13

 Mit mondhatnék... a 13 már gombócból is sok :-) 

Persze nem ért váratlanul, mert Máté amint beköszöntött a december naponta elmondta, hogy még hány nap van hátra a születésnapjáig. Meg hát no... valahol tudtuk, hogy 12 után majd 13 lesz, jövőre meg 14, de hol van az még... minden napnak a maga baja. 

Szóval a 13 már tényleg nem kisfiús kor. De még nem is annyira nagy. Döngetjük a kamaszkor küszöbét, jó hangosan és jó erősen, és olykor baromi idegesítően és kétségbeejtően. De máskor meg azért még olyan szerethető. Ha nem játssza túl, és nem akar lesüllyedni egy kisiskolás szintre, akkor még egészen cuki is tud lenni, ami elég viccesen hangzik, ha mellette tizenpárcentivel magasabb, mint én. 

Hol van már az az alig 3 kilós picike szeretetgombóc... hol van már a kis cérnahangú KisMáté... sehol... 

Van helyette érces férfiaso hangon kiabáló majd'170 centis kezelába lógó nagyfiú. 

Akkor is szoknunk kellett egymást, amikor pici volt, akkor sem ment könnyen, most sem megy könnyen, de igyekszünk. 

Kedden, bár Máténak online oktatása van, de a kicsiknek nem, így csak egy röpke ünnepséget tartottunk. A kicsiket elhoztuk korán a suliból, mert Milánnak még edzése volt délután, hogy legyen idő megünnepelni Mátét. 

Milánnal hazafelé beugrottunk a PestiPipibe, onnan hoztunk hamburgereket. Aztán gyertyagyújtás, tortaevés, ajándékosztás, örömködés, és ment mindenki a dolgára. Nem volt haverok-buli-fanta, családi összeröfi, csak egyszerűen örültünk, hogy van egy ilyen szép nagy fiunk! 

Arcunkat most már  a karácsony felé fordítjuk.