Balatoni nyaralás 8.- Utolsó nap, kajakozás

Hiába kerestük már korábban is a lehetőségeket, hogy kajakozhassanak a gyerekek, végül mégiscsak az utolsó délelőttre esett ez a régvárt program.
Azért, mert azt ugyan tudtuk, hogy a füredi strandon van kajakbérlés, de csak 1 személyesek voltak, és régebben Örvényesen többszemélyesben eveztek, és hát bennem nem kis para volt az egyszemélyes kajakot illetően. De mivel ez volt, ez lett. Nem jöhettünk úgy haza a Balatonról, hogy mentek egy kört, mert hallgathattuk volna jövő nyárig Mátétól, hogy bezzeg... hallgatjuk így is eleget, másért.

Szóval... Feri azt mondta, hogy szerinte mehetnek a nagyok egyedül, ő meg megy Marcival, jó lesz az úgy. Persze volt azért itt egy kört hiszti Marci részéről, hogy nem igazság, hogy ő nem mehet egyedül, blablabla... de ezt nem részletezem, mert annyi ilyen hiszti és vergődés van egy nap, hogy akkor átmehetnék hisztiblogba.

Szerencsénkre azon a hétvégén volt a legmelegebb augusztusi hétvége, iszonyat meleg volt, de legalább attól nem kellett félnem, hogy a szél befújja őket a vízbe.
mondjuk alig találtunk egy talpalattnyi helyet a strandon, az már más tészta. Kánikula ide vagy oda, ilyenkor baromira kiábrándító szerintem a strandolás... egymás szájában kuporgunk a fák árnyékában, a vízben tömeg, a víz langymeleg, és egyáltalán nem frissítő, stb... grrr... évről -évre nagyobb az emberundorom.

Végül 3 kajakot béreltünk. A fiúk kaptak helyes kis sárga mentőmellényt. Olyan jól mutatnak benne :-)

Aztán már mentek is. Eleinte kicsit akadoztak, aztán meg jól eltűntek a szemem elől, ahogy elmentek a nádas mellett. És egészen addig nem is láttam őket újra, amíg az idő lejártához közeledve vissza nem tértek.

Az elsődleges terv az volt, hogy majd nagyjából félidőnél visszajönnek, és akkor én is kipróbálom. De nem is baj, hogy nem jöttek vissza, mert már ahogy onnan a stégről nézegettem, hogy vajon hogy kellene ebbe úgy beleülni, hogy ne boruljak bele rögtön a vízbe, már ott elég mission impossible volt. Aztán beleültem valahogy, de egy felet sem eveztem, mert ez valami borzasztó volt... hát ez billegett, ingott, ringatózott alattam, egyáltalán nem éreztem, hogy nekem abban ott jó helyem lenne. Hát én nagyon féltem... jó, jó, tudtam, hogy ez nem az én sportom, de hogy ennyire nem, azt azért nem gondoltam volna.. azt reméltem, hogy majd menet közben ráérzek az ízére... csak hát a  menetig sem jutottam el 😂

A fiúk még mentek egy kicsit. Nekik nagyon tetszett.  Marcival meg kint a parton pihengettünk. Közben már gyanús volt, hogy Marci nincs jól,  a nyűgösségéből is gondolhattam volna, de később el is szunyókált a parton, és kicsit melegnek is éreztem a buksiját. Gondolom, megsütötte a nap, hiszen előző nap is sokat strandoltunk, Marci meg már tavaly sem bírta a többnapos nonstop strandot, akkor is betegen jött haza.

Milán még kisírt egy vattacukrot. Már tavaly is mondta, hogy tök gáz, mert (állítólag) az osztályban csak ő nem evett még sosem vattacukrot. Ezt azért nehéz elhinnem, de személy szerint annyira irtózom a vattacukornak még a gondolatától, hisz az tömény olvasztott cukor, olyan, mintha a cukrosbödönbe mártanám a gyerekek fogsorát. De mindegy, sutba dobtam az elveimet, ( nem először, nem is utoljára), és vettünk egy hatalmas adag vattacukrot. Már az illata is hányingerkeltően édes és tömény volt, de elfogyott. Vattacukor pipa ✔ Ezzel zártuk az idei Balatonozást.

Másnapra Marci is jól volt már.