Csak egy hétvége

 Eléggé belefáradtunk ebbe a hétvégébe mindannyian. :-) 

Ott kezdem, hogy Milán csütörtökön természettudományi táborba ment Visegrádra, 3 napra. Én nemigen zaklattam, de ő esténként aranyosan hívott, hogy minden rendben van, és jól érzik magukat. Azóta fényképek is kerültek fel, és valóban eléggé izgalmas és sűrű programjuk volt, mindhárom nap voltak kirándulni, megnézték a várat, a festőnyövényekről meg az erdei gyógynövényekről hallgattak előadást, ezeket gyűjtöttek is, meg festegettek is vele valamit, meg volt vízbiológia foglalkozásuk, ahol ebihalakat meg békákat fogtak ki és tanulmányozták, emellett volt még bobzás, meg solymászás, szóval tényleg nagyon tartalmas 3 napot töltöttek el együtt a jó levegőn. 

A tanárnőtől megtudtam, hogy valószínű nem sok alvás volt a fiúknál, mert abban a házba, ahol ők voltak, pont nem jutott felügyelő tanár, és ő amikor 10 után még benézett hozzájuk, még elég aktívak voltak. Mondjuk látszott is Milánon, hogy csak hálni jár belé a lélek, aludt is délutántól estig vagy 3 óra hosszát. 

Szombaton Máté Szolnokra ment evezni, Feri vitte, én meg Marcival itthon maradtam, mert aznap jött haza Milán, Marci pedig meghívatta magát a haverjához bográcsozni, úgyhogy ő meg oda ment aznap délután. 

De hogy ne vesszen kárba a gyönyörű napos szombat délelőtt, Marcival kimentünk a Margitszigetre sétálni. Gondoltam, kimegyünk, sétálunk egy nagyot, aztán hazafelé összeszedjük Milánt. Végül jó nagy séta lett belőle, de Marcinak egy hangja sem volt, igaz, minden figyelmem most csak rá szegeződött, nem volt miért nyafogni. Pont oda mentünk, és azt néztük meg ami csak eszébe jutott, és szedtünk egy szekérderéknyi gesztenyét is. 

Mikor mentünk, még javában délelőtt, akkor még nagyon barátságos volt a sziget, nem voltak sokan, mire már elfelé jöttünk, azért már jól megtelt. 

Hogy egy kis újdonságot is csempésszünk a szokásos éves margitszigetelésünkbe, most először mentünk fel a Víztoronyba, és néztünk onnan körbe. Igaz, még nagy a fák lombja, és többnyire még inkább zöldes, így a lombok fölött most kevésbé volt látványos maga a panoráma, de mindenképpen élmény volt feltekeregni a csigalépcsőn, és kicsit körbekémlelni. 

Persze a kis vadasparkba is bementünk. 

És a zenélő szökőkútnál is elidőztünk egy kcisit. Épp elcsíptük a déli zenélést. 

Aztán Marci pocakja már nagyon üres volt, így leültünk lángosozni. 

Nagy hepaj volt, mert bajor mintára Oktoberfestet tartanak azon a helyen, ahol lángosoztunk, körbe körülöttünk egy nagy németül beszélő férfitársaság volt, voltak vagy 50-en. Nem igazán értettem, hogy a  németek miért itt oktobertest-eznek, de ezek már délben nem az első literes korsó paulanerüket tolták, mellé tálcástól hordták a deci unikumokat kísérőnek, szóval jól elnevetgéltek egymással. Koccintás, kurjongatás, ivás, kurjongatás, és kezdődött minden elölről. A szomszéd asztalhoz egy alvó kisbabával érkezett egy fiatal pár, hát nem tudom meddig aludt az a baba... 

Máté közben ügyesen evezett, igaz, hatodik lett a futamában, de azt mondta Feri, hogy nagy harc volt az előtte lévővel, és sokkal összeszedettebben mint legutóbb az Öböl-kupán. Szóval meglesz itt a kitartó munka eredménye előbb-utóbb. 

Másnap vasárnap, Milánnak meccse volt, úgyhogy a déli- kora délutáni órákat nem ám a gyöngyöző húsleves mellett töltöttük, hanem ültünk Marcival a focipálya szélén valahol Újpesten. De jól elbeszélgettünk a pikniktakarón a csajokkal, míg az ellenfél idegesebb lelkesebb apukái a hátunk mögött ordibáltak. :-) 

Délután befutottak Mátéék, mert ők Szolnok után Szentesre mentek Papához. 

Este pedig végre eljutottunk a Pál utcai fiúkra a Vígbe !!! Csupán egy bő 1 évet kellett tologatnunk a polcon a megváltott jegyeinket :-) De megvan, kivártuk, megnéztük, láttuk, és jó volt ez, még ha azt a hatalmas ovációt, ami körülöleli az egészet nem is igazán a darab, hanem a szereplőgárda váltotta is ki, de jó azért. Egyszer mindenképpen jó megnézni. És minden olyan jó volt, hogy teltházas volt az előadás, hogy vastaps volt a végén, még a sikítozó lányok sem zavartak (engem legalábbis).  

Múlt héten a barátnőmmel voltunk színházban, az mondjuk kis színház volt ( a Belvárosi), de ott is teltház volt, és az is olyan jóleső volt. Olyan békebeli. Mint covid előtt. 

Bár jól elfáradtunk a végére, mert a korábbi jegyekeinket csak a 19 órásra tudták beváltani, de már nem akartunk még ezen is variálni, nehogy aztán meg ezen csússzon el megint, szóval eléggé belecsúsztunk az éjszakába, mire a fiúk még 2-szer 3-szor elénekelték a grundot a végén, de hát az meg annyira jó nóta, hogy azt nem lehet elégszer hallgatni, ugyebár. 

Csendélet a hazaútról. :-)

Úgyhogy ma reggel nem voltunk épp frissek. Volt is némi nyafogás, hogy miért kell felkelni és iskolába menni :-) De majd hétközben kipihenjük a fárasztó hétvégét.