Amikor Milán összebarátkozik StohlBucival

Tegnap ovis kiránduláson voltak a fiúk. Nem mentek messzire csak a Margitszigetre, de ez is nagy kaland volt mind a kettőnek. Milánnak ez volt az első ilyen kirándulása, ő azért volt izgatott, Máténak meg ez volt az utolsó, nekem meg ezért szorult el a szívem. 

A kirándulás jól sikerült, a kicsik csak fél napot voltak, de így is volt vadasparknézés, szökőkútnézés, és játszóterezés, a nagyok pedig csak délután jöttek haza. Nekik még vonatozás is volt, foci a nagyréten. 

És bár Mátéék ettek jégkrémet a szigeten, gondoltam ovi után fagyizunk egyet együtt, és fagyizás közben tudnak mesélni, milyen volt a napjuk. 

A cukrászdához érve a korlátnál ott egy pasi egy kislánnyal, de nem is figyeltem, és amikor köszönt, hogy sziasztok, akkor rutinból visszaköszöntem, azt gondoltam biztos egy ovis apuka. De köszönés közben már rájöttem, hogy ő bizony StohlBuci. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, mint amilyet a szituáció megkívánt, nem rohantam le autogrammért, nem kezdtem el megbámulni, nem mutogattam rá ujjal, stb... 

Kikértük a fagyikat. A nagyokat előreküldtem egy asztalhoz, amíg fizettem. Mire kiértem Milán már sopánkodott, hogy:

- Jajjj, a fagyim, le fog esni a gombócom!, Jajjj, jajjj, le fog esni! Anya!!!!!!- és meg sem mert mozdulni szegénykém, nehogy lepottyanjon a fagyija. 

Próbáltam megmenteni azt a nyomorult gombócot, ami valóban a földre akart huppanni. Elvettem Milán tölcsérjét, hogy valahogy belenyomkodjam a fagyiját, de a mozdulat közben lecsusszant a fagyi. Szerencsére sikerült az alkarommal megfogni, viszont az összeszorított alkarjaimmal nemigen tudtam mit kezdeni. 

Ekkor odatoppant mellénk StohlBuci, és mondta, hogy várjak, segít, és elvette a kezemben szorongatott tölcsért, és a gombóc alá tartotta, én pedig belecsúsztattam a tölcsérbe. Megmenekült a fagyi!

Megköszöntük a segítséget. Milán többször is odakiáltotta a szomszéd asztalhoz, hogy köszönöm! és percekig taglalta, hogy milyen , hogy a bácsi segített, különben most nem lenne fagyija. 

Az incidens után  békésen nyalogatta mindenki a maga fagyiját. Marci is kikönyörgött egy fél gombócot, és ügyesen nyalogatta. Irtó büszke volt magára :) 

Majd StohlBuciék indulni készültek, elköszöntek, elköszöntünk, mire Milán kétségbeesve fordult utánuk:

- És mi lesz ha még egyszer le akar esni a fagyim??? Ki fog segíteni, ha elmegy a bácsi?

 Mire SB visszafordult, és mondta Milánkának:

- Ha megint le akar esni, akkor csak kiabálj egy nagyot és jövök! 

- Jóóó!!! szia!!!!- harsogta Milánka, és integetve elbúcsúztak egymástól

Hát így történt. Nagyon vicces volt. Épp csak telefonszámot nem cseréltek, hogy tudja hívni, ha baj van :)