Marcihét

A héten a nagyok táborban vannak. Ez a  szokásos "szolfézs"tábor, ami nem szolfézstábor igazából, csak a szolfézs tanár szervezi, és tartja, de valójában ő készségfejlesztőnek hívja.
Hogy pontosan mi zajlik a táborban, azt nem tudnám jól leírni, a lényeg, hogy évről-évre elmennek egy Nógrád megyei tanyára, a Cserhát közepébe, ahol nagyjából semmi nincs, még térerő is csak alig. ( pedig ugyebár a nóta is megmondja, hogy csak egészség legyen és térerő :-DDD ) Tavaly, tavalyelőtt Ordaspusztán voltak, idén egy tanyával arrébb Cservölgypusztán van a székhelyük. A képek alapján nagyon szuper világvégi tanya, egy igazi mesevilág, kisházikóval, tetőtéri szobával, háziállatokkal, és jó levegővel. A tanya gyakorlatilag majdnem el van vágva a világtól, a busz sem ment ki odaaáig, csak a bekötőútig, onnan gumicsizmában caplattak be a gyerekek. A csomagjaikat a tulaj fuvarozta be terepjáróval. Ő volt az, aki pár éve, amikor nála lovagoltak a gyerekek, és elkapta őket egy nagy vihar, akkor ötösével furikázta át őket Ordasra. Ezt a kalandot még azóta is emlegetik.
Szóval itt vannak vasárnapig, és kalandokban most sincs hiány, hiszen volt 1 nap, amikor végig esett, volt, amikor csak félig, tehát jókat lehet a sárban dagonyázni. :-) Eddig egyszer sikerült beszélnem a fiúkkal, hol térerő nincs, hol foglalt Ágota néni telója, hol meg csak kicsöng.
Tegnap épp egy kiránduláson voltak a szomszéd faluban, és már hazafelé tartottak, amikor hívtam őket, és hát borzasztóan lelkesek voltak, kutya bajuk, jól vannak, és már most tele vannak mesélnivalóval, pedig még csak kedd volt. A háttérből is mindenki egyszerre kiabálta bele a a telefonba, hogy mmi minden történik, nem is nagyon tudtam kivenni, ki mit mond, de a lényeg, hogy boldogok és önfeledtek, az nagyon átjött, és hát mi kéne még több. Vasárnap megyünk értük. Reméljük, hogy addig már nagy eső nem fog esni, és épségben kijutunk mi is majd a tanyára. ( nem úgy, mint két éve, amikor beleragadtunk a sárba, és azt hittem, onnan már sosem jövünk ki)

Szóval a héten Marcihét van, és ha nem is élünk át akkora nagy kalandokat, azért jól elvagyunk.

Vasárnap a veresegyházi Medveparkban voltunk, erről majd írok külön is.
Hétfőn, Marci kitalálta, hogy menjünk el a Ligetbe a biciklipályára, mert ő már ezer éve nem biciklizett. Hát jó, összekészültünk, csomagoltam piknikfelszerelést, innivalót, elindultunk. dögmeleg volt, és verőfényes napsütés, szinte felhő sem volt az égen.
Bezzeg, mire leértünk a ligetbe, akkor már láttam, hogy arra messzebb sötétedik az ég, de nem tűnt olyan félelmetesnek, így én le is telepedtem a megszokott padomra a könyvemmel, Marci pedig rótta a köröket a kreszpályán.

Annyira sütött a nap, hogy Marci a szemét sem tudta kinyitni. :-)

Aztán egyszer csak vészjóslóan elkezdett fújni a szél, így gyorsan összeszedtem Marcit, hogy inkább induljunk, mert itt nagy zuhé lesz. Mindenki, aki még ott volt fejvesztve elkezdett menekülni. És a szél csak egyre jobban fújt, az ég sötétedett, és azon aggódtam, hogy el ne kezdjen a fejünk felett villámlani, mert akkor húúúú.... közben pedig végigpörgettem a legrövidebb útvonalat a fejemben, hogy ha nagy gáz van, akkor hová tudnánk behúzódni a vihar elől.
Tekertünk, tekertünk, és egész sokáig el is jutottunk úgymond ép bőrrel,  mert már szinte csak a célegyenesben, úgy 10 percnyire otthontól kezdett el nagyon esni. De annyira, hogy ömlött az eső, nem is esőcseppek voltak, hanem folyamatosan folyt az égből a víz!
Marcinak jó volt, vagyis jobb, mert neki volt baseballsapija, és neki nem esett a szemébe az eső, de nekem nem volt, és végül már annyira folyt a víz a fejemről, hogy nem tudtam szinte kinyitni sem a szememet.
Ha mernék esőben elengedett kézzel biciklizni, akkor biztos széttárt karokkal az ég felé fordulok, de nem merek még eső nélkül sem így tekerni, így csak mentünk Marcival egymás mellett, harcoltunk az elemekkel, és közben sikítottunk, mint az őrültek, majd nagyokat nevettünk. Mikor hazaértünk, utána még annál jobban  rákezdett esni, úgyhogy mondhatni mázlink volt :-)

Tegnap végül megint a Ligetben kötöttünk ki, kísértjük a sorsunkat, mert be kellett mennünk a városba, és kérdeztem Marcitól, hogy akkor mi legyen, visszaszálljunk a földalattira, vagy sétáljunk egy kicsit, és majd felszállunk később. Azt mondta sétáljunk, és keressünk egy fagyizót. Úgyhogy szépen bandukoltunk az Andrássy úton fagyizót keresve, és addig-addig kerestük, hogy végül egészen a Ligetig kellett mennünk, mire találtunk egyet.

Végül a jégpálya mellett fagyiztunk, ami nagyon hangulatos volt, de Marci meg rákattant, hogy akkor menjünk egy kört a vizibiciklivel is. Nagyon sokféle vízi járgányt lehet bérelni méregdrágán, és evezni/tekerni a városligeti tavon, de nagy nehezen sikerült lebeszélnem róla, hogy ne ketten üljünk már fel, hanem legalább apával, mert én nem vagyok olyan stabil, ha vízről van szó.

Aztán még ücsörögtünk kicsit a fűben, és néztük a vizet.

Jaaa, és a nap nagy eseménye!!! Hogy MArci, valamilyen indíttatásból vágott egy másfél cm x 4cm- es sávot elől  a hajába. Kis gyerek papírvágó ollóval. Hát amikor megláttam nem voltam túl boldog... inkább szomorú. Olyan szuper volt most a frizurája, olyan MArcis volt, olyan aranyos, és olyan jól állt neki, erre úgy elrondította, hogy elsőre ( meg másodikra is) csak sírni tudtam. Azt mondta, azért csinálta, mert hosszúnak gondolta, és melege volt.
- Bezzeg Apának is kopasz a feje fölül, meg neki még oldalt is az, az egész feje kopasz, mégis hozzámentél feleségül!!!!- vágta az arcomba, amikor sopánkodtam, hogy de most hogy nézel ki MArcika???? Az én szépséges Marcikám!!!!

Este Feri megigazította neki. Hozzávágta valamennyire az oldalát, és így már nem annyira gáz. De még így is látszik egy csík a feje tetején.
Estére már túltettem magam az első-második-sokadik sokkon, és csak lefotóztam, hogy mit fodrászkodott Őkelme, csak hogy meglegyen az utókornak, és tudjunk 10 év múlva min nevetni. :-)

még igazítás előtt. 

Most meg szép kis kopaszbarack feje van. De így is cuki.