Oboa verseny

Még októberben volt, hogy Milán részt vett egy oboaversenyen. Szeptember első heteiben mondta Orsi néni, hogy   szeretné benevezni Milánt, de Milán ódzkodik tőle, esetleg beszéljük át itthon. Milán már hamarabb hívott engem a hírrel, hogy ő aztán biztos hogy nem megy versenyre, mert akkor 2 darabot is meg kell tanulnia kívülről! Én ne is mondjak semmit, ezt ő már eldöntötte, slusszpassz, hagyjuk őt békén.  Mostanában egyébként is mindenre elutasítással reagál, úgyhogy mondtam, hogy jó, ha nem akar, nem kell mennie, nyilván, de otthno beszéljük már ezt meg, ne telefonon.

Mire hazaértem, addigra már azzal fogadott, hogy kicsit átgondolta, és hogy jó, próbáljuk meg, Orsi néni azt mindta, hogy még úgyis lesz iskolai válogató is, nem kötelezi őt ez semmire, de el kell kezdeni gőzerővel készülni. 

El is kezdték. 

Közben az iskolai zenekarok az zeneiskola 70. évfordulójára rendezett ünnepi koncertre készültek, hasonlóan gőzerővel. Ez volt a maraton napjának estéjén, ahol minden iskola zenekar, együttes, kórus, miegymás fellépett egy gigahosszú eladáson. 

Szóval kijutott Milánnak az oboázásból abban az időszakban rendesen, puffogott és néhányszor, de lelkiismeretesen ment, és csinálta, pótórákra ment Orsi nénihez, majd zongoráspróbákat tartottak, vol hogy még vasárnap is fújtak együtt online. A végefelé már fürdés közben is a két darabot dudorászta, meg a kocsiban ülve, és látszott a fején, hogy a képzeletében nyomogatja a billentyűket is a kezében. 

Aztán volt egyszer egy tanszaki koncert ahol mindenki fellépett. Aztán volt egy másik, ahol már csak azok, akiket végül beneveztek a versenyre, és aztán volt a verseny. 

Milán fellépésről-fellépésre lett egyre ügyesebb, a kezdeti bizonytalanságokat és hibákat sikerült kijavítania, szerintem egész szép produkciót sikerült végül összerakni, Orsi néni is nagyon elégedett volt, bár ő mindig az, nagyon kedves. Ezért is szeret Milán hozzá járni. 

A verseny  előtti héten még el kellett vinni Milán hangszerét a csodaszerelőhöz Leányfalura, mert már jó ideje volt valami billentyűproblémája, amit most már feltétlenül orvosolni kellett. Feri elvitte, a bácsi megcsinálta, a hangszer kiválóan működik. 

Ahogy közeledett a verseny Milán egyre jobban izgult. És bár eleinte azt hajtogatta, hogy nem érdekli az egész, meg úgyse, úgyse, aztán ahogy egyre jobban ment a darab, már látszódott, hogy átbillent a hangulata a megfelelés felé, hogy most már gáz lenne lebőgni, de mi van ha elrontja, mi lesz ha béna lesz, ha elfelejti, és hogy akkor majd mit fognak gondolni.stb... Nem győztük nyugtatni, hogy nem fog akkor sem történni semmi, ha hibázik, higgye el, hogy Orsi néni is büszke lesz, mi meg még inkább, hiszen készült egy csomót, ahogy tudta megtanulta, begyakorolta, most már kár rugózni máson, a többiek is biztos izgulnak, meg hibáznak, emiatt ne legyenek rossz érzései. 

Egyébként is zártkörű volt, csak azok voltak ott, akiknek abban a korosztályban fellépett a gyereke, meg a zsűri. Mondtam Milánnak, hogy higgye el, hogy mindenki a saját gyereke miatt lesz ott, nem fog vele foglalkozni senki a zsűrin kívül, azokat meg úgysem látja többet. 

Milán korosztályára fél 2 körül került sor, úgyhogy aznap 1 körül már eljöttem a munkahelyemről, hogy meghallgassam Milánkát. 

Bár nem jutott tovább, de szerintem nagyon szépen játszott.