlékbe.
Én pedig szipogtam még egy kicsit a buszmegállóig. Iskolás lesz az én kis Nyuszifülem!
Mi tagadás, irigyeltem
Hogy a bátyám iskolás,
Hogy őneki gyerekjáték
Az írás, az olvasás.
Csodáltam, hogy milyen szépen
Formálja a betűket,
S hiába van sok belőlük,
Ismeri a nevüket.
Úgy megy neki az olvasás,
Akárcsak a vízfolyás
Hej — gondoltam —
Mikor lesz már
Belőlem is iskolás!
S most, amikor beírattak
Iskolába az idén,
Megfogadtam: a bátyámat
Utolérem, bizony én!
Háááát... Tényleg repül az idő, már pár éve olvaslak és még nekem is furcsa, hogy már ilyen nagy lett Milán is! Arra meg nem is akarok gondolni (hiába második gyerek), hogy 2 év múlva ugyanez lesz nálunk Tomával..., szóval megértem én azokat a könnycseppeket...
VálaszTörlésHát szerintem ezt nem lehet megszokni :)Ugyanígy fogok bőgni a diplomaosztójukon, az esküvőjükön, amikor gyerekük születik majd....
TörlésMi is beiratkoztunk, és mar előre búsulom, hogy jövőre nem lesz már ovis a családban. Olyan hamar nőnek!!!!
VálaszTörlésSzerencsére nekünk még van ovisunk. Mostani terveim szerint Marci még rá is húz egy évet.
TörlésÜgyes lesz és sima ügy lesz neki a suli. Bár ugye a könnyek nem is azért potyognak, mert félti az ember őket vagy mert aggódik, hogy fognak boldogulni....:))
VálaszTörlésElőny lesz neki, hogy ott a nagy és bátor tesó, nem?