A mérleg nyelve

Testvérek között is úgy lenne az igazságos, ha vadócMátyás mellé kapnék egy tündibündi csefres, szöszicopfos kisleányt, csak hogy kiegyenlítődjenek az erőviszonyok. Máté egyre inkább kisfiú, egyre inkább a fiús dolgok érdeklik, persze ez a természetes, és ez egy cseppet sem baj, imádja az autókat, nézni, ülni benne, bütykölni, egyre virgoncabb, vandálabb, nem ül meg egy percet sem egy helyben, örökké izgómozgó. Ha valamit a kezébe kaparint, nem érdeklik olyan apróságok, hogy az pl. milyen színű, formájú, a működését tanulmányozza, a kerekér pörgeti, a motorikáját szedi szét. Fiúból van. 

Persze imádom, Őt is, és azt isahogy általa egy kicsit más megvilágításban tapasztalhatom meg a világot. De jó lenne egyszer majd egy kislány is, akinek lehet fésülgetni a haját, (he-he), masnikat és hajcsatokat válogatni, akivel lehet csacsogni csajos dolgokról, akinek az számít, hogy a labda piros legyen, és nem feltétlenül nagy. Akinek végre kedvemre válogathatnék az üzletek végtelenül gyönyörű kislányruhái között. Látom magam előtt a kis fodros szoknyájában és a rózsaszín virágos szandáljában, copfosan. 

A másik pillanatban pedig nem tudom elképzelni hogy mást is kaphatnék, mint kisfiút. Ehhez már hozzászoktam, ebbe már beleszoktam. És bár világ életemben úgy gondoltam, hogy nekem nyilván csak lányom lehet, mert mit is kezdenék én egy fiúval, végül egész jól belejöttem a fiúsanyaságba, azt hiszem. Mégsem tudok elképzelni egy másik kisfiút, aki kisfiú ugyan, de mégsem Matyi. Nyilván hasonlítanának egymásra, de mégis más lenne. De milyen? Hisz Matyi (nekem) annyira tökéletes.

Hát ilyen és ehhez hasonló háborúkat vívok magammal. A válaszokra a jövő hétig minimum várni kell, amikor megyünk a 18. hetes genetikai uh-ra. Igaz, én már tegnap is feltettem a bátortalan kérdést, hogy nem látszik-e véletlenül ki lakozik odabent, de családunk legkisebbje egyelőre még nem volt hajlandó felfedni kilétét, szemérmes térdösszeszorítással közölte velem, hogy még nem jött el az ideje a titok felfedésének. Mellesleg én kisfiúnak gondolom, érzem Őfelségét, és lehet hogy emiatt, de én annak is láttam, de a doktorbácsi szerint nem volt egyértelmű a látvány, úgyhogy nem bocsátkoztunk találgatásokba. 

De a legfontosabb, és minden más tényleg nem számít és másodlagos, az az, hogy jól van, vidám, és boldogan lubickol. Hogy kisfiú-e vagy kislány???Néhány hónap múlva úgyis kiderül. És bármi is lesz, biztos, hogy imádni fogjuk.

Végül. Végre sikerült sort keríteni egy igazi pocakfotóra. Igaz ez is csak kutyafuttában készült, de íme: