Utolsók

Mivel vasárnap kellett elhagynunk a terepet, ezért volt még egy teljes szombatunk, amit nem akartunk csomagolással tölteni, hanem inkább kerestünk magunknak még egy utolsó úticélt, és végül Lipnice nad Sazavou vára mellett döntöttünk. A lipnicei vár az egyik legnagyobb cseh arisztokrata kastély, és mint a legtöbb cseh vár, ez is a 14-százd elejétől ott áll a város fölötti domb tetején, ahonnan remek kilátás nyílik, nyílt volna a környező dombokra, a Sazavou folyó völgyére. Nem volt éppen kirándulós idő, borús volt, hűvös, és néha még az eső is csepergett, és persze az elmaradhatatlan köd is velünk tartott, így mi nem láttunk nagyon messzire, de az látszott, hogy szép időben tényleg jóóóó messzire el lehetne látni.

A vár több nemesi család birtokában volt, többször átépítették, lakóvárrá alakították.
Mivel szombaton  már november volt, és novemberben már nincsen vártúra, ezért sajnos nem tudtunk bemenni. Mondjuk még egy idegenvezetős túrára nem hiszem, hogy befizettünk volna, elég volt az az egy Pernstejnben, de azt gondoltam, hogy a várudvarba azért be lehet menni, de sajnos nem lehetett már, be volt zárva a kapu.
De ameddig tudtuk körbesétáltuk, és kívülről jól megcsodáltuk a hatalmas falait, és a kapu ablakán belestünk az udvarba. Jó kis várnak nézett ki :) ( igazából a honlapja alapján tetszett meg nagyon, fentebb linkeltem, szerintem nagyon hangulatos, és engem nagyon megfogott)

 A kapunk belesve a várudvar.

 A fiúk megpróbáltak átmászni a falon. Nem sikerült :)

Marci is falat mászik :)

Arra ott.... arra jó messzire el lehetne látni :)

Miután körbesétáltunk a dombon, és jól átfagytunk, mert fönt nagyon fújt a szél, visszasétáltunk az autóhoz, amit a város egyetlen nyitva tartó étterme, az  U České Koruny előtt hagytunk, így hát adta magát a lehetőség, hogy betérjünk és együnk egy meleg levest.  Ekkor még nem tudtuk, csak sejtettük, hogy a hely szoros kapcsolatban áll Jaroslav Hasekkel, a ház falán ugyanis már volt egy emléktábla csehül,  a vár mellett volt egy Hasek-emlékház, persze zárva, és a vár alatt is volt egy Hasek szobor. Szóval sejthető volt, hogy van valamiféle kötődése a városhoz :)

Az étterembe lépve kellemes kandallómeleg fogadott, a cserépkályha csak úgy ontotta magából a meleget. Nagyon szeretem a cserépkályhát, és azt a jóleső meleget, amit semmilyen más kályha nem ad, olyan megnyugtató nézni a lángoló fadarabokat. Ritkán van részem ilyesmiben, és mindig az jut eszembe ilyenkor, amikor először voltunk a Tátrában és egy kis hegyi házban laktunk, és az egész házat a földszinten lévő cserépkályhán keresztül fűtötték fel. Minden hajnalban tudtuk, hogy a háziak már ébren vannak, mert hirtelen elkezdett áradni a szobába a meleg, és mire felébredtünk, és lementünk reggelizni, addigra lent már pattogott a tűz. De jó is volt!!!!

Na szóval, finom meleg volt, és ahogy körbenéztünk, akkor olyan volt, mintha egy Hasek múzeumba léptünk volna be. Körbe a falon mindenféle régi képek az íróról, a családjáról, a barátairól, újságcikkek, könyvek, az ablakokban korabeli írógép, hangszerek, mindenféle relikvia, és mindenféle Svejkkel kapcsolatos dolgok, Svejk babák, rajzok.  

