Focitábor

Huhhh.... eltelt. Ez az első ami eszembe jut róla. Szombaton reggel mi is útnak indultunk, hogy a hétvégére csatlakozzunk a  csapathoz. Időben indultunk, ( vagy nem eléggé, mert már így is dugulás volt az M7-en), persze 1 gyerekkel minden nagyon sima ügy. :) De legalábbis jóval egyszerűbb és gyorsabb. 10 órakor már a füredi focipálya szélén néztük a délelőtti edzést. Dögmeleg volt. Úgy sajnáltam szegény kölköket, hogy ott kell rohangálniuk a 40 fokban, de őket ez egy fikarcnyit sem zavarta ám. Mondjuk volt szünet, meg vízlocsolás, meg vödörbe dugták a fejüket, szóval tényleg készültek, erre nem lehetett panasz.

A fiúk mérsékelt örömmel fogadtak bennünket, épp csak odaintettek, hogy csá, kis unszolásra végül Milán csak odajött, és jól megölelgettük a sérült kismadarunkat.

Milán nagyon hősiesen viselkedett, látszólag jól tűrte, hogy nem focizhat ezer százalékkal, csak amolyan alibikapus lehet. Persze szomorú volt, de bátor. És legalább együtt volt a bandával. A nagy közös strandolást pedig nagyon élvezte.

Az nagyon jó volt, hogy szupermeleg idő volt az egész tábor alatt. Minden nap strandoltak a fiúk, és olyan jó most a Balaton vize... hmmm.... isteni.

A gyerek nagyon jól érezték magukat. Én, felnőttként, szülőként, hát... nekem néha már sok volt. Sok gyerek, nagy zaj, folyton túl kellett kiabálni 30 gyereket. Nagyon-nagyon fárasztó volt még az a 2 nap is, amit mi ott voltunk.

Kipában

A másik, hogy a tábor a zsidó szövetség üdülőjében volt, mert az edző ilyen kötődésű, bár ők nem tartják annyira szigorúan a vallást a hétköznapokban, de itt tud szállást intézni. Tehát minden, ami nem foci volt, leginkább az étkezés, és az ehhez kapcsolódó ritusok a zsidó vallás szerint zajlottak. Ami enyhén szólva sem volt zökkenőmentes. De végülis túléltük, a gyerekek sem haltak éhen, bár 2 este is előfordult, hogy a gyerekek 9-kor még nem kaptak vacsorát, mert 1 órás imádkozás volt evés előtt. Ez nekem már kicsit sok volt, bevallom, mert 2 órát fociztak kint a melegben fél6-tól fél 8-ig, és amikor visszajöttek,  akkor még  még másfél órát kellett várniuk, hogy kapjanak enni. Milánnak már esett le az asztalra a feje, olyan fáradt volt. Szóval, öööö.... én nem vagyok járatos a zsidó szokásokban, de aki az, az biztos tudja, hogy mennyi időt kell imádkozással tölteni, akkor miért nem időzítik úgy, hogy senki ne halljon éhen..... és ez még csak egy furcsaság volt... de mindegy. Tényleg. Túléltük, levontuk a tanulságot, és majd meglátjuk, hogy jövőre hogy döntünk a tábort illetően.


Szombat este, bár jól elhúzódott a esti vacsora-kívzjáték program, még lementünk levezetni a partra. Ekkor már jöttek a villámok Tihany felöl. Mire visszaértünk az üdülőbe, addigra már jó kis szélvihar támad. Le is tört egy faág pont előttünk, mielőtt beléptünk volna a kapun. Végül ennyiben maradt a vihar. Eső szerintem egy csöpp sem esett.

Gyerekborral)

Másnap nem mentünk fel a fiúkkal az edzésre, hanem a sétálni indultunk. Marci végig hisztizte az egész parti sétát gyakorlatilag szünet nélkül nyávogott és vergődött valamin. Tök mindegy min, mindig talált valami okot rá. Idegtépő volt. De legalább a Balaton szép volt :)

A napot, a hétvégét, a focitábort egy nagy közös fagyizással zártuk a Bergmann Cukrászdában. Olyan régen járunk már rendszeresen Füredre, és még sosem voltunk a Bergmannban, csak mindig mondtuk, hogy majd egyszer jövünk. Ez az egyszer, ez most jött el. Igaz, jó sokan voltunk, a nyugis kávézgatás és fagyizgatás most csak álom volt, de hát egyébként is csak álom, akkor is, ha csak a mi hármunk van velünk :) A hely viszont nagyon jóóóó!!! Finom fagyit ettek a gyerekek, és nekem a kávé is nagyon ízlett.

 A csapat már nem teljes. Néhányan már hazaindultak, vagy strandolni.

Utolsó csoportkép

Hajrá BMC!

A fiúk már Csopaknál úgy aludtak, mint akit fejbe kólintottak. Hulla fáradtak voltak a 4 nap után. Még azóta is pihenjük :)