Egyedül 2.

Az a rossz az egyedüllétben, hogy nem telik az idő. Napközben jól elvagyunk Matyival, megvan a kialakult daily rutinunk, csak ennek az is része hogy este hazavárjuk a család fejét. Mostanában, amióta ilyen meleg van, csak késő délután, este merészkedünk ki a szabadba, és ilyenkor összekötjük a kellemest a hasznossal, és elmegyünk Apa elé a Bosnyák térre. Erről eszembe jutott, hogy amikor kicsit voltam akkor milyen sokszor mentünk mi is apu elé. A gyárban dolgozott, és amikor letelt a műszak, akkor volt egy nagy dudálás, és akkor kezdtek el kijönni az emberek. Rengeteg ember dolgozott ott, és csak jöttek, jöttek, mi pedig több sorstársunkkal csak álltunk az út túloldalán a téren és vártunk, néztük ahogy hömpölyög a tömeg. És a munkában megfáradt emberek találkoztak kint a kis családjukkal. Szép volt! Tegnap este olyan rossz volt, hogy nem volt kit hazavárni. Néztem az órát, 6 óra, és úgy éreztem sosem esz vége a napnak. Aztán vége lett. És itt egy újabb, ami megint lassan fog eltelni. De aztán ez is eltelik!