A hét

 A héten Mátéék újra elkezdtek suliba járni. Eddig többet tanultak itthonról, mint bejárva. 

Nem mondom, hogy hatalmas lelkesedéssel indult hétfőn reggel iskolába... Nehezítésként 3 napos folyamatos esőzést kapott. Nem csoda, hogy púp volt a hátára az egész hercehurca... felkelni, felöltözni, odamenni... esőben??? 

Marci a hetet itthon nyomja. Kap némi feladatot Marika nénitől, de azért nem szakad bele. Hétfőn, ha minden igaz, már megint mennek. Szerencsére a 2 alsós kolléga, akik kórházba kerültek, már gyógyul és jobbul. 

Milánnal tegnap visszamentünk az ortopéd klinikára az ujjával. 

Minden simán ment, bejelentkeztünk, felmentünk röntgenre, majd vissza az ambulanciára, ahol is kiderült, hogy a kézsebész doktornő, na az nincs. Nem is tudják, mikor lesz, mert beteg, és még az is lehet, hogy covidos, de azt még nem tudják. Juhéééé.

Először simán elküldtek volna, hogy kérjünk valamikorra időpontot. Az időpontkérésnél egy május végi időpontot akartak ránk sózni. Mondom, nehogymár... egy kis nyavalyás ujjsínje van, amit ráadásul én raktam fel neki a múlt heti telefonos útbaigazítás szerint, az se biztos, hogy jól van fenn, nézzen már rá valaki, aki legalább szakmabeli. 

Akkor egy több körös egyeztetés után végül ránézett az osztályvezető orvos. És végül megnyugtatott, hogy no para, mert az ilyesmi leginkább magától gyógyul, de jó lenne egy merevebb sín, ami jobban tartja. Azt hordja még vagy 2 hétig, aztán már elég ha csak éjjelre felveszi. 

Úgyhogy szereztünk egy merevebb sínt. Ehhez csak 2 orvosi segédeszközboltba kellett bemenni, mert a Sotésban megint nem volt semmilyen, úgyhogy hazafelé kerültünk az Uzsoki felé. Ott már úgyis összebarátkoztunk a kedves nénivel. A múlt hét óta került a kapuba egy fertőtlenítő kapu, és jól lefújt minket ózonnal. Amúgy meg tök para, mert az egész előtér hemzseg a katonáktól. komolyan, mintha nem is kórházban lennénk, hanem valami katonai bázison. 

A hét híre volt mifelénk, hogy végre-végre lehetővé tették, hogy nálunk is lehessen távkölcsönözni a könyvtárakból. Amint megláttam a hírt hétfőn, rögtön ugrottam is a könyvtárunk honlapjára, és előjegyeztem 5 könyvet, tegnap pedig kórház után el is rongyoltam értük, és az október óta nálunk lévő cirka 20 könyvet meg vissza is vittem egyúttal. 

A könyvtár előtt dühöngő tömeg fogadott. Vagyis volt egy bácsi, aki épp az ablaknál bizniszelte a könyveit, előttem egy 70+-os néni, meg én. Szóval irdatlan nagy fertőzésveszélyt jelentettünk volna ám, ha azt a néhány könyvet nem az épület előtt a szakadó esőben, hanem épületen belül kényelmesen átvehettük volna.... Eskü még ki is vártam volna, hogy a két idős könyvmoly végezzen a válogatással. A sarki kisboltban több ember szokott bent lenni.  Na mindegy. Dühöngtem már ezen eleget, most örülök, hogy legalább az ablakrésen kiadják a kért könyveket. :-) 

Mára meg csak ideért a dermesztő hideg. Az egész heti eső reggelre szépen ráfagyott az egész városra. Esett rá némi hó, és fújt a jeges szél. Egy élmény volt iskolába menni. Mondtam is Milánnal, ahogy az elemekkel küzdve vergődtünk át a zebrán, hogy a Delta főcíme jutott eszembe, amikor küzdenek a hóban. Persze ő nem tudta, hogy miről beszélek, (meg mondjuk akkora hó sem volt nálunk, csak szél)  de majd ha hazajön megmutatom neki.