Balatoni nyaralás 2.- Veszprémi állatkert

Marcinak már jó ideje ígérgetjük, hogy majd elmegyünk állatkertbe. Ő nagyon szereti. Az ovi9ból voltak ugyan valamikor a tavasszal, de a pestiben most olyan nagy építkezés folyik, hogy azt mondták az óvónők,  hogy egy csomó állatot nem is találtak  meg. Aztán jött a nyár, és Marci csak mondogatta, hogy menjünk állatkertbe, de mindig volt valami, ami miatt nem mentünk, így végül beígértük neki a veszprémit. És hát nem volt mese, Marci behajtotta rajtunk az állatkertezést. Erre  a legideálisabbnak a vasárnap tűnt, amikor még nem volt annyira meleg, meg az előző napok esőzése miatt a víz sem volt annyira meleg még, hogy egész napos strandolást mertünk volna bevállalni, így a vasárnap nagy részét az állatkertben töltöttük. 

Eddig mindig az alsó parkolóban álltunk meg, a viadukt alatt, és úgy mentünk fölfelé és így a fenti részre már nem sok erőnk marad, most viszont fent parkoltunk, és így meg a lentiből hagytunk ki egy kanyart.

Emlékszem még, amikor először jártam itt, akkor nagyjából egy út vezetett oda-vissza, és hogy amikor fent sétálunk egyetemista koromban a Gulya-dombon, akkor az út mellett voltak a tevék, akiket mindig megnéztünk, és egymást ijesztgettük, hogy kit fog majd leköpni a teve.

Meg olyanra is emlékszem, hogy babakocsit emelgetve jöttünk-mentünk föl-le a lépcsőkön. Most viszont az a jó kis erdei rész is le volt zárva...

Na ahhoz képest már jó nagyra nőtt ez az állatkert is, a dombra is fokozatosan terjeszkedik, ami az állatok szempontjából biztos jó, mert szép nagy kifutójuk van. Most pont az oroszlánoknak készítik az új helyüket ott fenn, és emiatt megint nem láttunk oroszlánt, csak épphogy, ahogy ott valahol feküdtek... láttunk viszont sok mást. 

Ezek a vörös makik például majdnem Marci fejére ugrottak.

 A szurikáták mindenhol nagy kedvenceink. Az egyik épp a hasát süttette :-)

 A tigrisek meg folyton összeverekedtek.

Ami újdonság volt, hogy most megnéztük a dinó-park részt is. Valamiért úgy rémlik, hogy amikor pár éve itt voltunk, akkor még külön kellett jegyet venni a dinó részre, és ezt nem tettük meg, de most egyféle jegy volt csak, amiben benne voltak a dinók is, és mivel most a fenti részen kezdtünk, még volt erőnk végigmenni a dinók között.
Érdekes, hogy a fiúk egyike sem cuppant rá annyira a dinókra, hogy kívülről fújná a nevüket, vagy hogy ekörül forogtak volna csak a gondolatai. Persze szerették őket, mint figurát, vannak is dinós cuccaik, de nem kellett mindent felvásárolni csak azért mert dinós, és nem kellett szakkönyveket sem bújni, hogy mindent megtudjunk róluk. egyszerűen csak mint érdekesség kezelték őket.
Egyszer nagyon régen, még Csehországban voltunk egy dinóparkban, az mondjuk nagyon jó volt, mert ott mozogtak is az állatok, meg hangokat is adtak ki.  Itt nem csináltak semmit, csak ott álltak, ettől függetlenül persze tök jól meg vannak csinálva, és érdekes, hogy milyen sokfélék voltak, és ahhoz képest  csak a T-rexet meg azt a hosszú nyakút nyakút ismerjük leginkább, meg azt a denevérformájú repülőt talán.

Milán sok táblát elolvasott, de egy idő után túl sok volt az infó, és túl melegen sütött a nap :-)

Máté leginkább csak duzzogott az egész állatkert alatt, vagy rosszabb esetben hőbörgött, a bezzegek a hagyjálbékének, és a biztoshogynemek között pattogott oda -vissza, és semmi nem volt jó. Mert ha próbáltuk visszarángatni a földre és a köreinkbe, és próbáltuk rávenni, hogy ne rontsa már el leginkább a saját napját, de a miénket főleg ne, na akkor az volt a baj, és hogy hagyjuk őt békén, ha békén hagytuk, és próbáltunk nem tudomást venni a duzzogásáról, és a kicsikkel jól érezni magunkat, na akkor az volt a baj, hogy bezzeg vele senki sem foglalkozik. És ez csak egy kis ízelítő Máté hétköznapjaiból...

Vezsprémbe most nem mentünk be. Mondhatnám, hogy legutóbb pont 1 nappal többet töltöttünk itt, mint mint szerettük volna, de igazából ennek nem volt köze ahhoz, hogy most nem volt több alkalmunk a városra, így csak egy pillantásnyit csíptem el belőle az állatkertben két fa közül. 

Nyugodtan mondhatom, hogy az állatkertezés legnagyobb szenzációja az volt, amikor az orrszarvúakat nézve pont elcsíptük, ahogy kakiltak. Nem tudom kell-e ecsetelnem, hogy milyen nagy sikert arattak a gyerekek körében. ( nem csak a mi gyerekeink)
Amúgy engem teljesen meglepett, hogy a hatalmas kifutón nem álltak le csak úgy akárhol a dolgukat végezni, hanem szépen odacaplattak a saját kis sarkukba, és ott intézték el az elintéznivalókat. mint egy jól betanított háziállat. Nem gondoltam, hogy az orrszarvúk ilyen okosak.

Milán már az eleje óta a pingvineket akarta megnézni, valamiért nagyon rá volt kattanva, de tudtuk, hogy azok szinte már a kijárat mellett vannak. De persze nem hagytuk ki őket. Marci itt ügyesen levette, ahogy a pingvinek a vízben pörögnek-forognak, és innentől minden strandoláskor pingvinezett a vízben. Ő volt pingvinbabu :-)

A kapunál van még egy jónak tűnő játszótér, de ezt már kihagytuk, egyrészt meg hullafáradtak lettünk mire visszaértünk, másrészt iszonyat meleg volt, és nem sok árnyék volt a játékok felett, harmadrészt Máté eddigre csúcsra járatta a hisztijét, és nemigen volt kedvünk tovább maradni.
Ezt leszámítva sokkal jobba élmény volt, mint amit gondoltam, hogy majd lesz. Kicsit mindig tartok az állatkertektől, hogy majd unalmas lesz, vagy nem látunk majd elég állatot, de végül egészen jó délelőtt volt, és nem is volt unalmas.