Torták amik sikerülnek, és amik nem

Mivel a múlt héten Milán lebetegedett, és így a beígért tortát nem tudtuk vinni a suliba, így az hétfőre tolódott. Én hajlottam volna arra, hogy már ne is vigyünk, mert mikor volt már az a szülinap, már el is felejtettük, de Milán nem akarta elhagyni. Így belőttük a hétfőt, hogy akkor rögtön-gyorsan, amint visszamegy a suliba, nehogy megint lecsússzunk róla valami miatt. Végül a tortát bevittem hétfőn, igaz, addigra az osztály tetemes része kidőlt, és otthon betegeskedett, de sebaj... 

Mivel maradt még a múltkori sütésből fehér és fekete fondantom, ezért egy focilabdás tortát képzeltem el. 

A tortát már vasárnap megsütöttem, és Hahópihe alapján beleformáztam a salátás tálamba, és másnapig a hűtőben hagytam összeállni, amikor is nekiálltam a díszítésnek. Végül könnyebben és gyorsabban ment, mint gondoltam korábban, és maga a kerek torta elkészítése is ezzel a tálas trükkel tényleg nem bonyolult. A végeredménnyel egészen elégedett voltam magam is. :-)

Végül nem is volt akkora baj, hogy nem volt ott csak az osztály töredéke, olyan 12 gyerek kb, plusz a tanítónénik, meg akkor már a takarítónénit is megkínáltuk, mert szeretik a gyerekek, meg ő is őket, és sokat segít is az osztálynak. Meg adott gyufát, ami elég fontos része volt az ünneplésnek, de én itthon felejtettem :-) Szóval mire mindenkit körbekínáltunk nem is maradt olyan sok a tortából. A maradékot megették uzsira. 

A történethez még hozzátartozik, hogy van néhány ételallergiás gyerek az osztályban. Az volt a terv, hogy nekik külön készítek valami egyszerűt, hogy ők se maradjanak ki a buliból. Ki is néztem egy mindenmentes browniet, amihez nem kellett túl sok minden, és elképzelhetőnek tartottam, hogy meg fogom tudni csinálni. Sima browniet azt milliószor sütöttem már, nem gondoltam, hogy ezzel bármi probléma lehet. De lett. 

Már a recept alaposabb tanulmányozásakor is furcsállottam, hogy minek a sütibe víz, de nem gondoltam ezt nagyon túl, mert ha kell, hát kell, gondoltam biztos azért, hogy a mandula meg a kókusz megpuhuljon. Aztán a kavarásnál nézem, hogy 50 cl-t ír, amit már akkor is sokalltam. Aztán kételkedtem benne, hogy jól váltottam-e át, mert fél liter az baromi sok! De jól váltottam át. Végül nem tettem bele annyit, csak egy bő 1 decinyit, de annyi se kellett volna szerintem. 

Úgy jártam, hogy már a sütés tizedik percében kb. a hagyományos browniesütő tepsimből szépen kifolyt a fele trutyi a sütő aljára, ami ott szép masszívan égni kezdett, és szürkés füst kezdett a sütő szélén kifelé áramlani. Ekkor már sejtettem, hogy ebből a sütiből nem lesz sok minden, ehető dolog meg pláne nem. A sütőajtót kinyitva beborította a konyhát a sűrű sötétszürke, szemetcsípő füst. Mindenek ellenére a süti csak lötyögött a tepsiben, esze ágában sem volt megsülni. Végül hagytam még egy darabig, mondván, már úgyis mindegy.  Lehet, hogy ha kiveszem az ajánlott 20 perc után, amikor még folyós volt a cucc, akkor is megkeményedett volna a levegőn, de amikor kb. fél óra sütés után kivettem, akkor a levegőn kőkeménnyé szilárdult. 

Persze nem vittem be a gyerekeknek, vettem a cukrászdában nekik paleos csokitortát. Megkóstoltam a szélét, ami nem volt olyan feketés, és az a része végülis egészen jó ízű volt, szóval lehet, hogy lehetett volna belőle egy klassz süti, de nem lett. Hát levontam a tanulságot... még szerencse, hogy nem az egész osztálynak sütöttem ezt a menteset, mert az is megfordult egyébként a fejemben, hogy akár mindenki kaphatna azt, és akkor nem kéne variálni. De milyen szerencse, hogy a jól bejáratott receptemet kaptam elő. :-) 

A konyhát két napig kellett szellőztetni, mire végre nem éreztem azt az égett szagot...

És ha már torta, akkor mindenképpen meg kell említenem, hogy vasárnap én is kaptam a fiúktól tortát a születésnapomra, ők maguk sütötték, a saját kezükkel, és persze Ferivel. 

Ők egy hagyományos brownie-t készítettek. Én a Stahl Judit félét szoktam sütni, ezt javasoltam nekik is. És hát jól is sikerült. :-) Nem is maradt belőle egy morzsányi sem.