Aztán olyan is volt a balatoni pár napunkban, hogy eljutottam futni is. Egyszer úgy mentem el, hogy hamarabb feljöttem a strandról, és átfutottam Csopakra, a megszokott és jólismert útvonalon. Ezt azért szeretem, mert méterre pontosan kiszámítható, és a csopaki sétány végén tudom, hogy ott a kút, és tudok inni. Erre szoktam legtöbbször futni.Tihany felé most nem mentem, mert arrafelé, amint elhagyom a füredi sétányt már nemigen van frissítési lehetőség, és ebben a melegben azért jól jön, ha találkozik az ember egy-egy kúttal. Palackot vagy bármi mást meg nem szeretek magammal cipelni, csak ha muszáj.
Szóval kétszer futottam el Csopakra, abból egyszer már szinte naplementekor, és akkor nagyon-nagyon szép színek voltak.
De a legizgalmasabb futásom minden szempontból az volt, amikor nekiindultam a füredi domboldalnak. A Tamás-hegyi keresztet néztem ki első körben célpontul, aztán gondoltam, ha úgy adódik, akkor a kilátóig is elmegyek, mert a fiúk nemigen akartak. Végül a kilátóig nem jutottam el, mert vagy elvétetettem az ösvényt, vagy valóban akkora susnyás út vezet fel a kereszttől, amin nem akartam bóklászni. Féltem a kullancsoktól, mert nem fújtam be magam. Jól futható útért pedig a térképem szerint vissza kellett futnom valameddig, és úgy fel. Ehhez meg már nem voltam elég fitt.
De a keresztnél is nagyon szép volt a rálátás a Balatonra.
Nem tudtam rendes képeket csinálni. Sokkal szebb színek voltak, mint a képeken. Lehet, hogy a telefontokban is bepárásodott kicsit a lencse, az is közrejátszott.
Mindenesetre alaposan elfáradtam mire felértem. Az utolsó meredekebb 100-150 méteren meg is állt az időmérőm, mert a starva nem észlelte futásnak azt a tevékenységet, amit műveltem :-D
Ha egyszer valaha mégis futni kezdek, az miattad, és az ilyen posztok miatt lesz. 🥰
VálaszTörlés💓
Törlés