Telnek a napok

Már csak 27 gipszes nap :-)

Amikor azt mondták alig másfél hete a kórházban, hogy majd megszokja Milán a gipszet és belejön a mozgásba, hittem is meg nem is. Aztán tényleg így lett! Egyébként meg most, hogy azt írom, hogy másfél hét, az is hihetetlen... olyan nagyon régnek tűnik már az, hogy ott voltunk a kórházban, mintha hónapok teltek volna el, de legalábbis több hét. És Milán valóban belejött a gipszes létbe, mint kiskutya az ugatásba, talán túlságosan is, mert már vagánykodna, ha féloldalasan is, de már egész jól ül az ágy szélén, vagyis csak ülne, ha hagynám. Nem merem neki hagyni, mert nem tudom, hogy jó-e ez a pozíció a csípőjének. Mert oké, hogy ott van a gipsz, ami elvileg tartja, de hát csak forog alatta a csontja, ha így kitekeri magát, vagy nem??? Így aztán, amikor rajtakapom, hogy ücsörög az ágy szélén, akkor vissza van parancsolva fekvésbe.
De feküdni már remekül tud minden pózban. És úgy hullik belőle a gipsz szerte a lakásban, hogy el se tudna tévedni a nappali meg a vécé között.
Ha rá lehetne állnia a gipszére, akkor még suliba is elmenne. De nem lehet, így itthon dekkolunk.
Ma már volt leckéje. Orsi néni tanulva, és levonva a tanulságot a tavalyi évből idén nem mézesmázoskodott szerintem sokat az osztállyal, hanem belecsaptak a lecsóba. Oké, nem vettek még oldalakat, de hát akkor is volt már órai munka, és házi is. Igaz, hogy az egész tegnapi anyaggal cakkumpakk másfél óra alatt végeztünk, és abban már a nyűglődés is benne volt, hogy miért kell színezni, és társai. No meg 3szor radíroztattam ki a lemásolt 3 sorból másfelet, mert őkelme, aki állítása szerint halálra unja az iskolában magát, totál elfelejtette, hogy a g-t a pincéig húzzuk, hogy az f-et hogy írjuk, sőt a b-t még meg is kellett mutatnom neki. És az ékezetekről még nem is beszéltem. De csak meglett az a fránya másolás :-)

Mondtam is Milánnak, hogy jó lesz rákészülni az idei tanévre, mert szerintem a másodikos nyelvtan anyag vértizzadós, és ezt a meglátásomat sajnos Orsi néni is alátámasztotta. Jobb lett volna, ha ő azt mondja, hogy ááá nem is, könnyű falat lesz az, de nem azt mondta, hanem, hogy szívás lesz.

Tegnap pedig nagy öröm érte a kis sérült verebünket, mert két pakkot is kapott.
Az egyikben egy fotókönyv volt, a nyári szegedi nyaralásáról Fannikával, és jókat kacarászott miközben végiglapozgattuk, és egy csomó részlet eszébe jutott, ami egyébként nem.
A másik, még talán ennél is nagyobb öröm az volt, hogy a másik pakkban, amit Diustól kapott, egy igazi Fradis szurkolói mez volt :-) Rögtön bele is bújt, és abban abszolválta a délutánt. Lehet, hogy abban is aludt volna, ha nem vetetem le vele :-) Nem tudjuk elégszer, és elég nagy betűvel megköszönni Dius, hogy gondoltál Milánra, és hogy ilyen nagy örömet szereztél neki!

De hogy a többiekről se feledkezzek el...

A negyedikben már gőzerővel beindul a gépezet. Ma angol szintfelmérőt írtak, mellé szövegértést, és megtoldották még egy matekkal. A szövegértésnek és a mateknak nincs még tétje, (legalábbis ezt mondta A. néni), csak kíváncsi rá Angéla néni, hogy mi maradt meg a tavalyi elég tömény anyagból ( matek) a lurkók fejében, és mi az ami teljesen homályba borult, mert akkor a következő hetek során, amikor ismétlés van, ezekre kell rágyúrni. Amúgy belelapozva az idei matek könyvbe, nem tűnik annyira durvának, bár csak futólag lapoztam bele csomagolás közben. De miután tavaly le lett tolva a torkukon az írásbeli öszeadás-kivonás-szorzás-osztás, hogy azt 3, 4 vagy 5 számjeggyel végzik, az már szinte mindegy, szerintem. Remélem hamar visszazökken Máté a ritmusba, és eszébe jutnak majd a dolgok, mert egyelőre kb. úgy néz rám, mint egy kisboci, ha azt mondom neki, hogy szorzótábla, vagy neadjisten 7x6, mint aki még életében nem hallotta ezeket a szavakat :-)
Tegnap volt szülői, de igazából azon kívül, hogy mikor lesz úszás, és hogy mennyi lesz a színház, semmi újdonság nem hangzott el. Pedig a Milánét ki is hagytam... ahhoz már végképp nincs idegrendszerem. ( összegyűjtöm már egyszer, hogy mi minden hangzott már el szóban és írásban, szerintem össze tudnék rakni belőle egy közepesen erősségű showder klub produkciót, ha lenne ilyesmihez tehetségem. )

Marci pedig kevésbé lelkesen, de jár oviba. Tegnap úgy sírt reggel, hogy szerintem a kiscsoportosok tőle vettek leckét. Ma reggel úgy volt hajlandó sírás nélkül menni, ha megígértem neki, hogy elhozom ebéd után. Elhoztam. De belengettem neki, hogy nem csinálunk ebből rendszert, mert ha Máténak, és majdan Milánnak is beindulnak a dolgai, akkor nem lesz erre lehetőség, hogy délben hazajárjon. Pláne nagycsoportban. Papíron legalábbis.

Holnap már szerda. Már csak 177 tanítási nap van a nyári szünetig. Azt már fél lábon is, ( hú, ez most nagyon aktuális) ugyebár 😋