A kölcösnzős srácok már ismerősként köszöntöttek, és kiosztották a bringákat. Én és Máté másmilyet kaptunk, mint hétfőn. Az enyém még a hétfőinél is jobb volt! És piros! :-)
Szinte megállás nélkül téptünk Almádi felé. Csak Alsóörsnél volt egy kicsit gázabb, mert ott a strandnál a szervízúton és a parkolón vezet az út, és rengeteg a parkoló autó, a gyalogos, a strandra menő, eléggé figyelni kellett. De ezt leszámítva semmi extra nem történt. Alig egy óra alatt Almádiban is voltunk.
És ahogy begurultunk a városba, pont az Óriáskerék előtt landoltunk.
A pesti Erzsébet térin már egyszer régen. Most a tévében egyszer látták a fiúk a Balatoni nyárban, hogy Keszthelyen is lett egy óriáskerék, és már akkor rácuppantak, hogy menjünk majd Keszthelyre megint, és üljünk fel rá.
PErsze rögtön bekattant nekik, ahogy meglátták Almádiban a kereket, hogy akkor jó lesz ez is.
Én és a fiúk ültünk fel, Feri vigyázott odalent a bicajokra :-)
A gyerekek iszonyatosan be voltak zsongva, én meg attól féltem, hogy majd valamelyik beparázik odafenn, és akkor mit kezdek vele. De persze nem volt ilyen. Milán ugyan kicsit parázott, hogy mi lesz, ha leesünk, meg mi lesz, ha megáll a kerék és fenn ragadunk, de szerencsére 5 perc volt csak az egész, ez alatt néhányszor körbeforult velünk a kerék, de nem volt ideje Milánnak belelovallnia magát a parába, már lenn is voltunk.
Persze csodaszép volt onnan fentről minden.
A végtelen Balaton.
Az óriáskerék után még sétáltunk egy kicsit a parkban, körbenéztünk a kikötőből, aztán megkerestük azt a helyet, amit kinéztünk, hogy hol fogunk enni. (Mélytányér, az autóbuszállomáshoz közel)
Fura volt, hogy 1 órakor már nem volt a meghirdetett menüből, de végül csak összekapartak nekünk valamit, igaz, eléggé vérszegény adag volt, szóval nem voltunk maradéktalanul elégedettek, sem jóllakottak.
A délután hátralévő részét a strandon töltöttük, a Wesselényin. A bicajokkal a hátsó kapun tudtunk bemenni, és ott tudtuk lekötni őket, a főbejáratnál nem.
Leszámítva azt, hogy Milán a fejébe vette, hogy ki akarja próbálni a a vízi gumijátszóteret, ami a saját belátása szerint is túl drága volt ahhoz, mint amekkora élményt adna már ekkora gyerekeknek, de jó indok volt ez arra, hogy a fél délután emiatt duzzogjon, a strand maga tökjó volt. Tágas, árnyékos, és a víz is pont annyira volt mélyülő, hogy mindenkinek jó volt.
Milán meg nagyon durván tudja tolni a hisztit, és a duzzogást újabban, kábé úgy, mintha tényleg nem kapna meg soha semmit, ( csak épp egy órája szálltunk le az ugyancsak nemolcsó óriáskerékről) és akkor puffog, dobál szét mindent ami a keze ügyébe kerül, vagy akár rugdosódik. ( pl. az Aldiban is volt egyszer egy ilyen rohama, amikor a vödrös fagyi mellé még nem vettünk neki tölcséreset is.) Szóval.. a strand jó volt. A kellemetlenségeket meg majd elfelejtjük. :-)
Késő délutánra hogy, hogy nem, nem volt annyira nagy hőség, úgyhogy kellemes biciklizőidőben tudtunk hazafelé tekerni.
Előrelátóan már reggel azt mondtuk, hogy csak másnap délelőtt hozzuk vissza a cangákat, úgyhogy már ekkor elterveztük, hogy reggel akkor milyen királyság lesz, hogy biciklivel még le tudunk menni a sétányra és meg tudjuk nézni a Kékszalag rajtot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése