Kultúrpercek

 Trappolunk előre az időben, máris hipphopp február van, és csak kapkodom a fejem, nem jó ez így, hogy csak úgy peregnek ki a napok az ujjaim közül... Pedig még csak azt sem mondhatom, hogy nem töltjük meg a napokat emlékeznivalóval. Na jó... a hétköznapokra nem nagyon van mit emlékezni, mert egy merő rohanás és kapkodás az egész... 

A januárt például két remek színházi előadással zártuk.  Az Egyasszonyt Tenki Rékával a barátnőmmel néztem, és kicsit féltem is tőle, hogy majd megüli a lelkemet, mint a könyv, de szerencsére kívül tudtam helyezkedni a történetből, vagy legalábbis sokat segített, hogy nem volt ismeretlen a sztori, nem értek meglepetések, nagy megrázkódtatások. Tenki Réka viszont remekül hozta a szerepet, tényleg. 

Azt, hogy a színház előtt beültünk még beszélgetni a barátnőmmel egy csehóba ott a Moszkva tér környékén, és mellettünk egy fiatal lány félrészegen, de legalábbis ittasan arról magyarázott a vele lévő srácnak, hogy majd jövőre, amikor tizedikes lesz, majd előrehozott érettségit akar tenni...  na ezt még sokáig emlegetni fogjuk :-) Először az futott át rajtunk, hogy atyaég, mit keresünk mi itt... aztán az is, hogy basszus, mit keres itt ez a lány???? Na mindegy. Öregszünk. El kell fogadni. 

Aztán színház után hazafelé, mikor kiszálltunk a meróból a Keletinél, akkor vette észre Alíz, hogy nincs meg a telója. Felhívtuk, és ott maradt a színházban. Úgyhogy visszabumszliztunk érte. Az éjszakában. Pedig akár még időben is hazaérhettünk volna :-) 

A hónap legvégén pedig végre-végre megnéztük az Őrült nők ketrecét! Négyesben mentünk Alízékkal. 

Hát az valami fergetegesen jó volt! Tényleg. Talán azt is merem mondani, hogy az eddigi legeslegjobb előadás volt, amit valaha láttam. És most voltam először olyanon, hogy állótaps volt a végén. ( Leszámítva a Pál utcai fiúkat, de ott csak az első soros kislányok csujjogattak a srácoknak) Stohl András pedig tényleg fantasztikus. Most már nincs mese, be kell látnom. Már a Házassági leckékben is jó volt, de amit az Őrült nőkben művel, az valami mesteri. De látszik rajta, meg minden szereplőn, hogy nagyon élvezik a szerepet, szívből játszák. Ha tehetitek, akkor nézzétek meg! Még addig, amíg lehet. :-( 

Aztán a múlt szombaton nem színházban voltunk, hanem hangversenyen Mátéval a Zeneakadémián 👆 A zeneiskola, ahová jár rendszeresen hirdeti a rendezvény-sorozatát, amit Feribácsi, Máté hegedűtanára rendre mindig ajánl is, hogy menjünk. Olykor-olykor el is megyünk egyre-egyre, amikor épp úgy adódik, hogy belefér. A szombati hangversenyt viszont erősen ajánlottnak titulálta, mint minden estét, amin Baráti Kristóf a fellépő. Én nem vagyok nagy műértő, úgyhogy elhiszem, ha mondják, ő most jelenleg a legelismertebb magyar hegedűművész Európában. Úgyhogy nem volt mese, ott volt a helyünk. A nehezen megszerzett helyünk :-) Mert mire eldöntöttük,  hogy jó, menjünk, és hogy ki nem akar jönni, addigra már eléggé megfogyatkoztak a jegyek. 

És valóban kár lett volna kihagyni, mert remek előadást hallhattunk. Pont annyira volt hosszú, amit mág simán bírtunk, és pont olyan darabokat játszottak, amik  a laikusoknak is emészthetőek, sőt mi több, szórakoztatóak. Csajkovszkij zenéje mondjuk engem minig elvarázsol, Prokofjev Rómeó és Júliája pedig igazán élvezetes volt. Máténak is nagyon bejött, és nagyon klassz estét töltöttünk együtt. 

Csak mondom, hogy én magassarkúban vagyok 😀

Miközben sorban álltam a vécénél, csináltam egy lesifotót :-)