A torony után belevetettük magunkat a szűk utcák rengetegébe. Először teljesen céltalanul lődörögtünk az utcákon, és sodródtunk az emberekkel. Kirakatokat néztünk, a fiúk a focimezeseket, én inkább az álarcosokat meg az egyebeket. Aztán az egyik téren, (amiről kiderült, mikor olvasgattam a városról, hogy nem is igazi tér, mert Velencének hivatalosan csak 1 igazi térnek hívott tere van a Szent Márk, a többit igazából mezőnek hívja), szóval egy ilyen campo-n ( ahol szerintem legutóbb ettünk valamelyik pizzériában) aztán megláttuk a falon az útbaigazítást, hogy merre kell menni a Rialto-híd felé, és akkor elkezdtük azt követni. A Rialto-t mindenképpen meg szerettem volna nézni napsütésben, mert a múltkor már csak futó pillantásra jutotta testközelből, mert már annyira esett az eső, és itt szálltunk fel egy vaporettóra. Na de most! Verőfényes napsütés volt, szóval alaposan megszemlélhettük minden oldalról :-)
A Canale Grande a Ponte Rialto-ról
Mikor már elég sokat kóboroltunk teljesen elveszve, (na jó nem) akkor úgy gondoltuk, megérett az idő és a hely arra, hogy leüljünk valahová enni. Egy ponton direkt egyre kijjebb meneteltünk a centrumtól, mert nem akartunk egy túlzsúfolt futószalagos helyen enni, ahol már a nyakunkon toporognak, hogy mikor állunk már fel az asztaltól, hanem inkább egy távolabbi, de nyugalmasabb helyet kerestünk, egy békés terasszal, ahol nemcsak enni tudunk, hanem kicsit meg is pihenni, szusszanni. Végül találtunk is egy ilyet.
Evés után, aztán kicsit el is lustultunk, és egy alkalommal pont ott pihentünk meg, ahol szemben egy Leonardo Da Vinci kiállítás volt. Gondolkodtunk is erősen, hogy jó lenne bemenni, ráadásul ez pont a feltalálmányairól szólt, és biztos érdekes lett volna, és ha kicsit korábban vetődünk erre, bizonyára be is mentünk volna. De már eléggé el voltunk fáradva ahhoz, hogy félő volt, hogy a fiúk már nem tudták volna kellőképpen értékelni. Na de sebaj, mert jól elraktároztam magamban ezt a múzeumot, hogyha majd legközelebb jövünk, akkor mindenképpen megnézzük! :-)
Ott ülnek, a Tiziano múzeum tövében, a Da Vinci múzeummal szemközt :-)
Hanem itt a múzeum tövében döntöttünk úgy, hogy van még annyi időnk a hajó indulásáig, hogy átsétáljunk ahhoz a nagy fehér templomhoz, amit mindig látunk a hajóból, a Szent Márk térről, bárhonnan, azaz a Basilica di Santa Maria della Salute-hoz. Csakhogy a térképet nézve jártunk már hozzá közelebb is, úgyhogy kicsit ki kellett lépnünk. Mert hát hiába volt az nemolyanmessze, ha a csatornán nem lehet csak úgy átmenni akárhol, és jókora darabon kerülnünk kellett.
Marci nagyon félt ezektől.
A Canale Grande az Akadémia hídról.
És akkor még vissza kellett sétálni a Szent Márkra :-) Ott a túloldalon.
Erre egy kicsit rá is pihentek a fiúk. ( Valaki pedig belenyúlt az objektívbe, így innen minden képen van egy folt, mert nem vettem észre... grrr.....)
A hajóhoz visszafelé menet már csak két dolog lebegett a szemünk előtt, hogy találjunk kutat, ahol fel tudjuk tölteni a flaskáinkat sokadjára, és hogy együnk egy jó fagyit. Végül mindkettőre sor került még a hajó indulása előtt.
Még egy utolsó búcsúpillantás a térre.
A Sóhajok hídjánál én már csak sóhajtozni tudtam, hogy hát ennek is vége lett, és vajon mikor vet megint erre az élet :-) ( Máté itt épp a sokadik duzzogását végzi, ki tudja már miért...)
A hajón ülve már eléggé fáradtak voltunk. Jó volt végre csak úgy nézni ki a fejünkből.
Este Milán még ragaszkodott a városi sétához, így elmentem vele. Másnap pedig már az utolsó napunkat töltöttük Bibioneban, és volt búcsúbiciklizés, búcsúfagyi, búcsútenger, búcsúséta, és még egy kis játéktermezés is, meg búcsúeső, de nagyon jó emlékekkel tértünk haza, és azóta is azt hajtogatjuk, hogy óóóóó, Bibioneeee, de jó is volt! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése