Kirándultunk

Hetek óta, amióta ilyen gyönyörűszép napsütéses ősz van, és amióta még a levelek is elkezdtek sárgulni és hullani, munkált bennünk, hogy menjünk ki a szabadba. Csak egy picit, csak egy szippantásnyit, nem is kell messze... De valahogy sosem jutott rá elég idő.
Aztán múlt hétvégén végre megembereltük magunkat, és irgumburgum, nem múlhat el úgy ősz, hogy ne látnánk legalább egyszer a színesbe borult hegyoldalt. Így hát vasárnapra időzítettünk egy kirándulást. Igazából az volt a fejünkbe, hogy ne menjünk nagyon messze, és csak egy kis túrát csináljunk, mert még annyi a dolog itthon délutánra, de végül csak sikerült belecsúsznunk egy nagy túrába. Persze nem bántuk meg, csak jól elfáradtunk :-)

Több alternatívát is mondtam vasárnap reggel, volt tényleg egész közeli, még városhatáron belüli sziklacsúcs, de végül mégiscsak a Pilis mellett döntöttünk, mert hát a Pilis, az mégiscsak Pilis, igazi hegy, igazi túra, igazi flow.
A tavasszal, amikor a Piliscsaba fölötti Dévényi Antal-kilátóhoz mentünk fel, akkor láttuk a szomszéd hegyen a Boldog Özséb-kilátót, ami a Pilis legmagasabb csúcsán áll. Egy mellettünk lévő pár férfitagja mutogatta akkor körbe, hogy mi micsoda körülöttünk, én meg füleltem, innen jött az infó, és az ihlet, hogy legközelebb majd oda menjünk fel.
Ez a legközelebb pedig most jött el.

Pilisszentkereszten parkoltunk, és innen indultunk föl a hegyre a zöld jelzésen. Hogy mennyi fölfelé az út, azt akkor nem tudtuk, elfelejtettem megnézni, kiírva pedig már csak jóval feljebb volt egy kereszteződésben, hogy onnan még 2.5 kili. Hát mentünk. Eleinte nagyon ráérősen, aztán kicsit kiléptünk, amikor rájöttünk, hogy ez hosszabb lesz, mint gondoltuk, majd megint lassan, amikor már fáradtunk.

A Megyeri-híd. Szerintem nagyon klasszul néz ki. 

Pilisszentkereszt, ahogy a parkoló autó mellől láttuk. 

Fölfelé

Színpompás

 A fiúk váltakozva kínlódtak, hol az egyik nem bírt jönni, hol a másik, pedig az út eleje igazán kényelmes sétaút volt, csak később kezdett el meredekedni és kövesedni.
Nagyjából félúton az úgynevezett László-kúpjánál tartottunk egy rövid pihenőt.

Alattunk Pilisszántó

Nagyjából innen kezdett el igazán emelkedni a hegyoldal. A nap is kisütött, szinte nyárias meleg lett.

 Marci hol valami bot miatt hisztizett, hol nem bírt jönni, vagy a kettő együtt. Végül a kanyargós fölfelé vezető utat elkezdtük a csapásokon levágni, mert úgy láttuk, hogy sosem fogunk felérni, ha ennyit kanyargunk. Na, ezek a rövid kanyarlevágások bezzeg tetszettek nekik, büdöskölkök.

A kilátó 2014 óta ékesíti a Pilis tetejét, és páratlan körpanorámában gyönyörködhetünk a tetejéről. Sajnos elég párás volt a levegő, így nagyon-nagyon messzire pont nem láttunk, de azért így is elég szép volt.

Távolban a Kevélyek

A tetőn egykori rakétabázis betontorzója látható. A lapos hegyhátról jó időjárás esetén kiválóan szemmel tartható volt a főváros légtere. A katonai objektum a '80-as évek elejére készült el  A titokban tartott bázison kb. 40 katona szolgált, mígnem 1996-ban végleg bezárták. ( természetjaro.hu)

Nem messze innen van egy siklóernyős felszállópálya. Már fölfelé jövet is találkoztunk a nagy hátizsákos emberekkel, lefelé menet meg pláne, akik jöttek föl a hegyre, hogy aztán lesiklóernyőzzenek. Mire leértünk a hegy lábához, addigra rengetegen röpködtek a fejünk felett, olyan szépek voltak!

 Lefelé jövet Milán felmászott a László-kúp tetejére, és onnan is körbekémlelt.

gondoltuk, nem ugyanazon az útvonalon megyünk vissza az autóhoz, amin jöttünk, hanem egy másikon, gondolván, hogy majd sikerül egy kicsit levágnunk egy nagy kanyart. Végül lehet, hogy azt a kanyart levágtuk, de valahogy nem oda érkeztünk,. ahová számítottuk, és  baromi sokat kellett visszagyalogolni a főút mentén az autóhoz. Ez már nem volt annyira kellemes, de végül épségben autóba szállt mindenki.
Végül a kis túrából egy majdnem 9.5 kilométeres nagy túra lett. Alaposan el is fáradtunk, mondhatom.