Tegnap estére megjött Máté versmondó kedve, és kábé 150szer mondta el a vacsora és a fürdés közötti fél órában a mikulásos verset, amit az oviban tanultak. Illetve a versnek az utolsó néhány versszakát. Máté azt mondja az elejét nem tanulták, én meg elfelejtettem rákérdezni az óvónéninél, hogy tényleg így van-e. De mindegy is tulajdonképpen.
A teljes vers így szól:
Zelk Zoltán: Mikulás
Égi úton fúj a szél,
hulldogál a hó,
nem bánja azt, útra kél
Mikulás apó.
Vállán meleg köpönyeg,
fújhat már a szél,
nem fagy meg a jó öreg,
míg a földre ér.
Körülötte égi fák,
rajtuk csillagok,
lámpást tart a holdvilág,
fényesen ragyog.
Lent a földön dalba fog
száz és száz harang:
"Jó, hogy itt vagy, Mikulás,
giling, giling-galang!"
Ablakba tett kiscipők
várják jöttödet.
- Hoztál cukrot, mogyorót,
jóságos öreg?
- Hoztam bizony, hoztam én,
hisz itt az idő,
nem marad ma üresen
egyetlen cipő.
Hajnalodik. Csillagok
szaladnak elé,
amint ballag Mikulás
már hazafelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése