Őszi várkirándulás

Péntek délután nanááá, hogy nálunk is kitört az őszi szünet. Bár a suliból már ebéd után haza lehetett volna jönni, mivel a fiúknak délután szolfézs is van, meg utána foci is, így nálunk ez felejtős volt. Szolfézsból ráadásul havi számonkérés is volt, szóval semmiképpen nem lehetett volna hiányozni. Ezzel kapcsolatban még mindig meglep, vagyis inkább rácsodálkozom, hogy Máté miket tud már! Nekem már a szolmizálás is maga a csoda, hogy egy dalt simán le tud szolmizálni, de felismeri a hangokat zongorán leütve, vagy fordítva, le tud énekelni egy skálát, szóval mégiscsak ragad rá valami. 

Szombaton még volt Máténak egy szülinapi bulimeghívása aminek eleget tettünk, így csak vasárnap ültünk kocsiba. 

Azt találtuk ki, hogy ha már szünet van, és még szép napos is az idő, akkor kiránduljunk egyet hazafelé menet. A szép őszi hegyeknél nincsen szebb szerintem a világon! Én Hollókőre gondoltam, ahol a faluban voltunk már pár éve, de a várba nem mentünk föl. Babakocsival voltunk, és már a falu maga is épp elég kihívás volt így, nemhogy egy várnézés. Szóval a vár akkor kimaradt. 

De Feri azt mondta, hogy menjünk inkább Somoskőre, mert Hollókőre bármikor mehetünk. A bármikor egyébként a "kedvenc" szavam. Nálunk ez a sohával rokonértelmű. ( Jó nem mindig, és Hollókő tényleg bármikor útba esik, ha megyünk Ózd felé. ) 

Szóval...Feri javasolta ezt a Somoskőt, mert valami gyerekkori emléke fűződik oda, de nem volt benne biztos, de eszébe jutott, és szerette volna megnézni. Így hát Somoskő felé mentünk. 

Meglepően nem volt nagy kitérő a szokásos ózdi utunkhoz képest, alig kellett csak többet autóznunk. 

A Somoskői vár érdekessége, hogy a falu, Somoskő még Magyarországon van, de a vár az már Szlovákia. Trianonkor a falu is Csehszlovákia részévé lett, de egy befolyásos orvosnak köszönhetően, aki sikeresen megműtött egy francia tisztet, visszaadták Magyarországnak Somoskőt és Somoskőújfalut, de a várat nem. Évtizedekig csak a falu széléről lehetett megcsodálni a várat. 

Az első várat a 13. század második felében építették, és a környék bazaltoszlopait is felhasználták hozzá. Többször is gazdát cserélt, egy időben a Losonczyak tulajdona is volt, és állítólag itt szeretett bele Balassi Bálint Losonczy Annába, aki a későbbi Júlia-verseit ihlette. 

A török támadásokkor megerősítették, és sikeresen tartotta is magát a túlerővel szemben nagyon sokáig, de végül török kézre került, és megrongálódott. A pusztulása a Rákóczki-szabadságharc idején tovább fokozódott, és csak 1970-ben kezdték el felújatni. A wikipedia szerint ezek a munkák Szlovákia önállósodása után félbeszakadtak, de most úgy tűnt valami mégis újrakezdődhetett, mert látszólag új lépcsősorok, feljárók lettek kialakítva. De van még min javítani. Vannak egészen beomlott részek, remélhetőleg azokhoz is hozzá lesz egyszer kezdve. 

A vár felé közeledve kicsit elbizonytalanodtunk, mert mindenhol csak Salgó vára volt kitáblázva, de hiába tudtam/tudtuk, hogy az nem az, amit mi keresünk, mégis már majdnem ráadtuk a fejünket, hogy menjünk akkor oda. Végül mindegy, vár vár. De végül kitartottunk, és kiokoskodtuk azt is, hogy biztos azért nincs kitáblázva, mert már nem magyar földön van. Somoskőn aztán találtunk végre útbaigazító táblát, hogy menjünk csak fölfelé a hegyre, ott lesz a vár. És ott is volt! De még milyen klassz vár! Ahogy ott magasodott a hegytetőn, hát az nagyon ütős volt! 

Ahogy mentünk föl autóval úgy sűrűsödtek a parkoló autók, már-már azt hittük, hogy nem is lesz hely. De azok valószínű a szintén arra táblázott vadasparkba mentek, ide mi most nem mentünk el. mert fönt a vár alatti parkolóban azért még találtunk helyet.  Már a parkolóból is meseszépek voltak a környező dombok. 

A fiúk nagyon izgatottak voltak, hogy átmegyünk egy másik országba. Lépésenként kérdezték, hogy már Szlovákiában vagyunk-e. A hivatalos határ a vár alatti feljáró elején van. Régen kerítés is állt itt, ennek már csak a kerete van meg, de van Szlovákia tábla. 

 A kis bódéban a belépőt lehet euróban és forintban is fizetni. Hozzácsaptunk még egy hűtőmágnest is, amin viszont már csak szlovákul van a vár neve, de csak ilyen volt. 

A várba fölfelé iszonyat nagy szél volt, és jó hideg. De aztán föntebb, és a vár másik oldalán már olyan szépen sütött a nap, hogy szinte meleg volt. A vár sittysutty körbejárható, nem nagy, viszont nekem nagyon tetszett. Olyan várszagú volt, olyan igazi vár. Számtalan kis lőréssel, fallal, ablakkal, ahonnan ki lehetett nézni körbe-körbe. És hát a színpompás hegyek valami fantasztikusak voltak. A fiúk föl-le rohangáltak (volna), lépcsőn föl, lejtőn le, szerintem élvezték. 

A vár után továbbmentünk a vár alatti ösvényen, hogy megnézzük az Európában egyedülálló bazaltorgonákat. A vulkanikus működésnek köszönhetően ebben a térségben több helyen is látható bazaltkiömlés, de ennek a helynek a jellegzetessége a természetesen meghajló orgonák. Nem mondom, jól nézett ki. 

A vár alatt áll még egy Petőfi-kunyhó, mert 1845-ben Petőfi- kunyhó, annak emlékére, hogy Petőfi errefelé kirándult 1845-ben, és a táj szépsége őt is magával ragadta. Élményeiről az Útirajzokban is ír. Ebből részletek a kunyhó falán is olvashatóak. Petőfi túrájának emlékére az általa bejárt vasúti nyomvonalat Petőfi-sétánynak keresztelték, melyet bizonyára érdemes lenne végigjárni, egészen Salgó váráig. Hátha egyszer... 

Marci megpihent

A parkolóban bekortyoltuk az itthonról vitt meleg teát. Jól esett. A fincsi kolbászos szendvicseket már az ideérkezés előtt behabzsolták az éhenkórászok. 

Remek kirándulás volt. Van még erre lehetőség bőven. 

Tovább Ózd felé pedig szuper szerpentines, színes erdős utunk volt. Nagyon élveztük.