Kori, kori, kori

Úgy hozta az élet, hogy 2 nap alatt háromszor is megfordultunk a jégpályán. Ebből kétszer én is korcsolyát húztam, és csak siklottam, siklottam.... na jó ez egy erős túlzás volt, messze vagyok még attól, hogy olyan könnyedén libegjek a jég felett, mint ahogy azt az előttem haladó hölgy tette, de egyre jobban megy, egyre jobban ráérzek, és csak párszor esek el. Legtöbbször akkor, amikor már túllazáskodom. :)

A pénteket szokás szerint a  Városligeti Műjégen kezdtem az iskolásokkal. Rettentő hideg volt, de már a buszból látszódott, ahogy a nap pont rásüt a jégpályára, a jégen megcsillanó napsugarakat szinte látni lehetett. A túloldalon pedig ott volt a gőzölgő tó. Nagyon szép látvány volt. A jégen pedig nem is volt már hideg, sőt le is izzadtam. A végére már teljesen beizzadt a kesztyűmbe a kezem. 

Délután Jeges Suliváró néven egy kis korcsolyás foglalkozás volt meghirdetve az ovisoknak, az iskolás korcsolyatanárral. Már jó előre beterveztük, ehhez igazítottuk az egész heti menetrendünket, mert így a pénteki úszást csütörtökre kellett áttennünk. A korizás fél4-re volt kiírva. Minden ovis elhoztam ebéd után, (Marcit még korábban is, mert nem volt jól.), Mátét is kikértem rögtön foci után, és mentünk a jégpályához. El is késtünk picit. Nem voltak túl sokan, olyan 5-6 ovis csoportosult Kriszta néni körül. 

Ahogy kívülről láttam, néhány stabilitási feladatot csináltak. Körben állva dobáltak egymásnak valami állatot, leguggoltak, lehajoltak, aztán egymásba kapaszkodva csúsztak. Máté közben körözött körbe-körbe, mi Marcival pedig sétálgattunk, hogy meg ne fagyjunk. Marci mindenképpen koncertet szeretett volna a színpadon. Nehezen akarta megérteni, hogy nem lesz koncert. 

Végül majdnem 1 órát koriztak a fiúk. Milánnak is már egész jól megy, bár nehéz megítélni, mert bár ügyesen megy, de ő is olyan gyors akar lenni, mint Máté, és emiatt sokat esik. Nem olyan óvatos duhaj mint én. 

Milán már fáradtan.

A jól megérdemelt forró fahéjas almalé :)

Mivel a múlt szombaton hiába mentünk ki a pályára, mert nem lehetett délelőtt korizni, mert hokiverseny volt, Milán azóta is mondogatja, hogy úgy menjünk korizni, hogy én is felmegyek a jégre. Ez hétköznapokon lehetetlen, így megint csak tettem egy olyan felelőtlen ígéretet, hogy majd hétvégén kimegyünk. 

Ma reggel már szinte azzal ébredt, hogy akkor mikor megyünk korcsolyázni, mert megígértem. Nem volt mit tenni, felcuccoltunk, elmentünk, bár jó hideg volt. 

A jégen mondjuk most is jó volt, és ahogy közeledtünk a 12 órához egyre nagyobb részét sütötte a nap a pályának. Jó volt, no. Csak Milán valamiért hamar beleunt a sok esés-kelésbe. Hiába mondom neki, hogy ne hajtson annyira, legyen óvatosabb, és akkor nem fog mindig kicsúszni, nem, nem, nem és nem. Ő kimegy pihenni, ő inni kér, ő megint kimegy pihenni.... De azért két pihenés között ő is ment elég sokat. Meg én is. Jó volt nagyon. Amikor kiértünk még jó kevesen is voltak. 

Majdnem egy órát voltunk. Én bírtam volna tovább is, de a hazaút mindig keserves, azt is be kell kalkulálni. Alaposan szét is fagytunk hazáig.