Fönn a hegyen

A Sziklatemplomból kijőve a hűvös 20 fokból hirtelen megcsapott a kellemes alkonyati meleg. A pesti oldal csak úgy pompázott a rózsaszínes narancssárgás fényben, a hídról pedig klassz zene szólt, így ha már itt vagyunk, elindultunk a hegyre fel. A fiúk úgyis régen mondogatják már, hogy menjünk fel a Gellért-hegyre. Voltunk már többször is, igaz, legutóbb már elég régen, nem emlékeztek rá. Persze most, hogy föl kellett menni, most nyávogtak, hogy miért kell még hegyet mászni. És különben is, ők éhesek, szomjasak, fáradtak, stb... Persze sosem egyszerre van bajuk, hanem felváltva, hol az egyik kínlódik vmi miatt, hol a másik más miatt, csak hogy permanens legyen a nyavalygás. De azért csak haladtunk fölfelé is, és időnként ki-kinéztünk és megcsodáltuk a várost. 

Hát gyönyörűséges ez a város, azt mindig meg kell állapítanunk! Csak jó helyről, és jó felé kell nézni, ennyi a titok.

 Mert amint nem a Duna felé néztünk, akkor máris nem volt olyan szép. :( Sőt... kiábrándító volt, és dühítő... Mert a hegynek ezen a Gellért Szálló felöli oldalát eleszi a szemét, a kosz, a mindenféle ürülék. Nem értem, hogy hogy lehet ezt engedni, és nem tenni ellene semmit, hogy lehet, hogy a város luxusfürdőjének a szemközti oldala egy pöcegödör... hogy a hely, ahonnét ilyen a panoráma a városra, a hegy, amelyik a város egyik jelképe, az tele van dobálva üres üvegekkel, hogy a turisták között kis hátizsákjaikat cipelve vonulnak fel a hegyoldalra a hajléktalanok, hogy a szemetesekből folyik ki a szemét, hogy minden kis kiszökellésben, padok mellett szanaszét vannak dobálva a csipszes zacskóktól elkezdve ki tudja mik.... Hogy lehet ez???? Borzasztóan szégyenletes szerintem.

Szóval... mentünk fölfelé, és kerülgettük a szemetet, hogy egy padra leülve gyönyörködjünk a panorámában, az szóba sem jöhetett. Fölmentünk egészen a Szabadság-szoborig, ott kicsit nézelődtünk, és a túloldalon jöttünk le.

Ott van Apa munkahelye!!!!

A hegy lábánál buszra szálltunk. Jól elfáradtunk. A buszon egy néni adott egy pogácsát a fiúknak. Én elbambultam, nem hallottam, hogy épp sopánkodtak volna, hogy éhesek, de lehet hogy mondogatták, csak  az én ingerküszöböm alatti hangerővel, mert én nem hallottam, a néni viszont nagyon aranyos volt, mert egy friss meleg pogácsát nyomott a kezükbe, hogy kibírják hazáig.