3. Déli part- Boglári Gömbkilátó, Lellei strand

Mi mondhatni tősgyökeres északipartosok vagyunk, mégis mindig bennünk van a vágy, hogy a déli partba is belekóstoljunk. Voltunk már pár helyen természetesen, egyszer nyaraltunk is Balatonlellén, amikor Milán még csak 1 éves volt, később szoktunk át Füredre. Tavaly, mikor Milán Földváron táborozott, akkor is újra elhatároztuk, hogy majd felfedezzük a déli partot is.

Most arra gondoltunk, hogy ha a "mioldalunkon" nem annyira meleg még a víz, akkor kompozzunk át a másik oldalra, Máté tavaly úgyis kimaradt a kompozásból, és strandoljunk odaát. 

Aztán megint felelevenítődött az, hogy Milán a lellei strandon hagyta el a Nyuszikájának az egyik fülét. És hiába kerestem akkor széltében-hosszában a strandon, nem lett meg. Utána jó ideig félfülű volt a nyúl, mígnem egy ikeás nyuszi fél fülét kapta meg. 

Na erre rácuppantak, hogy menjünk megint oda, és hátha meglesz :-))) Na ja... 9 év után bizonyára esélyes még a dolog, de rábólintottunk. Meg homokos bemenőt akartak a fiúk, nem lépcsőset. 

A terv az volt, hogy átkompozunk, aztán Bogláron megnézzük a kilátót, mert amikor ott jártunk utoljára, 2011-ben, akkor még nem volt felújítva, és nem lehetett felmenni. 

A Bruce Willis-es kompra felcsillant a szemünk.

Balatonbogláron rögtön a kilátó felé mentünk. Legutóbb nem volt még enynire kiépítve, nem volt büfé, fotópont, szép lépcső. Most van.

És van belépő is.

És bár a kiírás szerint max 10 fő lehet fenn egyszerre a kilátón, és mikor Feri kérdezte a jegyárus lányt, hogy honnan tudjuk, hogy felmehetünk-e vagy sem, akkor a lány azt mondta menjünk nyugodtan, mert ő számolja, és szól. Na vagy nem tudott számolni, vagy elment közben pisilni, mert fönn legalább 20-an voltunk, és még az utánunk következőeket is felengedte. Szóval várnunk kellett, hogy korlátközelbe kerüljünk. Milán meg közben valamiért beparázott, nem volt komfortérzete a fémszerkezetes kilátón. 

De legalább a kilátás tényleg szép volt :-) 

A kilátó után sétáltunk még a parton. Nagyon klasszul megcsinálták a sétányt, és még minidg vannak valami munkálatok. Tényleg nagyon gyerekbarát hely. Muszáj lesz visszakeresnem a régi képeket, hogy lássam az ilyen volt-ilyen lett-eket. 

Kinéztem még otthon egy helyet, ahol menüt lehetett enni ( leves + főétel) elfogadható áron, úgyhogy azt vettük célba. Az étterem ( Falmingó étterem)  pont a sétánynak a túlfelén volt, mint ahol mi voltunk, út közben már majdnem meg is álltunk egy pizzériánál, de aztán csak mentünk tovább, hogy legalább nézzük meg, milyen a hely. 

Épp jókor érkeztünk, mert még volt egy nagy asztal szabadon, de míg ott voltunk, addig többeknek is nem jutott már hely. 

És nagyon finomat és nagyon sokat ettünk! 

Ebéd után átgurultunk Lellére, a Napfény strandra. Dugig volt. Ahhoz képest, hogy előző nap Révfülöpön szinte egy egész partszakaszunk volt, most úgy kellett keresni egy talpalattnyi helyet, ahová le tudunk pakolni, és még egy kis árnyék is jut. Kicsit morcos is voltam emiatt, mert pont a zsúfoltság az egyik ok, ami a füredi strandról már elüldöz bennünket. borsózik a hátam attól, hogy egymás nyakába lihegünk a parton, és ez nem a koronavírus miatt van, egyébként is utálom az embereket magam körül. 

De a fiúk, már aki megtehette, gyorsan berongyoltak a vízbe. A vízben nem volt ennyire drámai a helyzet, mivel jó sokáig be lehet menni mélyülés nélkül, így az a sok ember nagyobb vízfelületen tudott eloszlani. 

Ferivel még a bólyáig os bementek, és azt mondták, ott is csak derékig ért a víz :-) Én mondjuk azt sem láttam, hogy hol van a bólya...

Aztán én is bementem kicsit, de nekem még itt sem ütötte meg a vízhőmérséklet azt a szintet, amibe jó szívvel bele tudnék merülni, szóval itt is csak combig mentem, csak itt messzebb :-) 

Leszámítva, hogy beleütköztem labdázás közben egy döglött halba, és utána már nem tudtam önfeledten pancsolni, egész jó volt. 

A fiúk hatalmas várat is építettek a aprton. Ebbe Máté is beszállt. 

Majd a fejükbe vették, hogy menjenek csúszdázni... én azt gondoltam, Feri majd megvétózza, hogy elkerüljünk egy Mátékirohanást ( jogosan), de nem, ő rábólintott, és befizette őket. Ennél már csak az volt meglepőbb, hogy Máté csendben tudomásul vette, és nem ágált, hogy persze pont akkor, amikor ő nem csúszhat, meg egyebek, és bár minden vacért úgy tud óbégatni, hogy kinyílik a bicska a kezemben, most szó nélkül tűrte, hogy a kicsik csúszdázhatnak. Ráadásul ő mondta, hogy menjünk mi is oda, és nézzük őket. 

Betyárok

Hazafelé nem kompoztunk, hanem autóztunk. 

Ui: Közben megkerestem a régi bejegyzésemet Balatonlelléről , ITT van, csak sajnos a picasa megszűnésével a linkelt képeket nem látni m ár :-(