Csütörtök este szerencsésen hazaértünk. Máté eddigi legjobban viselt
alvás nélküli repülőútja volt, majd a taxiban elaludt, persze 3
saroknyira a házunktól. Itthon kitörő örömmel fogadta az otthont édes
otthont, és vette birtokba a rég elfeledett játékait, legfőképp a
motorját, amiről le sem szállt este 11-ig, addig rótta a köröket a szoba
közepén. Ennek annyira nem örültem, mert az akkor már több napos
fejfájásom kezdett elviselhetetlen méreteket ölteni, ami aztán
elviselhetetlenné is vált, és éjjel muszáj volt bevennem egy
fájdalomcsillapítót, bármennyire is nem akartam, de nem tudtam tőle
aludni.
Péntek reggel voltam hivatalos az Afp vérvételre. A rossz éjszaka után
nem esett túl jól a korai kelés, sőt... elég rosszul esett. És bár
korábban vártam már ezt a napot, mert ilyenkor egy kis időt csakmiketten
vagyunk PocakTesóval, de most valahogy nem tudtam ráhangolódni, minden
erőmmel azon voltam, hogy nehogy kicsússzon a lábam alól a talaj valahol
a lakás és a kórház között félúton. Szerencsére hamar végeztem, és egy
óra múlva már otthon is voltam, és Matyi déli alvásakor nekem is
sikerült egy kicsit mellé kucorodni, és egy kis lelket verni magamba.
Szükség is volt rá, mert ezután kezdődött csak igazából a nap. Miután HuncAnyu újra elérhetővé tette magát a külvilág számára, egy gyors egyeztetés után HuncAnyu javaslatára egy hiperszuper cukrászda
felé vettük az irányt (a link is Tőle van ám :), ahol még játszóház is
van. Matyi útban odafelé egy hatalmasat zakózott, az esést mondjuk nem
láttam, de a végeredményt, a fején lévő plezúrt még ma is csodálhatom,
és ez az esés kicsit elvette a kedvét az élettől, sírt még akkor is
amikor kis késéssel betoppantunk a játékok birodalmába. Még szerencse,
hogy Apa a hosszas maradjak-nemaradjak vitája önmagával a maradás
mellettdőlt el, így míg ő vígasztalta az elesett madárkánkat, addig én
gondtalanull belevethettem magamat a csajos társalgásba messzirőljött Hugómamival
és Huncanyuval, és megcsodálhattam az igazi Hugót, aki élőben még
jobban levett a lábamról. Hugómumiban pedig azt hiszem egy újabb lelki
társat találtam, és már most nagyon várom az újabb találkozót, amikor
talán kicsit több lesz az idő, kevésbé leszek szétszórt.
Közben Matyi is magára talált, és miután felfedezte a különböző
járgányokat, gyorsan feledte bánatát, és miután tett néhány kört egy
hagyományos motorral, majd egy nyulassal, bepattant egy FrédiBéni
járgányba, és ki sem akart onnan szállni.
Játszóház után legurítottunk még egy-egy isteni süteményt, Hugót ekkorra
már Álomföldre tologatta az Apukája, Hunor pedig miután visszaszökött
Játékországba fáradtságát bizonyítandó becsukta ujjacskáit a mozgóajtó
közé. Szerencsére nem történt baj, csak ijedtség, de az incidenst
jelnek véve szedtük a sátorfánkat.
Utunk innen egy másik buliba vitt, ahol Matyi igazi partiarcként
jött-ment, evett-ivott, táncolt, és ismerkedett. 11 körül én mondtam,
hogy menjünk haza, mert nem bírom a szemem nyitva tartani, és a
fejfájásom ismét kezdett előjönni, a Fiatalember szerintem még maradt
volna, akár hajnalig is.
Szombat délelőtt a fiúknak kertészkedéssel telt, Matyi kitartóan
sertepertélt Apa mellett a kertben, követte a fűnyírót, vagy épp
menekült előle, és nagyon élvezte. Majd paradicsomot szüretelt, amit pampi-nak , vagy egyszerűen csak dodó-nak(értsd:
labda) hív. ÉS rájöttem, hogy ismeri a színeket, legalábbis a pirosat
mindenképpen, mert amikor mondtuk neki, hogy csak a pirosakat szedje, ez
nem okozott nála fennakadást. Persze amikor elfogytak a pirosak
nekilátott a zöldeknek is.
Délutánra a Millenáris-beli Babanet találkozó volt beiktatva, újra csak
Hugómamiékkal, de kicsit túlkombináltuk a dolgot, és végül nekünk ez
kimaradt, helyette azonban elmentünk bevásárolni, és telefont
nézni-venni Nekem, mert a régi úgy tűnt, hogy hosszas betegeskedés után
végleg feladja a harcot, de hát 6 éves volt a drágám, szóval
megszolgálta már az időt ,pláne, hogy az elmúlt 1 évben Matyi által
fokozott terhelésnek volt kitéve. Működött ő kisautóként a földön
tologatva, labdaként nagyot repülve, távirányítóként és még sorolhatnám,
persze mindezt Matyi által egy óvatlan pillanatban megszerezve.
A telefonvásárlásra végül vasárnap került csak sor, és végül sikerült a
Családfőnél egy alsóközépkategóriás, nem gagyi egybengumi gombos, szép darabot kialkudni, így most újra elérhető vagyok az éteren keresztül, és ez jó!
Szóval igazán tartalmas és zsúfolt hétvégén vagyunk túl, ma délután
pedig a Doktorbácsival van randim, aki remélem rápislant a Bentlakóra,
és megnyugtatja olykor háborgó lelkemet, hogy minden rendben odabent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése