Zenélő szökőkutas

Hétfőn úgy alakult, hogy be kellett mennünk a városba egy csomagért. Már pénteken bemehettem volna egyedül, de akkor nem volt kedvem, meg rohanni is kellett volna, így inkább a hétfőt választottam 3 gyerekkel :) Tudom, nem vagyok normális. De azt terveztem, hogy a kötelező részt gyorsan lezavarjuk, és utána tudunk csinálni valami klassz programot együtt. 

A csomagátvétel után tartottunk egy röpke brainstormingot, hogy akkor most mi legyen merre tovább. A fiúk fagyizni szerettek volna, de hogy ne kelljen a körút zajában fagyit nyalni, mondtam nekik, hogy akkor menjünk el a Margitszigetre, és inkább ott együk meg azt a fagyit, ne itt a koszban. Rábólintottak, bár Marcit nehezen lehetett a Nyugati mellett álló fagyispulttól elrángatni, de végül csak sikerült fölszállnunk a 4-6-osra. 

A szigetre érve persze minden járgányt meg kellett csodálnunk, mintha legutóbb még nem lett volna ennyi féle pedálos autó, bringó, tricikli, akármi, vagy csak nem volt főszezon. Mindegyiknél bepróbálkoztak, hogy nem ülünk-e bele, és mindegyiknél elmondtam, hogy nem, most nem ülünk bele semmibe. 

Szerencsénk volt, mert mire a nagy szökőkúthoz értünk már csak néhány perc volt hátra, és kezdődött a műsor. Minden egész órában van zenélés, 4-5 szám erejéig, este 9-kor pedig lejátsszák az egész repertoárt, és sötétben még fényjáték is van. 

Fagyit nem, de jégkrémet kaptak.

Sajnos csak telefon volt nálam, azzal meg nem igazán tudok fényképezni. 

A műsor remek volt, a fiúknak is, és nekem is nagyon tetszett. Milán mesélte, hogy amikor az oviból itt jártak, akkor is meghallgatták a zenét. Én meg elgondolkodtam, hogy lehet, hogy én most láttam először. Persze a szökőkutat már sokszor láttam, de mintha tavaly ritkábban lett volna a zenélés, nem óránként. Hmmm, nem tudom. 

A fiúk nem is akartak felkelni a szökőkút mellől. Mondták, hogy várjuk meg a következő előadást is. De mondtam nekik, hogy ne üljünk már itt háromnegyed órát, hanem akkor kicsit sétáljunk, és akkor visszafelé megint erre jövünk, meghallgatjuk a zenét, és hazamegyünk. Jó. 

Milán egész idő alatt azt kérdezgette, hogy nem kell-e még visszafordulnunk, nehogy lekéssük a műsort. Végül elsétáltunk a vadasparkig, de bemenni már nem volt időnk, csak a kerítés mentén mentünk végig. Szerencsére itt is volt valami átalakítás, mert a kívülről is jól megtekinthető, legalábbis egész sok mindent láttunk. Jó, a lovakat nem, de félő, hogy ha bemegyünk, akkor letáborozunk a lovak mellett. Viszont láttunk kisőzikét, olyan igazi iciripicirit, és még azt is láttuk, hogyan szopizik. Nagyon aranyos volt!

Marcinak a baromfiudvar is bejövős volt, mint mindig :)

 Visszafelé viszont már futnunk kellett, hogy nehogy lemaradjunk a zenéről. :) Nem maradtunk le. Az első zenei blokk nekem kicsit jobban tetszett, de ez is nagyon jó volt. Most már kicsit látszódtak a fények is. Milán pedig tele volt kérdéssel:
- Miért zenél?
- Hogy zenél?
- Honnan jön a víz?
- A vízágyú miért forog?
- Honnan tudja a vízágyú, hogy mikor kell forognia?
- Honnan tudja a szökőkút, hogy honnan jöjjön a víz?
- Hová folyik le a víz?
- Miért az a középső a legmagasabb?
- És a többi miért kicsi?
- És miért esik le a víz?
- Hogy megy odaáig fel?
- Mi az hogy ritmus?
- Mi az a korefágia? (koreográfia)
- Ki csinálta a szökőkutat?
- Miért?
- De hogy tudta megcsinálni?
- És ez mindig megy?
- És amikor nem megy, akkor hol van a víz?
és így tovább, és így tovább...
Élmény volt, mondom én :)

Szuper délutánunk lett végül. Nehéz szívvel indultunk haza, maradtunk volna még. Máskor is jövünk. Nem mondtam  a fiúknak, de tervezem, hogy legközelebb bkv hajózunk is, csak az igényel egy kis szervezést, pl. a menetrend ismeretét legalább. 

Közkívánatra hazafelé villamos-földalatti-villamos kombóval jöttünk. Odafelé busszal és trolival utaztunk, úgyhogy szinte minden tömegközlekedési eszközt kipipáltunk, pedig alig pár órát töltöttünk csak a városban.