Királyrétre kisvonattal

Mióta elkezdődött az új tanév, azóta nemigen csináltunk semmi különöset hétvégenként. Most viszont, mivel szuperjó meleg idő volt, mindenképpen ki akartuk használni, hogy kicsit kimozduljunk a városból. Mivel szombaton a maraton miatt a fél város le volt zárva, és ilyenkor nemigen éri meg átmerészkedni a Duna túloldalára, mert kérdéses, hogy visszajutunk-e, így a mi oldalunkon keresgéltünk, és végül a Királyréti kisvonatozás mellett döntöttünk. 

Reggel fél 9-9 körül  már a garázskapuban toporogtunk. A 10 órási vonatot céloztuk meg, Kismarosról Királyrétig. Nem járnak túl sűrűn a vonatok, úgyhogy mindenképpen el szerettük volna érni, mert a következő meg már nagyon későn ment volna. Jól haladtunk, nem volt semmi hiba, leszámítva a ködöt. A beígért 27 foknak akkor még nyomát sem láttuk. Teljesen jókor értünk a kismarosi vasútállomáshoz, még a parkolóhely keresés is belefér, meg a jegyvétel, és már fent is voltunk a vonaton. A vonat jó zsúfolt volt, a zebrán épp előttünk vonult át egy nagyobbfajta iskolás csoport, voltak vagy 50-en, nem tudom, de jóóóó sokáig tartott mire mindenki átért. Na ők már mind fönt voltak a 3 vagonos vonaton, mire mi jegyet váltottunk. De azért akadt ülőhelyünk. 

És már indultunk is. Nagyjából fél órát zötyögtünk a vonattal Királyrét felé, a végére Marci már el is unta, hogy egyhelyben üljön, és mindenképp sétálgatni akart, de hát azt pont nem lehetett. Pont jókor érkeztünk meg, mielőtt elszabadult volna a Marcipokol. 

Leszállás után nem igazán tudtuk merre is induljunk, mert a kikészített tuti Börzsöny térképünket persze otthon felejtettük, vagy az autóba, már nem is tudom. Így hát mentünk a többiek után, és találtunk is egy útbaigazító táblát, meg egy kürtőskalácsost, ahol vettünk is egy kalácsot, hogy indulógáz adjunk a fiúknak. 

Nagy hegyi túrába egyelőre nem akartunk belefogni, így a látogatóközpont felé indultunk, hogy aztán majd meglátjuk, merre tovább.

Óriáslábnyom (és egy Marciujjlenyomat az objektíven)

Út közben egy túracsoport mögé keveredtünk, és egy darabig mögöttük araszoltunk, de mivel úgy tűnt ők nem egy kijelölt úton haladnak, és nagyjából minden harmadik fánál megálltak és a túravezető bácsi mesélt valamit az erdőről, így még nálunk is lassabban haladtak, pedig mi sem diktáltunk ám hatalmas tempót. Mi pár kanyar után jobbnak láttuk, ha inkább visszafordulunk, és a látogatóközpont felé vettük az irányt. A fiúk makkot és botokat gyűjtöttek, és még Marci is hősiesen jött, egészen addig amíg be nem duzzogott valamin, talán azon, hogy ledobta a jó kis botját a lejtőn, én meg nem hoztam neki vissza, másik meg nem volt jó neki. ekkor kicsit nyakba kéredzkedett, de aztán hamarosan újra jött velünk szépen. 

 A látogatóközpontba végül nem mentünk be, túl szép volt az idő, ahhoz, hogy bent töltsük, viszont onnan indult egy tanösvény, ami egy kört tett meg, és elég vállalhatónak tűnt, időben is, és a gyerekeknek is. 7 állomásból állt, lehetett volna valami füzetet kérni hozzá, amiben minden állomáshoz voltak kérdések, de nekünk ilyen nem volt, mi csak mentünk, mentünk, és kerestük a békás jelzőtáblákat. 

A tanösvény egyébként nagyon jó útvonalon megy, volt benne minden, hegyi út, lejtő, csúszós sáros rész, kis patakon pallón átkelés, félelmetes fenyőerdő, csillogó vizű tó, szóval megoldófüzet nélkül is elég érdekes volt, a gyerekeknek is nagyon bejött.

Megpihennek

Bár a vége felé kicsit izgultunk, hogy mennyi lehet még hátra, hogy nehogy lekéssük a visszavonatot, meg a hatos pontnál már Milán is kezdett fáradni, de végül simán visszaértünk. Ha lett volna egy órával későbbi vonat, akkor még tök jól el lehetett volna ütni azt az 1 órát, megpihenhettünk volna a tóparton, vagy mehettek volna a gyerekek a kerti vasúton, ami olyan mint a Vasúttörténeti parkos, és pont előttünk ment át az úton, és Milán persze teljesen bezsongott. De nem volt 1 órával későbbi vonat, csak 2 órával későbbi, azt meg már nagyon későinek találtuk. Addigra a fiúk teljesen szétcsúsztak volna. Marci tuti, de Milán is. Hát kell még pár év, mire egésznapos kirándulásokat tudunk betervezni, az biztos, addig meg megelégszünk ezekkel kis mikrosétákkal :)

Visszafelé már jóval kevesebben voltak a vonaton. A fiúk bepusziltak egy zacskó csokiskekszet meg egy zacskó piskótát, és mire a végére értek, már majdnem újra Kismaroson voltunk. 

Mondanom sem kell, hogy Marci 5 perccel a hazaérkezés előtt hisztizte álomba  magát a kocsiban. Szerencsére nem ébredt fel, amikor megálltunk, és sikerült alvó állapotban felvinnem a szobába. Milán ragaszkodott hozzá, hogy csak kicsi alvást csináljunk, ne nagyot, mert ő úgysem fog tudni sokat aludni. Mondtam neki, hogy jó, addig alszik, amíg tud. Aludt vagy 3 órát :) 

Jól sikerült kirándulás volt, Marci is nagyon hősiesen jött! Legközelebb a Nagy-hideg hegyet célozzuk meg. Majd keresünk egy gyerekbarát megközelítési módot.