Matyival az élet (nem) csak móka és kacagás

Máté az utóbbi időben egyre viccesebb. Ha minden okés vele, akkor azt is mondhatnám, hogy teljes harmóniában, zökkenőmentesen telnek a napjaink. Ez persze nincs mindig így. Azért be-becsúszik egy rosszabb, nyűgösebb nap, amikor semmi sem jó, ami meg jó lenne, azt nem lehet. Ilyen volt pl. a tegnapi, az okokat egyelőre nem tudom. Talán egy kibújni készülő rágófog, ami összességében a 17-es rajtszámot viseli. Szóval tegnap gáz nap volt, de egyébként Matyi egész nap el tud szórakoztatni.

Néhány szösszenet:

- Mióta volt a térdén egy horzsolás hetekkel ezelőtt, kedvenc időtöltése a bibi keresése magán, és rajtunk.  Ha talált valamit, akkor mutatja, hogy bibi, és utána mondja hogy gyógyu, azaz gyógyul.  Valamelyik nap levadászta az asztalról a sebtapaszt, és azt babrálta. Mondtam neki, hogy most nem kell, mert ezzel a bibiket kell beragasztani. Erre mutatott a kezén egy szúnyogcsípést, hogy az bizony egy bibi, ragasszuk be. Beragasztottam. Persze leáztatta magáról, de ő mindenképpen vissza akarta tenni, de már csak a homlokára tapadt. Odatapasztottam neki. Órákig feszített a homlokán a sebtapasszal.

- Az első szülinapján még nem tudta elfújni a gyertyát a tortáján. Aztán vettünk egy szappanbuborékfújót és azzal szépen megtanult fújni. A tudományt sikeresen alkalmazzuk akkor is, ha meleg az ebéd. Mindig mondom neki, hogy lassan egyen, mert meleg, meg kell fújni. Ma reggel mindenképpen a hosszú melegítőnadrágját akarta felvenni. Mondtam neki, hogy ez most nem, jó, mert kint meleg van. Erre odaállt az ablak elé, és elkezdett kifelé fújni. Gondolom le akarta hűteni a levegőt. Nem sok sikerrel:)
- Most már mindig ragaszkodik ahhoz, hogy ő dobja ki a pelusát. Megfogja és viszi, még villanyt is kapcsol, nagyon aranyos. Kedvence még a palackok laposra taposása, ebben is mindig nagy segítségemre van. De bármit mondok neki, hogy tegye ide-oda, vagy hozzon ezt-azt, ügyesen csinálja. Nekem ez még mindig döbbenetes!
Persze azt nem érti, hogy nem nyúlhat a laptophoz, ebből sok konfliktunk is van. És azt sem érti, hogy ne másszon fel a plafonra. Na jó, éppen oda nem mászik fel, de ha tudna, megtenné. És azt sem érti, hogy ne ugráljon és szaladgáljon az ágyon, mert leesik és megüti magát. Ő ugrál és szaladgál. Szóval van még mit tanulni.
-Nem tudom honnan vette, (szerintem a Süsüből), hogy rászokott a fujjogásra. Ha nem kér valamit, akkor egy jellegzetes ahhh, fújjj-t mondd, és rázza a fejét. Korábban csakzárt szájas fejrázás volt. Most meg mintha mérget akarnék adni neki, úgy fújjog.
-Amennyire nem akart integetni korábban, most mindig integet, vagy inkább olyan csá-t int. Mindenkinek az utcán aki szembe jön, a boltban, mindenhol. Ha az illető nem veszi  észre, hogy integetett neki, aki rákiabál valami hó félét, gondolom hahó lenne, hogy vegye már észre .  Azt hiszem itt átestünk a ló túloldalára.
- Kezd határozott elképzelése lenni arról, hogy melyik nap mit óhajt felvenni. lásd melegítőalsós eset. Ha én mást akarok, esetleg szebbet, mert megyünk valahová egyre nehezebben meggyőzhető. A múltkor az istenért sem akarta felvenni a lyukas orrú szandálját, ragaszkodott a zárt orrúhoz. Azt kapta. Tegnap rá kellett adnom a rövidnacijára a pizsamaalsóját, mert addig nem nyugodott. Bele sem merek gondolni mi lesz később. Pedig ő fiú:) És mi lesz ha lesz egy lányunk????
-Egyszer látta,, hogy bevizezem a hajkefét, és úgy fésülködtem, mert kiállt egy  tincs, és próbáltam lelapítani. Azóta ő is bevizezi az ÉN hajkefémet és úgy fésülködik. És minden indulás előtt az ő haját is meg kell fésülnöm. Végülis  muszáj, hogy neki is jól álljon a sérója.
- Ha bármelyikünk tüsszent, és megtörli az orrát, akkor utána mindenkinek orrot kell törölni. A hétvégén még a vonaton a szembenülő sráchoz is oda akart menni, hogy megtörölje az orrát.
-Este menetrendszerűen kéri a kakaóját. Eddig csak óóóó-nak hívta, most már kaka névvel illeti. Előbb-utóbb csak összerakja a kettőt:))) (de a kakast is kaka-nak hívja). Szóval kéri, megkapja, megissza, majd összetrombitálja a családot nagy Apaaaa, Anyaaa!!!! felkiáltásokkal, majd szalad pár kört az ágyon, majd fejen áll. Aztán vesz egy párnát és mindenki fejét szépen ráhúzza, jobbra apáét, balra az enyémet, ő pedig befészkel középre. Szerencsés esetben ezután már az alvás jön. Ha nincs szerencsénk, akkor a futástól újra játszuk.
De azt hiszem, ez az a kor, amit annyira vártam. Hogy együtt tudunk működni. Hogy tényleg sokszor nem hátráltat, hanem igaziból segít. Én pedig nagyon élvezem. Nem tudom meddig fog tartani ez a nagy egyetértés kettőnk között, lehet, hogy csak napokig, és aztán jön a dackorszak, amikor semmi sem lesz jó, amit mondok neki, de jó lenne még egy kicsi ebből. Hisz olyan kevés már az idő, amit együtt tölthetünk csak mi ketten, hisz hamarosan csak mi hárman leszünk. (na jó, Apával együtt négyen, de ő napközben dolgozik.)
Itt épp egy fogót szorongat, mert Apának segít megszerelni a babakocsit:

Most pedig csomagolunk, én be, Matyi ki. Délután indulunk haza! A hétvégén megint csak sűrű lesz. Úgy látszik otthon sem fogunk unatkozni:)))