Röpke Csehország

Úgy adódott, hogy pár napot megint Csehországban töltünk. Amikor ez múlt pénteken kiderült, akkor még nem esett le, hogy ez a pár nap micsoda megváltás lesz, mert tegnap magunk mögött hagytuk a fülledt, forró Budapestet, és ma itt Meziriciben kellemes borús 25 fokra ébredtünk. Igaz, tegnap még itt is iszonyat forróság volt, és ma estére is meleg lett, de kibírható. Ellenben az otthonnal.
Az utazás... hát... nem volt annyira jó, de így másfél nap messzeségéből már olyan vészesnek sem tűnik. Minden baj forrása ott kezdődik, ha Marci nem alszik az autóban, mert akkor kiszekálja maga mellől a többieket, akik pedig ellennének, de így nincsenek el, és felváltva visítoznak, attól függően Marci épp melyiküket karmolja szét. Nem tudom, lesz-e ez még jobb valaha, semmi nem segít, ha játékot kap a kezébe, akkor azt félő, hogy eldobja, ha ennivalót, akkor szétszórja, ha innivalót, akkor ki épp nem önti direkt, de a kupakot elveszíti, a könyvet csak ideig-óráig lapozgatja, és félő, hogy széttépi, én pedig nem tudok hátrafelé fordulva szórakoztatni őt egész úton, így marad a kínlódás, és a remény, hogy elalszik. El is aludt, amikor már majdnem megérkeztünk. DE csak majdnem, mert épp belecsúsztunk egy nullával haladó dugóba Brno után az autópályán, így végülis volt ideje aludni egy kicsit Marcinak.

Tesók alszanak :)

Most ezt a pár napot nem a jólmegszokott helyünkön alusszuk, hanem egy másik, kisebb panzióban, ami erősen kollégium feelinges, de abból is a rosszabbik fajtából. Vagy csak nagyon rég voltam már koleszos, vagy nagyon megszépültek róla az emlékeim, ki tudja. Végül is nem annyira gáz, ezt a pár éjszakát csont nélkül kibírjuk itt, mára már egészen belaktuk.
Amit nagyon sajnálunk, hogy ez jóóóóó messze van városközponttól, és az ismert séta, és kikapcsolódó útvonalunktól, ráadásul fenn a meredek útnak majdnem a tetején, nem annyira egyszerű tenni egy kis sétát a skacokkal.
Tegnap, érkezés után lementünk a fiúkkal a főtérre, hogy a nagy melegre való tekintettel fagyizni akartunk, meg hogy egész nap ültünk mozogjunk egy kicsit. Dögmeleg volt, Milán minden percben elmondta, hogy túl meleg van. A fagyinkat is villámtempóban kellett enni, nehogy ivólé legyen belőle. Csavaros fagyit vettünk, mert ott keveset kell beszélni, de nagyon híg volt alapból is, és nem volt csokis, amitől Marci persze bekattant, mert ő csak a csokisat szereti.
Benéztünk a turista irodába is, hogy van-e valami térkép, mert elfelejtettem otthon megkeresni a szuper váras térképet, amit még tavalyelőtt ősszel szerváltam ugyanitt, de azóta sincs ilyen még egy.
De legalább megcsodáltuk megint a Városháza auláját, mert ott van az iroda.

A plafon

Milán észrevette, hogy nyitva van a templomkapu, így oda is benéztünk.

Hazafelé pedig úgy kellett Marcit felhúzni az emelkedőn, mert annyira nem bírt már jönni. Keveset is aludt, meleg is volt, meg hát nem is az a nagy hegymászó fajta. 

Csütörtökön friss, hűvös levegőre ébredtünk. Olyan jól esett!!! Délelőtt a közeli ( régebben a világvégi játszótérnek aposztrofált) játszótéren voltunk. Élveztük, hogy nem tűz a nap, viszont csalódtunk, mert nem volt meg a focipálya, csak a helye, de se kapu, se rács. Van viszont egy hiperszuper rekortános-műfüves teniszpálya, de hát azzal nemigen tudtunk mit kezdeni. :( Pláne, hogy játszottak is rajta. A fiúk el is kenődtek picit. Viszont építettek egy új mászórészt, ami nagy klassz lett, olyan minikalandparkos. A nagyoknak mondjuk nem volt nehéz végigmenni rajta, de tetszett nekik, többször is körbementek, Marci viszont korához képest nagyon jól vette az akadályokat, neki azért voltak benne nagyobb kihívások. 

Végül betemették magukkal homokkal.

Az ebédünket az panzióhoz tartozó napközben étterem, estefelé inkább kocsma ( nem a lecsúszott fajtából, teljesen korrekt, csak este már inkább söröznek a megfáradt, munkából hazatérő melósok) stílusú helyen fogyasztottuk el, ahol adnak menüt. Milánnak így teljesült a kívánsága, és elmentünk egy kocsmába. :) A kaja egész jó volt, Marci magaviselete kevésbé. Mondhatni hagyott maga után kivánnivalót. Ha csak annyit mondok, hogy kitalálta, hogy odapisil az ajtó melletti virágcserépbe, majd amikor nem engedtem, akkor egy sor hiszti után kivonult a teraszra egy fa mellé, hogy akkor oda, de a fa melletti asztalnál is ültek ám, így onnan is elhoztam, szóval ha csak ezt a kis szösszenetet említem, még akkor is csak nagyon a jéghegy csúcsát kapirgálom. 

De holnap kap egy új esélyt, hogy bizonyítson, holnap elvileg csilisbab lesz a második, meg valami sajtos krémleves (nem biztos), de lesz rá kenyérkocka, szóval elég nyerő párosítás Marcira nézve. 

A délutánunk pedig nagyon izgalmas volt, majd mesélek.