És ezt is találtuk :) Göncz Árpád és Hasek fia, egy budapesti rendezvényen

 Akkor még nem tudtuk, amit most már igen, mert hazaérve első dolgom volt, hogy utánanézzek, és kiderült, hogy Hasek itt, Lipnicében élte élete utolsó éveit, és ebben az étteremben írta a Svejk több fejezetét is. A regény utolsó fejezeteit betegsége miatt már csak diktálni tudta, és nem is tudta végül befejezni, 40 évesen tüdő- és szívtágulatban meghalt. A könyvet egyik újságíró barátja fejezte be. 

A Svejk a cseh irodalom eddig legtöbb nyelvre lefordított könyve, több mint hatvan nyelven tudják az emberek olvasni a világon bárhol. Bevallom, én még nem olvastam, de most elhatároztam, hogy fogom.

Hasek a város régi temetőjében van eltemetve.

Rendeltünk levest, ami nagyon finom volt, és nagyon gyorsan elfogyott, így gondoltuk, mivel ez az utolsó napunk itt, így majdnem az  utolsó fillérjeinkből még másodikat is rendeltünk, és nagyon-nagyon jól laktunk.

Persze Marci, miután telerakta a pocakját nem akart már egy helyben maradni, hiszen ő járni is tud, és ment volna mindenfelé, de leginkább  a kandallót akarta kinyitni. De még mindig sokkal kezelhetőbb volt, mint előző nap, amikor Meziriciben szerettünk volna vacsorázni, és akkor mindenképpen a pincérek számítógépét szerette volna kikapcsolni, vagy a pult mögé bemenni, vagy a konyhában szétnézni.

Teli hassal ültünk be végül az autóba, és mivel nem volt még késő, így nem az autópályán mentünk haza , hanem a sima országúton, mert azt jobban szeretjük, mert hangulatosabb és érdekesebb, mint csak simán hazatépni az pályán. Így hazafelé még átmentünk a Sázavou folyón, amit én csak savazónak hívok, mert annak legalább van értelme, és átmentünk Polnán is, ahol nem meglepő, van egy vár. Ezt már csak autóból néztük meg, de szerintem megért volna ez is egy körbesétát, minimum. 

Esett az eső. 

Hazaérve próbáltunk pihenni, a fiúk viszont nem, mert ők már napok óta a szombat estét várták, hogy elmenjünk még egy utolsó hokimeccsre, ráadásul Apával. Ez éltette már őket napok óta, és mindig meg kellett nézni a plakátot, hogy tényleg szombaton lesz-e, nehogy véletlenül elvétsük a napot :) 

Este aztán a rendszeresen meccsre járók rutinjával tértünk be a csarnokba, és foglaltuk el a helyünket. És azt kell mondjam, hogy egy nagyon-nagyon izgalmas és lendületes meccset kaptunk búcsúzóul. Míg a múltkori meccs alkalmával láthatóan mi voltunk a jobbak, és végül 5-1-re nyert is a Mezirici, addig most két nagyjából egyforma csapat csapott össze, és most aztán volt minden, röpködő korongok, repülő ütők, összecsúszások, elesések, vérző orr, kiment boka, kemény küzdelmek, kapuralövések, védések és gólok. Nagyon pörgős volt, a dobos srác és a főszurkolók szinte végig ütötték az ütemet és kiabáltak.  Nagyon élveztük. 

Csak ne lett volna olyan hideg!!!! Most két harmadot maradtunk, de a végére már eléggé fázott a lábunk. 

( itt éppen nagyon gólszagú volt a helyzet, a mieink, a fehérek egymás után 4-szer, 5-ször is megjátszották a figurát, de valahogy sosem jött össze)

Méltó zárása volt ez az ott töltött 1 hónapnak. 

Úgy terveztük, hogy hazafelé kerülünk egy kicsit, és megállunk Znojmóban, de mire összeszedtük magunkat, addigra már zuhogott az eső, és úgy nézett ki, hogy ez az a fajta eső, ami nem is áll el olyan hamar. Nem is állt el. Így végül nem is kanyarodtunk le, hanem jöttünk egyenesen haza.