Hárman a parton

Lassan a végéhez közeledik a téli tavaszolásunk, egészen pontosan holnapig tart, és ami a végére már nem is volt igazából tavaszolás, mert itt is hideg lett ám. Persze nem hasonlítható ez a hideg az otthoni zimankóhoz, remek is lesz hazamenni a -20-ba, de azért már igencsak kellett a pulcsi-kabát és még a kesztyű is jól jött volna ma délután, ha azt a múlt héten nem süllyesztem el valamelyik táskánk mélyére.

Szóval lassan búcsúzunk, útra kelünk, és átszeljük megint Európát, ezúttal azért hogy megfagyjunk otthon. És így a végére még az is eszembe jutott, hogy bár a fiúkról csináltam egy halom képet a tengerparton, de én egyiken sem vagyok rajta, mintha én itt sem lettem volna.  Úgyhogy ma mikor sétálni indultunk próbáltam összeterelni a fiúkat egy közös tengerpartos búcsúfotóra. Nehezebb feladat volt ez mint gondoltam, de végül sikerült. Azt viszont nem sikerült kiviteleznünk, hogy egyetlen másodpercig mind a hárman egy irányba nézzünk, és az a kamera legyen. És persze Máté is hozta a szokásos formáját, azaz még véletlenül sem mosolygott, inkább grimaszkodott helyette, de őt így szeretjük:)

Hát valahogy így festünk mi hármasban a parton: