Huszonkettes és még:)

Sitty-sutty említés nélkül haladtunk át M3-al a félidőn, és holnap már a 22. hetet töltöm. Eszméletlen még mindig, hogy mennyire rohan az idő, mintha Mátéval a pocakban még nem szaladt volna ennyire... Az is megdöbbentő, hogy csakúgy mint Mátéval és Milánnal korábban szinte egy éjszaka alatt akkora lett a pocakom, mintha egészben ettem volna meg egy dinnyét. Tényleg. Este még alig volt valami, reggelre meg ott volt egy nagy gombóc. Félelmetes. Ez a hirtelen növekedés persze erősen rányomja a bélyeget a mindennapjaimra, mert hipphopp odalett a fittségem, és minden mozdulat nehezemre esik. Tudom, hogy lesz ez még így se, de most nagyon nem találom a helyem, mert sehogy sem kényelmes, mert itt feszít, ott fáj, és egyre többször érzem a jóöreg savasodást is, amit pedig úgy utálok. Kilók szempontjából másfél kiló plusznál tartok, ez egy egészen friss ma reggeli adat. A vérnyomásomra mondhatjuk hogy teljesen átlagos, amikor a doki/védőnő méri akkor általában a béka s...e alatt van egy picivel, ha itthon vagyok a fiúkkal, akkor inkább a plafont verdesi, úgyhogy tulajdonképpen jól vagyok.

Éééééés..........

Csütörtök óta már azt is tudjuk, hogy ha minden igaz, akkor egy újabb KISFIÚVAL gyarapodunk :))) Legalábbis a doki is meg én is úgy láttuk, hogy ez bizony kisfiú. És olyan szép kis gombócbuksija van mint a Nagytesóinak, és mivel este voltam dokinál ami neki a csúcsideje, így épp vidáman lubickolt. És olyan nagyon aranyos volt:) Olyan nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz igaziban!!!! Hogy kire fog hasoníltani... Mátéra vagy Milánra? vagy kapunk egy harmadikféle verziót, és igazából egyikőjükre sem, de mégis mindkettőjükre? Sajnos fényképem nincsen róla... valahogy mindig elfelejtődik, és nekem sincs eszemben, hogy kérjek. De majd úgyis megyünk 4D-re, és akkor majd szép képeket tudok majd mutatni.

Mikor Milánról kiderült, hogy fiú lesz, akkor emlékszem, hogy tele voltam kétségekkel. Hogy fogom-e őt is úgy és annyira szeretni, mint Mátét, hogy hogy fogom kezelni  a hasonlóságukat-különbözőségüket. El sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet egy másik kisfiú aki a miénk, de nem Máté. Most sem tudom elképzelni, hogy milyen lesz, de most inkább a várakozás és az izgalom a domináns bennem, nem  a félelem és a kétségek. Tudom, hogy bármilyen is lesz, hasonló vagy másmilyen, nagyon fogjuk szeretni!!!! Mind a négyen:) És ennél több úgysem kell, a többi úgyis kialakul magától.

Máté már nagyon várja:) Egyre többet beszél róla, és tervezgeti, hogy majd mi hogy lesz akkor amikor már a Picibaba is megszületik. Hogy majd addig amíg nem tud a Picibaba vele játszani, addig majd ő is ott fog feküdni mellette és simogatja a kezecskéjét. Meg hogy majd menjünk Törökországba (ki tudja miért pont oda?) de majd csak akkor ha már a Picibaba is megszületik, hogy Őt is vigyük:) És kitartóan Misikének hívja:)

Szóval nagyon örülünk!!!! És nagyon várjuk már! Biztos nagyon klassz lesz!!!!