Kulturális programok

Megint eltelt egy hét, úgy, hogy szinte fel sem tűnt. Jó lenne néha kicsit megragadni a napokat, hogy ne csak úgy hulljanak ki az ujjaim közül, de legtöbbször már szerda este van, amikor ráébredek, hogy húha, holnap már csütörtök...

A múlt héten Marci itthon volt szerdáig, úgyhogy röpült vele az idő. :-)

Kedden volt Milán első Logiscool órája. hogy pontosan mi zajlik az órán, azt egyelőre még erős homály fedi, Milán keveset mond, vagy nem tudja egyelőre még szavakba önteni azt amit csinálnak, de remélem, hogy nem lesz haszontalan. Annyian dicsérik ezt a programot, csak nem lehet véletlen.

Ezzel kapcsolatosan módosítottuk a keddet, mert kifigyeltem, hogy keddenként Máté előtt már jó pár hete nincs senki hegedűn. Egy icipici kislány volt előtte, direkt az ő kedvükért cseréltünk időpontot év elején , mert nekik jobb volt a 3 óra, nekünk meg akkor majdnem mindegy volt, de most félévkor a kislány kiszállt, és megürült a helye. Mi meg gyorsan lecsaptunk a helyére. Viszont Milánt fél3-ra tudtam csak előrehozni, így most van egy fél óra csúsztatás kettejük között, de mindegy, mert amíg várunk Mátéra, addig Milán megírhatja a háziját. Így, hogy fél órával korábban végzünk, ha nem is kényelmesen, de nem annyira rohanva odaérünk Marciért az oviba, és aztán vissza Milánnal a Logiscoolra.

De hogy ne csak az elmebajos hétköznapokat írjam folyton...

Úgy alakult, hogy az utóbbi hetekben  minden hétre jutott valami kulturális program.

Januárban az Erkel színházban voltunk, van oda egy Mesélő Muzsika bérletünk, annak volt most a második programja. Ez egy gyerekeknek szóló interaktív zenés-ismerkedős délelőtt a Filharmonikusokkal, most épp a karmester szerepe volt a téma. Ide a sulis haverokkal járunk, ez az igazi mozgatóerő :-)

Aztán Mátéval voltunk a Zeneakadémián, egy remek előadáson, ahol a Zuglói Szimfónikus Zenekar játszott, kiegészülve a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas Baráti Kristóf hegedűművésszel. Máté hegedűtanára ajánlotta figyelmünkbe a koncertet, és erősen ajánlottnak titulálta, úgyhogy nem hagytuk ki. És jól is tettük, mert tényleg nagyon jó volt.

A Zeneakadémia épülete pedig csodás. Mátékám is jól mutatott benne.

Milánék rövid időn belül kétszer is voltak az osztállyal színházban. Idén nem az iskola által szervezett színházlátogatást választottuk, mert az ottani előadások sokszor nem tetszenek a gyerekeknek, és a tanárok szerint is inkább olyan "hááát...."-kategória, hanem egy osztálytárs anyuka, Rita, révén, aki az Új színházban dolgozik, oda mentek. Három előadást néztek meg, egyet még ősszel, a Királylány bajuszát, egyet-egyet pedig most január-februárban.

Januárban a színház új előadását a Nagy Ho-ho-ho horgászt nézték, és annyira nagyon tetszett nekik, hogy volt, aki azóta már még egyszer megnézte. Milánnak is nagyon tetszett, ő is azt mondta, hogy húúúú nagyon jó volt, pedig ő sem szokott annyira fennhangon áradozni. Gondoltam, majd megnézem Marcival, biztos neki is tetszene.

Februárban pedig az Országjáró Mátyás királyt néztük, erre én is velük tudtam menni. Ezt már olyan régen terveztem, hogy jó lenne megnézni, pláne, hogy Mátyás király meséi rendre visszajönnek az iskolában. 

Nekem ismerős mesék köszöntek vissza, a gyerekek, a 3.b-sek,  nem ismerték mindegyiket, de mondtam Milánnak, hogy keressük meg őket a Mátyás királyos könyvünkben, és olvassuk el őket. 

Most szombaton pedig egy játszóházas szülinapon voltak a fiúk a Millenárison, a Millipop Mosolygyárban, vagy mi a neve... Mi még sosem voltunk itt, nem vagyunk azok a nagy játszóházba járók, én inkább friss levegő párti vagyok, csak szülinapokkor fordulunk meg ilyen helyeken. Hatalmas hely, jó nagy mászótorony/mászóvár/gigacsúszda volt, emellett persze itt is a zsetonos cirkusz a legnagyobb szenzáció, hogy mindenféle játékgépek csak zsetonnal működnek.  A gépek meg papírfecni ticket-eket dobálnak ki magukból, amikor vége a játéknak, amiket be lehet váltani vmi vacakra. Persze a gyerekeknek tökre tetszett, és jól is szórakoztak, erre egyáltalán nem lehet panasz. 

DE. Az a mérhetetlen fölösleges papírszemét, ami ezekből a ticket-ekből összejön egy nap alatt, hát ennek nem tudom mi értelme. Hatalmas zsákokban cipelték ki a jegyszámlálók az összegyűjtött ticket-eket, amiket már nem lehet még egyszer felhasználni, mert a gépbe már nem lehet összegyűrve, szétszakadva visszatenni, oda steril tekercseket tettek be a srácok, amikor kifogyott.  Szóval keresem az értelmét egyelőre. A fölösleges szeméttermelés az egyik vesszőparipám :-)

Mondjuk már a játékgépeket sem értem igazán, mert szerintem nincs helye egy játszóházban, de nyilván annyi bőrt kell lehúzni az emberekről, amennyit hagynak, mert fizeted a méregdrága belépőt, hogy a gyerek ugrálhasson, mászhasson, csúszhasson, plusz ezreket lehetne  beledobálni zsetonautomába, hogy 2 percet nyomogathasson valami játékgépen értelmetlen papírfecniért cserébe. 

De ez csak az én degenerációm, én vállalom. Volt ott egy apuka meg a fia, azok vagy 1 órát lövöldöztek az egyik játékkal úgy, hogy folyamatosan dobálták be a zsetonokat. 

Mindenesetre alaposan elfáradtunk. Szerintem én jobban, mint a gyerekek, az a folyamatos monoton gyerekzsivaj, ami egy ilyen helyen van, az borzasztóan el tud fárasztani. 

A fiúk, miután elfogyott a zsetonjuk, megszámlálhatatlan kört tettek ezekkel a járgányokkal. Szerencsére ez még mindig vonzóbb volt a gépnyomogatásnál :-)