Minihétvége

Nem szeretem, amikor a szombat munkanap. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Sehogy sem jó, mert ha kiadják szünetnek, akkor ugyebár máskor nem lesz szünet, amikor ugyanúgy ránk férne,  ha meg nem adják ki, akkor meg hiába van ilyenkor rövidített óra, vagy rövidített óra valamilyen extra programmal, akkor is taccsra van vágva a napunk. Mert reggel ugyanúgy fel kell kelni, és a rövidített órák miatt gyakorlatilag délelőtt még egy tisztességes bevásárlásra sincs idő. Azt meg hogy gyakorlatilag a szünetet dolgoztatják le, ( és decemberben ugyanígy) na azt végképp vérlázítónak találom. Aki ezt kitalálta, és aki ezt jóváhagyta.... na azzal kezet ráznék. elbeszélgetnék egy kicsit.
Ebből gondolom kiderül, hogy az iskolások voltak szombaton iskolában. Mi pedig próbáltuk gyorsan kihasználni azt a pár órár, amikor csak 1 gyerekünk van, és elintézni pár dolgot, úgymint kapcsoló- és konnektor keresés egy adott villamossági üzletben, majd az obiban, és bevásárlás egy nagyboltban.
Majd a nagyok hazajöttek ebéd után, amiből nem ettek semmit, ( zsurmókaleves - fogalmam sincs mi ez - finomfőzelékkel) úgyhogy minden szempontból "érdemes"  volt bemenni, mert csinálni nem csináltak semmit, és még csak ebédelni sem tudtak egy jóízűt, grrr... aztán Máténak hegedűórája volt, majd megint autóba pattantunk, és még egy praktiker-bauhaus kört is mentünk délután. A gyerekek rém boldogok voltak, had ne mondjam.
Egyre idegtépőbb velük mindenféle boltbamenés. Ha pedig csak körbenézni akarnánk, hogy milyen lehetőségek vannak, akkor meg pláne káosz az egész. Volt szó róla, hogy mondjuk a nagyok itthon maradnak, vagy csak Máté, vagy valahogy, de az itthon töltött szűk 1 óra alatt nem győztek meg róla, hogy tudnának tisztességesen viselkedni, míg mi odavagyunk. Teljesen szét voltak csúszva, nem lett volna szerencsés itthon hagyni őket semmilyen felállásban. Így megszívták, meg mi is, és jöttek velünk.
A lényeg, hogy lassan körvonalazódik, hogy milyen kapcsolócsaládot válasszunk, és lassan az is, hogy akkor végül miből mennyi kell. Mert ki emlékszik már arra, hogy hogy ide vagy oda váltókapcsolót kértünk-e vagy simát, esetleg dupla-váltókapcsolót. Végül nagyjából kiokoskodtuk.
Már csak meg kell rendelni, már csak meg kell érkeznie, már csak be kell kötni őket, és menet közben jó lenne a lámpatesteket is kitalálni, megvenni, de hát az meg még bonyolultabb...
Szóval halad azért a dolog. Előbb-utóbb lesz világítás is :-)

Milánék szombaton nagyon jópofa feladatot oldottak meg nyelvtanon, egy sütireceptet dolgoztak fel, mindenféle formában. Szavakkal kellett kiegészíteni a mondatot, meg sorrendbe állítani a munkafolyamatot, szóval olyan szövegértés-dolgozat jellegű feladatok. PErsze a papírlappal a kezében rongyolt ki a suliból szombat délben, hogy mostazonnalamikorhazaérünk süssük meg a sütit. Mondtam, hogy jó, majd megsütjük, de nem moströgtönazonnal, hanem mondjuk holnap.

És ezt persze nem felejti el :-) Azt, hogy eltegye az uzsonnáját, hogy felvegye a pulóverét, hogy kihegyezze a ceruzáit, hogy aláírassa az aláírnivalót, és még sorolhatnám, na azt elfelejti. De hogy süssük meg a süteményt, azt nem!
Így vasárnap délelőtt, míg Máté focimeccsen volt, addig megsütöttük a libakekszeket. Marci kutyát választott, mondván, ő kutyakekszet fog sütni.
A közös sütés az kb háromnegyedig örömsütés. Persze addig is képesek összeveszni azon, hogy ki öntse a lisztet, és ki a cukrot, de ha kellően sok összetevője van egy sütinek, akkor azért vannak lehetőségek, és kevesebb a vita. Na de aztán a szaggatás közben félúton mindig kialakul valami konflikt. Leginkább az, hogy "persze, ő több tésztát kap!", "bezzeg, neki segítesz!, "nem ér, hogy ő többet csinál" ilyesmi. De azért csak sütőbe kerültek a libák és a kutyák.
És mire mindegyik tetejére rákerült volna a cukormáz, addigra nagyjából el is fogyott majdnem az összes süti. Csodálkozott is Milán, hogy hová lett :-) De mikor hármasával vette a tálból, akkor nem csodálkozott.

Most meg már új hét, új rohanás :-)