Egy nehéz nap éjszakája és egy mókás reggel

A tegnapunk, hát...., nem nagyon találok rá szavakat. Az előző alvásmentes éjszaka meghozta a hatását, Máté egész délelőtt csak nyűglődött, nem tetszett neki semmi, nem akart aludni, nem akart játszani, még enni sem.. de legalább anyu is megtapasztalhatta, milyen is, amikor azt mondom, hogy hisztis volt a gyerek. Most már belátta, hogy egy csepp tőlzás sincs benne. Délutánra kicsit javult a helyzet, szinte már jó is volt, megint körbepörögte a szobát, betornázta magát az eddig ismeretlen, felderítetlen helyekre, mint pl. a szék alá, és onnan pislogott ki nagy büszkén. Miután hulla fáradt volt, gondolom, így a fürdést is előrébb hoztuk, és 8kor már aludt is. Az éjszaka egész jól telt, tulajdonképpen, ha a 11-es ébredését nem számolom, akkor csak egyszer ébredt fél4kor. Fél 6-kor viszont mozgásra lettem figyelmes, és amikor odapislantottam a kiságy felé, csak két égnek álló lábacskát láttam, meg egy mancsot, ami kilógott a rácsvédő alatt. Majd hatalmas altáji durrogtatást hallottam, aztán rotyogás, és nem hittem a fülemnek, hgoy ezzel mind megküzdött egyedül az én kis kópém. Máskor ilyen esetekben sírás van, és jön a nyugifotel, ami enyhíti a küzdelmet. De most nem kellett. És látni kellett volna mindenkinek azt az elégedettséget az arcán, amikor óvatosan mellé osontam, és meglestem mi újság. Rém büszke volt magára! Jogosan! A kiágyban olyan kép fogadott, mint háború után, a takarók, a pelus szétdobálva, a rácsvédő lerángatva, látszott, hogy nagy volt ott a küzdelem:) Leszedtem a már félig úgyis leszedett rácsvédőt, Máté örömmel nyugtázta, hogy újabb teret kapott a randalírozásra, és gyorsan fel is csavarodott a rácsra, kilógott keze lába, és élvezte, hogy lóg, mint egy kismajom. Őj fejezetet nyitunk a játék terén, és egyre jobban durvulunk kérem szépen. Kérdés, meddig tudok én ezzel lépést tartani?