Máté már valamikor októberben, amikor még verőfényes napsütés volt, már akkor azt kérdezgette, hogy de ugye, hogy majd télen megint elmegyünk Visegrádra szánkózni. Mondtam, hogy hát persze, de ahhoz hó is kell majd.
Hát lett hó. És karácsonyra szánkót is kaptak, vagyis bobot, mert már tavaly is nagyon kínlódtunk azzal egy darab szánkónkkal.
Pár éve, amikor csak úgy elindultunk a Pilis felé, hogy majd valahol szánkózunk, akkor véletlenül kötöttünk ki Visegrádon a bobpálya melletti lejtőn, és annyira nagyon bejött, hogy azóta mindig oda megyünk, ha szánkózható hó esik. Itt nincsenek olyan sokan, mint a hegy túloldalán a sípálya felőli oldalon, van viszont jó nagy parkoló, és hatalmas hegyoldal. A nagyok már tavaly is felmentek egész a tetőre, és onnan csúsztak, szerintem félelmetes magasról, úgyhogy idén már nem is volt kérdés, hogy a próbacsúszást is fentről indítják. Persze nem jöttek le egyben, mert féltávnál eleinte rendre felborultak, de aztán pár csúszás után már simán siklottak.
Ez a piros bob úgy megy, mint a veszedelem. Irtó félelmetes, pedig én csak félpályáról mentem vele egyet próbaképp. De a fiúk egyáltalán nem féltek. Sőt...:-)
A szemközti dombon lovasok és kutyák szaladgáltak. Én leginkább a látvány miatt szeretek ide járni. A környező havas hegyek, a szomszédos vár, olyan gyönyörű így behavazva.
nekünk meg megmaradt a faszánkó, az azért is jó, mert így mindenki tud egyszerre menni, és nem kell várni, míg a másik visszajön a szánkóval. Azaz, mindenki sokkal többször tudja megmászni a hegyet. :-) ami azért sokadjára már elég fárasztó.
Mikor már csak félig bírtak följönni, majd már addig se, akkor mondtuk, hogy na akkor legyen vége a szánkózásnak, úgyis eléggé átfagytunk már, és már kezdetek kicsit többen is lenni.
Búcsúzóul még mindenki siklott egyet a bobpályán. így indultunk hazafelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése