A
templom után praktikussági okokból a Camp Nou felé vettük az irányt
metróval. A fiúk nagyon élvezték a metrózást, a mozgólépcsőzést, már ha
volt, itt pont nem, meg úgy általában. De hát tömegközlekedni Pesten is
szeretnek, sőt Máté egyenes rajong érte:) És mivel már eléggé ebédidő
felé járt, és már máté is egy ideje mondogatta hogy éhes, így
besanszoltuk, hogy majd a stadion környékén bizots találunk valami
egyszerű de olcsó és jó helyet ahol megtömjük a hasunkat. Találtunk is,
és jól is laktunk.
Ekkor még nem tudtuk, hogy az evést
későbre kellett volna halasztanunk, mert mire körbekerültük a stadiont
hogy megtaláljuk azt a kaput, ahol be lehet jutni, addigra vasárnap
lévén már be is zárt, és már az udvarra sem engedtek be minket a rendőrbácsik.
Emlékeztem én valami 3 órára, de azt hittem az csak meccsnapokra
érvényes, de nem, minden vasárnapra. De hát mi voltunk a balfékek, hogy
nem néztük meg előre a nyitvatartást. Igaz, mikor itthon megnéztem,
akkor sem volt egészen világos hogy a stadionba szabadon be lehet-e
menni, és csak az un. Barca-túráért kell fizetni kemény 19 eurót, vagy a
stadionba bemenés a túra része... a túra egyébként 2-2és fél órás,
szóval lehet hogy egybkként sem vállaltuk volna be, de legalább a
lehetősége meglett volna hogy mi döntsük el. Kicsit el voltunk ugyan
kenődve, de aztán túltettük magunkat a dolgon, lőttünk pár képet
kívülről, és azt mondtuk magunknak, hogy bosszúból majd elmegyünk
Madridba és megnézzük a Reál stadionját!!!! Jól kiszúrunk velünk!!!!
hehehe:)))
A Camp Nou egyébként a közel 100ezres
férőhelyével jelenleg Európa legnagyobb stadionja, az Fc Barcelona
múzeum pedig 2010-ben a 2-dik leglátogatottabb múzeum volt a városban a
Picasso Múzeum után.
A legrosszabb inkább az volt, hogy Máténak már beígértük, hogy megnézzük hol focizik Messi bácsi, és ő eléggé nehezen emésztette meg a dolgot hogy miért zárt be a stadion. De nagy törtést talán nem okozott neki ez a kudarc. (Pláne hogy később az olimpiai stadonra ráfogtuk, hogy na ez Messi bácsi stadionja)
Mire visszaértünk a metróhoz addigra már
nem is gondoltunk másra csak a Monjuic hegyre, a következő
állomásunkra. A hegyre több módon is fel lehet jutni, mi nem a kikötőből
induló libegőt választottuk, szerintem az ebben az évszakban nem is
jár, és rajtam kívül nem tudom ki szállt volna még fel rá a
családunkból, hanem a drótkötélpályás siklóval akartunk felmenni, amiből
végül busz lett, mert pótlóbuszok jártak helyette. De egyáltalán nem
bántuk, a busz végigment a kikötő mentén, és még ha csak így ablakon
keresztül is, de láttuk végre napsütésben is. Mily meglepő, sokkal szebb
volt, mint előző nap esőben:)
Felérve végre megcsodálhattuk a várost, nem borították be a panorámát ronda fekete felhők.
És még nagy nehezn a fiúkat is sikerült
összeterelnünk egy közös képre, pedig nagyon el voltak foglalva a
kavics- és falevélgyűjtéssel:)
Innen az Olimpiai stadionhoz mentünk,
ahová szabad a bejárás, és még a nyitvatartási időbe is befértünk:)
Magát a stadiont még az 1929-es világkiállításra építették, majd itt
volna megtartva az 1936-os olimpia, ami aztán a spanyol polgárháború
miatt meghiúsult. A 92-es olimpiára készülve a régi homlokzatot teljesen
meghagyták, mögé viszont egy modern stadiont építettek.
Nekem nagyon-nagyon tetszett. Talán
azért is nagyon mert erre az olimpiára már határozottan emlékszem.
Szinte látom magamat a tévé előtt ülve otthon, és szurkoltunk a
magyaroknak, Egerszeginek, Darnyinak, a kajakosoknak... 11 aranyat
szereztünk akkor, és sok ezüstöt-bronzot, és pontot érő helyezést. (itt
van pontosan kik és hogy szerepeltek) A fiúk pedig teljesen
megkergültek a hatalmas téről, ahol lehetett ide-oda rohangálni,
kurjongatni, nem fértek a bőrükbe:)
Miután jól kibámészkodtuk magunkat a
fiúk pedig kirohangálták magukat gyalog indultunk lefelé a hegyről. És
milyen jó hogy így tettünk, mert így elvitt az utunk a Katalán Nemzeti
Múzeum mellett, ami nem csak gyönyörűszép volt a lemenő napsütésben, de a
múzeum elejétől remek kilátás nyílt a városra, a Magic Fountain-re,
a hosszú lépcsősoron sorban ücsörögtek az emberek, élvezték a látványt
és a kellemes napsütést. A jó hangulathoz pedig egy utcazenész
szolgáltatta a spanyol zenét.
Nagyon-nagyon szép volt ott fent minden.
Még így is, hogy a szökőkutak január lévén nem mentek. hát ha még azok
is mentek volna szerintem megint csak sírni tudtam volna a
gyönyörűségtől. de az biztos, hogy a fiúkat is rögtön elvarázsolta
volna:)
Sötétedett mire leértünk. A napot még egy kis sétával fejeztük be az esti Rambla-n.
Nem akartam hazamenni. Nem akartam
itthagyni ezt a várost. De mennünk kellett. Az út tervezős részében én
még álmodoztam arról, hogy majd sikerül bemennünk néhány múzeumba, de
egybe legalább, vagy a Picassoba vagy a Daliba, de ez mint mindig most
sem jött össze. Az idő valahogy mindig elrohan velünk/mellettünk. De nem
bánkódom, mert sok egyéb mellé ezeket is felírom a listámra, ahová majd
nyugdíjas korunkban gyerek nélkül visszajövünk, és megnézzük. Van már
egy pár ilyen.
Búcsúzóul még megcsodáltuk Gaudi
kivilágított palotáját, a Casa Batlló-t, majd beszippantott minket a
mélység, vonatra szálltunk és hazarobogtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése