Hármashegyi kalandok

 Még mindig Mecsek... lehet, sosem jutok el a máig... de sebaj... amíg újabb ingerek nem érnek, addig jó visszanézni a márciusi képeket, hogy milyen jó is volt. 

A falunk felett már első nap kiszúrtuk azt a nagy hegyet, ami utóbb kiderült, hogy az a Hármas-hegy. tetején egy nagy adótoronnyal meg még valami épülettel, amiről meg azt olvastam, hogy jégoldó. 

A fiúk fantáziáját nagyon izgatta, hogy mi lehet odafönn, de akárhogy is néztem rendes turista útvonalat nem sikerült találnom felfelé, csak egy betonutat, ami viszont állítólag jó meredek. Na de ez nem tarthatott minket vissza, és mivel szombat délelőtt a pécsi kiruccanás úgysem vett ki belőlünk sokat, a fiúk meg csak mondogatták, hogy még a Hármas-hegyre fel kell mennünk, hát mit volt mit tenni, nekivágtunk. 

Azt gondoltuk, hogy ha végig úgyis betonút vezet, akkor szinte csak felszaladunk, meg le, pikkpakk megjárjuk, nem is nagyon készültünk neki, hiszen nem lesz ez igazi kirándulás, csak felmegyünk a hegyre. 

A betonút aljában parkoltunk, és már induétunk is felfelé. 

Az úttest valóban jól emelkedett már az első lépéstől kezdve, ennek ellenére valóban olyan futásra csábító volt. A fiúk el is kezdtek felszaladni. 

Jól előre is mentek. 

Máté nem jött velünk, ő a délutáni agymenéseinket rendszerint offolta, meg nem is volt annyira jól egész ottlétünk alatt, szóval megelégedtünk azzal, hogy a délelőtti főprogramokban részt vett. 

( mondhatnám, hogy délután így volt egy kis nyugtunk, de nem mondom :-D )

A hegy tetejére érve tényleg 2 nagy épület fogadott bennünket, egyikbe sem lehet bemenni, egyik sem működik kilátóként, de a talajszintről is szép volt a lábunk alatt elterülő Mecsek. 

Lefelé a fiúk kinéztek a mapy-n valami rövidebb útvonalat, és hogy arra menjünk, ne a betonon vissza, így nekivágtunk a hegyoldalnak, és valami árokfélében araszoltunk lefelé a térdigérő avarban, meg elhagyott erdészeti utakon törtünk előre a gazosban, de a gyerekek nagyon élvezték, és mi számítana más, ha nem ez. Az erdő gyönyörű volt, csendes, madárcsicsergés, és a gyerekek kurjongatása töltötte csak be, egy lélek nem volt ott rajtunk kívül. De hogy milyen kis boldogok voltak a fiúk :-) Nagyon cukin ugrabugráltak lefelé a hegyoldalon, mint a megkergült kis őzgidák :-) 

A két túravezető. 

Persze leértünk a parkolóhoz, és valóban sokkal izgalmasabb volt ez az út, mint a beton, mégha jelzetlen is volt :-) Szerencsére nem találkoztunk semmilyen vadállattal. 

Még sötétedés előtt gyorsan elmentem futni, és közben szedtem egy pogácsára való medvehagymát az erdőben.