Bár tudom, hogy irdatlan hosszú lesz a nyár, és hogy lesznek olyan napok, amikor majd a hátam közepére sem fogom kívánni az egészet, mégis, hogy most már tényleg nagyon a végét járjuk, már jó arra gondolni, hogy mindjárt vége a tanévnek. Picit szomorú is ez mindig, mert azért gyorsan elszaladt megint egy tanév, de jól el is fáradtunk megint.
Az utolsó hét talán már tényleg csak levezetés lesz... bár ki tudja mi jön még be váratlanul...
A múlt hetet még egy szolfézs fellépéssel nyitottuk, tulajdonképpen énekkarszerű énekléssel lépett fel 3 iskola szolfézscsapata, 2 évfolyamból. Nálunk Milán és Máté is érintett volt ebben. bár nagy kedvük nem volt hozzá, de mivel azt mondta Ágota néni, hogy aki részt vesz ebben, és a felkészülésben, meg a próbákon, az megkapja az év végi ötöst, akkor nem kellett őket nagyon noszogatni.
A zeneiskola egyik különtermében zajlott a buli, ahol hogy-hogynem éppen elromlott a légkondi, és pont 30 fok fülledt meleg volt odakint, úgyhogy egy szempillantás alatt rongyosra izzadtuk magunkat a tömött teremben. De hősiesen tűrtük. :-)
Amúgy meg egészen jó volt a műsor, pedig elég szkeptikusan indultunk neki, mert Ágota néni hajlamos arra, hogy túlhájpolja a műsor színvonalát, de most valóban nem túlzott, és a gyerekek nagyon klasszul énekeltek. Még úgy is, hogy Máté hangját azért nem nagyon lehetett hallani :-) de becsületére legyen mondva, hogy a csoportjából többekkel ellentétben vállalta a fellépést. Milánét sem mindig, de azért az övét többször és jobban, és ő itthon is már jó ideje a parasztkantátát meg a szómidódótiti-t énekelgette magában :-)
Volt egy dal, amikor tánclépésszerű mozdulatokat tettek jobbra-balra... na akkor eléggé paráztam, hogy Milán fel fogja borítani azt a hárfát ott a háta mögött. Szerencsére nem történt meg.
Így történt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése