De ha már így alakult, hogy Budaörsre megyünk, akkor gondoltuk, hogy ne csak a szék miatt tegyük meg ezt az utat, hanem akkor csapjunk hozzá még egy kis kirándulást is, és menjünk fel a város fölötti sziklás hegyre, úgyis ezer éve tervezzük, hogy majd egyszer fölmegyünk. Az autópályáról jól meg lehet csodálni a budaörsi sziklás hegyeket, mindig jól meg is csodáltuk. Szerintem nagyon turistacsalogató. :-)
Mivel nem volt annyira nagyon jó idő, bár a megelőző napokhoz képest mindenképpen pozitívum volt, hogy 1. nem esett a hó, 2. nem szakadt az eső, és 3. még csak nem is akart annyira elvinni a szél, de azért hűvös volt. És mivel nem tudtuk, hogy mennyire lesz majd minden sáros, és járható, így nem terveztünk sokat, csak egy minimál kis hegymászást, a Kő-hegyre, aminek a tetején a kápolna van, és a szomszédos kálvária dombot másztuk még meg. Meg hát egyébként is a székünkért jöttünk, egy kis kitérővel :-)
A Kő-hegy mindössze 235 méter magas tetején álló kápolna, és a mellette magasodó sziklán a kereszthez egy nagyon szép, nagyon új, és nagyon kényelmes kőlépcsősor vezet fel. Jó sok lépcső volt, de mivel szépen kanyargott föl a hegy oldalán, nem volt meredek, nagyon könnyen megmászható volt.
Az eredeti keresztet 1895-ben állították, de 1950-ben egy vasgyűjtési akció keretén belül elvitték, és csak 1995-ben állították újra.
A kápolnát Wendler Ferenc építette 1855-ben, azon a helyen, ahol álmában meglátta Szűz Máriát. Később, felesége halála után, ő maga felköltözött a hegyre, a kápolna alatt, a maga vájta barlangban lakott. A barlang most le van zárva, és sajnos szeméthegyek állnak a rács előtt. A kápolnát 1946-ban lerombolták, köveit elhordták, 2003-ban építették újra.
Ahogy felértünk, a fiúk minden kiszökellésre felálltak, leültek, lenéztek. Kövekből pedig nem volt hiány. És ahogy néztünk jobb meg balra, és kémleltük a környező hegyeket, izgalmas túrákat lehetne is még csinálni, ha majd egyszer több időnk lesz. :-)
Milánka a minap sajnálkozott, hogy az idei naptárban nincs olyan kép, amin csak ő van egyedül. Mondtam neki, hogy nem véletlen, emlékezzen csak vissza, hogy tavaly sosem akart fényképezkedni, még a családi képekre is mindig csak foghúzva állt oda. Úgyhogy most úton-útfélen olyan képet kér, amin csak ő van :-)
A kirándulás legkalandosabb része kétségkívül az volt, amikor úgy gondoltuk, vagyis én leginkább, (valamiért ez rémlett), hogy az egyik hegyről a másik simán gyalogosan elérhető, és el is indultunk a Kálvária-domb felé, de amikor már eléggé a hegy tetejének a szélén jártunk, akkor már kérdéses volt, hogy vajon a túloldalon le fogunk-e majd jutni, mert ösvény az nemigen volt, láttunk viszont jobbra is és balra is egy-egy kerítést. Majd láttuk, hogy a kerítés ott oldalt megkerülhető, így nekivágtunk. Végül egy félig építkezés-szerű telken kötöttünk ki, de végül kijutottunk az utcára, és át a dombra.
A kálvária dombot aztán már simán megjártuk. Megettük az úti elemózsiánkat, és már mentünk is az autóhoz. Meg a székhez. Amit csak egy kis kerülővel sikerült megtalálnunk, de végül meglett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése