Szombati kastély- Lysice

Szombaton reggel nem ébredtünk olyan korán. És hihetetlen, de igaz, hogy Marci egész éjszaka a saját kis felfújható matracán aludt a szomszéd szobában a többiekkel, és nem jött át mellém nyomorogni, pedig fel voltam rá készülve.  Hát ennyire volt csak fáradt. 

Reggeli közben tervet kovácsoltunk, hogy merre induljunk. Végül egy kastély (Lysice)-várrom (Boskovice)kombóra esett a választásunk két külön városban, egymástól nem messze. A várrom különösen felkeltette az érdeklődésemet, mert ilyennel nem sűrűn találkoztunk eddig, mióta erre járunk. 

Az úton egy darabig a szekrény mélyéről előkotort Belga cd-t hallgattuk, arról is a régi kedvenc számainkat. A fiúknak is bejöttek a hátsó sorban :) Nem kellett háromszor sem meghallgatnunk az autópályás számot, hogy már mondogassák egymásnak, hogy " hééé gyerek, nyitva van a jobbhátsó!" 

Miénk a pálya, az autópályaaa, az aaaaautópálya:)

Először Lysicében álltunk meg, a kastélynál. Jó kis kastély volt ez, a sarokról be lehetett látni egy kicsit a kertbe is, a kis patakban egy hattyúcsalád úszkált Marci nagy örömére, és még egy kishattyú is volt. De eddig még nem találkoztuk olyannal, hogy a kertbe is csak jeggyel lehet bemenni. Itt viszont így volt. 

A nagy hattyúnézés közben Marci elnyomott egy taslit Mátén. Nem tudom miért. Én nem is láttam, vagy csak nem tűnt föl, mert napjában száz ilyen is elcsattan közöttük. De Feri azt mondja a körülöttünk lévők látványosan felhördültek, húúúú. Hát nem tudom.... Máté nem óbégatott utána, úgyhogy én nem ítéltem ezt olyan nagy erősségűnek. Persze kívülről látni biztos durva lehetett.

Végül addig -addig tanakodtunk, hogy befizettünk egy kastélytúrára, ami pár perc múlva indult. Arra számítottunk, hogy mivel akkor, abban a pillanatban Marci még egész használható állapotban volt, így csak kihúzza majd a bent töltött időt valahogy. 

Nagy meglepetésünkre kaptunk magyar nyelvű leírás a kastélyról, és a szobákról. :) Na ilyen sem fordult még elő szerintem velünk itt Csehországban. Úgy látszik, ez a hely tele van meglepetésekkel. 

Milán neki is esett rögtön elolvasni, mit írnak. Máté pedig szépen követte menet közben, hogy miről beszél a  néni. 

A harmadik meglepetés pedig az volt, hogy lehetett fényképezni odabent. Így jó sok kastélyos képem lett, pótolván az eddig megnézett helyek hiányosságait is, ahol mindig tiltva volt a fotózás. 

Gyönyörű könyvtárszobákat és lakószobákat láttunk, kazettás mennyezeteket, berakásos padlókat, és az egész olyan szép volt és elegáns. Nem volt olyan fennhéjázó, hogy minden aranyszínben pompázott volna, igaz, nem is királyi palota volt ez, csak egy egyszerű vidéki kastély, de szép volt nagyon. Meglepő módon gyorsan el is telt az a bő háromnegyed óra, ami a túra volt. A lány nem beszélt a szobákban olyan hosszasan, hogy ne tudtunk volna a hátsó sorban mit kezdeni magunkkal, meg jó volt a magyar leírás, és hogy fényképezéssel el tudtuk ütni a fennmaradó időt. Szóval nagyon megelégedve jöttünk ki végül a kastélyból, hogy milyen jó, hogy nem hagytuk ki a tárlatvezetést. 

Könyvtár

Marci elmosódottan ücsörög a díszes padlón. 

Másik könyvtár

A kastély után kimentünk a kertbe, ami három erkélyes volt, középen pedig az a jó kis fedett árkád, amit már kintről is láttunk, és bentről is.  Kellemes kis kert, rengeteg virággal, néhány szökőkúttal, szoborral. A kert végében volt egy méhészet, és egy csinos kis almafás. Hogy ez a kastélyhoz tartozott-e még??? Ki tudja.
Próbálkoztunk családi képekkel is több-kevesebb sikerrel. :)

Marci a levendulással

Találtak egy megmásznivaló fát 

Jógyerekek

Innen nem mentünk nagyon messzire, alig 10 kilométernyire már meg is érkeztünk a következő állomásunkra, Boskovice-re.