Itt vagy hát, december!

Itt bizony! Hideggel, hóval, faggyal, kinek mivel, nálunk hideg az van, de hó az nincs (még). 

Nagyon várom már azt az évet, amikor olyan szép nyugis decemberünk lesz, hogy minden szépen időben kitalálva, elkészítve várja a sorát valamelyik szekrény mélyén. Nem ez az év lesz az. Pedig határozottan javulást mutatok az előző évekhez képest, mert igaz, hogy minden elég lasztminitesre sikerül, de végülis megvan. 

Kezdve azzal, hogy az adventi kalendáriumról 30-án reggel még nem sok fogalmam volt. Valahogy kiment a fejemből, hogy már ennyire a nyakamon van, pedig néhány hete mikor eszembe jutott, akkor még olyan távolinak tűnt. Így aztán mikor pénteken belémhasított a felismerés, hogy holnapra már kéne valami, akkor gőzerővel kezdtem dolgozni az ügyön. Nem akartam a már jól bevált mézeskalácsos sztorit még egyszer elsütni, mert 1. nem volt kedvem most mézeskalácsot sütni úgy, hogy legyen közte min. 48 darab vállalható külsejű, 2. mást akartam, és kész.

Végül gyógyszereses és ilyenolyan dobozokat csomagoltam be, és ragasztgattam fel egy nagy kartonpapírra szombaton délben, amíg a fiúk aludtak, és abba kerülnek a meglepik. Hogy mik is lesznek azok, azok folyamatosan derülnek ki, némelyikbe már került egy kis édesség, a többi pedig napról-napra alakul. 

Aztán idén történt meg először, hogy az adventi koszorú is időben került az asztalra, igaz, kicsit csaltam az idén, mert Feri megtalálta a tavalyi minimáldizájnos koszorúnkat (már akkor sem volt időm), amin nemes egyszerűséggel csak lecseréltem a gyertyákat, de közben megfogadtam, hogy jövőre már tutibiztos összehozok egy normális kinézetűt. Kép nincs róla. 

Aztán, hogy ne teljen el nap esemény nélkül, tegnap Ferenc nap volt. És mivel Júlia néni rászoktatta a fiúkat a névnapi tortára, így Máté mindig mondja, hogy ha névnap van, akkor bizony tortát kell sütni. (Ő még akkor is süttetne velem, amikor nem közülünk valakinek van névnapja, hanem mondjuk a tesómnak, aki 3 órányira lakik tőlünk. De Máté szerint, a névnap, akkor is névnap, és akkor jár a torta.)

Így történt, hogy amikor 5 körül hazadőltünk az oviból, akkor sebtiben összedobtunk egy joghurttortát. A műveletet nem könnyítette meg, hogy Marci csupán az érces hangjával volt hajlandó beszállni, értsd: ordított mint a sakál. De ezt teszi már 2-3 napja, gyakorlatilag amikor nincs ölben, akkor sír. Lehet, hogy fogzik, lehet, hogy a hasa fáj, ezt a fincsi szeles-lehüléses zimankót sem komálja szerintem, szóval nem jön be neki ez a december, no....

Szerencsére ezt a tortát tényleg csak össze kell dobni, aztán már mehet is a sütőbe, és tulajdonképpen 1 óra hosszáig nem nagyon kell felé nézni. ( én évek óta Bodza joghurttortáját sütöm).

Aztán meg már csak díszíteni kell, (ennél a résznél már tényleg elszabadult itthon  a pokol) és megenni. Az evés része a könnyebb. Azzal nem nagyon szokott baj lenni. 

Hát nagyjából itt tartunk most. Gőzerővel készülünk a Mikulásra, vagyis Máté leginkább, legalább három verssel-dallal készülnek az oviban, lehet hogy még többel is, csak azok nem jutnak hozzám haza. A kedvence most a Gazdag Erzsi féle, ezzel kelünk ezzel fekszünk, és  az a legviccesebb, hogy ezt még én is tanultam annak idején az oviban, és emlékeim szerint pontugyanilyen hagsúllyal szavaltam, mint ahogy most Máté. Nincs új a nap alatt :) Majd megpróbálom levideózni. 

Gazdag Erzsi: Megjött a Télapó

Szánon jött. A hegyeken
fenyők búcsúztatták.
Zsákját tükrös hegyi tón
vízilányok varrták.

Medvék mézet gyűjtöttek
nyár derekán néki.
S egy kosárban áfonyát
küldött az ősz néni.

Pirosszemű mókusok
mogyorója csörren.
S megcsendül a kicsi szán
csengője a csöndben.

Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a tiéd,
dúskálhatsz a jóban.

Milánt pedig hiába fenyegetem, zsarolom a Mikulással, hogy nem fog hozni neki semmit, nem hatja meg túl mélyen, sőt... egyáltalán nem érdekli. Meggyőződése, hogy neki ígyis-úgyis jár ajándék. Tegnap pl. azt mondta, hogy ha nem lesz a csizmájában semmi, akkor majd megnézi a másik szobában is, mert akkor biztos oda teszi majd a Mikulás az ajándékot. Mint a Bogyó és Babócában. (még jó, hogy mindenre van egy bartoserikás megoldás)

Én pedig kínzom magamat, mert nagy nehezen elkezdtem képeket válogatni a fiúk szülinapi videójához, és tegnap éppen a januári spanyolországi képeket néztem, amikor pulóverben rohangáltunk a tengerparton. A Barcelonás mappát ezek után már meg sem nyitottam.