Együtt futottunk

 Marci egy ideje már mondogatja, hogy menjünk olyan futóversenyre, amin érmet adnak, aztán Milán is hozzácsapódott, de valahogy sosem jött ki jól, vagy az időjárás volt bizonytalan, vagy valami. 

Aztán jött ez az Eu-s futás lehetőség, hogy 18 év- 18 km, és a 18-t 3x6-os bontásban is lehetett teljesíteni, úgyhogy erre felcsillant a szemünk. Én azért kicsit kételkedtem, hogy nem lesz-e sok nekik a 6 km. Ennyit azért nem szoktak egyben futni, de ők erősködtek, hogy jó lesz az, úgyhogy beregisztráltunk. 

Úgy volt, hogy ők hárman váltják egymást körönként, én meg kísérem őket, aztán vagy lefutom a harmadik kört Mátéval vagy nem. 

Közben kiderült, hogy Máté nem is lesz itthon, mert osztálykiránduláson lesz azon a hétvégén. 

Aztán az is kiderült, hogy Milánnak focitornája is lesz aznap, és először az sem volt biztos, hogy tud menni, de a későbbi időpont még pont belefért.  Próbáltam lebeszélni, hogy sok lesz az egy napra, de ő továbbra is kitartott, hogy ő futni is akar.

Így esett, hogy a vasárnap reggel a Szabadság téren ért minket, mert még át kellett venni a rajtszámokat is. Aztán bemelegítettünk KissOrsival, aki régebben a Szerencseszombatban volt műsorvezető, MArci onnan ismeri, én meg a Mogyoródi pályán szoktam néha összefutni vele, ő is szokott arrafelé futni. 

Marci nagyon rákattant, hogy szeretne vele közös képet, amit nem tudtunk csak távolból kivitelezni, de legalább az első sorból melegítettünk be :-) 

10-kor Milánnal rajtunk együtt, hogy legyen ideje pihenni még futás után. Milán persze elég lendületesen kezdett, hiába mondtam neki, hogy gyors lesz ez, de ő azt mondta, nem, nem. Aztán persze alig várta a frissítést 2.5 km-nél. :-) Utána egy darabig csak a túlélésre játszott, és nagyon vártuk a fordítót. Az első kör ilyen szempontból a legnehezebb, mert nem ismerős még a pálya, és csak várod, várod a következő kilométerkiírást. A fordító után a 4-dik kilométer jött el a legnehezebben szerintem, utána már könnyű volt azzal buzdítani, hogy nincs már sok hátra, és tényleg nem volt. A végén még bele is tudott húzni, így jó lendületben váltottuk Marcit. 

Marci bölcsebb volt, ő hitt nekem, hogy nem szabad gyorsan indítani, és kellemes utazótempóban haladtuk egy darabig. Közben jól kisütött a nap, és a rakparton haladva irtó meleg lett. El is kezdtünk nagyon elpilledni, jól esett a frissítés. Marcival már nem volt erőnk beszélgetni, csak némán róttuk a métereket, de időnként azért kérdeztem tőle, hogy minden rendben van-e, és hogy mehetünk ám lassabban is. De nem nagyon tudtunk érdemben lassítani. De MArci is nagyon - nagy  hős volt, mert végignyomta a maga hatosát, zokszó nélkül, nem akart megállni pihenni sem, pedig ajánlgattam neki azt is. Csatakosra izzadva adtam le a váltózónában Ferinek és Milánnak. Ők itt már ezután már csak pihengettek, azttán mentek a focipályára, én pedig belevágtam a harmadik körömbe.

Az első árnyékos részen még egészen jól mentem, de aztán ahogy a napra kiértem, már megfordult  a fejemben, hogy minek kell ez nekem egyáltalán, mindjárt leülök ide a Duna partra, aztán fusson a napon akinek kedve van. De végül nem ültem le, gondoltam elszaladok a frissítőpontig, onnan meg már tényleg alig van vissza valami. Pont ugyanúgy bíztattam magamat is, ahogy korábban a fiúka,t hogy már csak 10 perc, már csak ennyi meg annyi van vissza, már ott a Margit-híd, ott vannak a dobosok, és az milyen jó :-) 

végül csak beértem én is. Igaz, hullafáradtnak éreztem magam :-) 1:44 lett az összes időnk, és a fiúk külön-külön is nagyon remek időt futottak, ami persz egyáltalán nem volt releváns, csak nekik volt fontos. 

REttentő büszke vagyok rájuk, hogy végigcsinálták, és szerintem ők is magukra :-) Már a következő versenylehetőségen gondolkodnak.