Túl vagyunk az őszi nyílt órákon, ( múlt csütörtök), és a fogadóórákon is ( most hétfő). Mondhatnám, hogy ez is pipa, mert nagy meglepetések nem voltak, se itt se ott.
A nyílt órákat felváltva ültük végig Ferivel, egy-egy órát az elsőben és a harmadikban. Mátééknál matek-nyelvtan volt, Milánéknál matek-olvasás. Én Angéla néni kora reggeli matek órájához nem éreztem magamban kellő erőt, így én egy elsős matekkal indítottam, számoljunk 6-ig oda-vissza, ez az ami reggel 8-kor nekem való :-) Jó volt az óra, egészen pörgős volt, de nem olyan Angélanénisen, annál azért kevésbé. Volt vetélkedő, csoportmunka, önálló feladat, és sok dicséret.
A harmadikos matek a szokásos tempóban és ütemben zajlott, Feri azt mondta jó volt, olyan amilyen szokott lenni. Az anyukáknak akikkel a szünetben beszéltem azért eléggé zsongott a fejük már így első óra után. :-) A százas számkörben dolgoznak Mátéék egyébként éppen most, mármint többszázas. Műveletek háromjegyű számokkal, vagy mi.
A nyelvtan óra hasonlóan melós volt harmadikban. Egy ilyen nyílt órás délelőtt után teljesen megértem a srácokat, hogy szét vannak csúszva délutánra, nagyon kemény! Jóóó, A. néni egyébként is ezer százalékon pörög, és beszél, és magyaráz, és kérdez, és visszakérdez, a gyerekeknek folyamatosan ébernek és válaszkésznek kell lenniük, szóval elég megterhelő szerintem. Félúton volt egy kis önálló munka, pihenésképp, de aztán folytatódott minden a korábbi ritmusban és hangulatban. Összetett és rokonértelmű szavakat és a ki-mi, kit-mit, kiről-miről, kire-mire, stb.. kérdésekre adott válaszokat veszik, plusz ismétlésképpen a főnek típusai is elhangoztak. Egyébként mindig az a benyomásom, hogy a gyerekeknek nem gáz ez a feszített tempó, ügyesen felveszik még a gyengébbek is a ritmust, és nem is igen lankad a figyelem.
Mondjuk ültek is mint a cövek, nem úgy, mint az elsőben, ahol azért volt ugribugri, meg fészkelődés.
Feri olvasáson volt Milánéknál, és hááát.... ahogy kijött, az első szava az volt, hogy ez borzalom volt. De nem beszéltünk többet, azt mondta majd este. Aztán olvastam nap közben a többi szülő üzeneteit, és benyomásait, és rendre mindenki oda volt, hogy milyen klassz volt minden, meg hűűűű, meg háááá. Aztán persze kiderült, nem elsősorban az óravolt a borzasztó, hanem az, hogy szegény Milánnak a szavak betűzése már nem annyira kihívás. (egyáltalán nem az), és azért eléggé látványosan tud unatkozni. De azért egyszer őt is felszólították, kiolvasta, hogy ci-pó, kapott rá egy pirospontot, és szevasz. Kicsit elszoktunk már attól, hogy hol kell tartania egy "normál" elsősnek. Az, hogy Mátéval azért nem volt annyira egyértelmű, hogy a szótagokat összeolvassuk, és vért izzadtunk/tam vele, hogy nem m-a-c-i, nem is ma-ci, hanem maci, az már feledésbe merült.
Aztán a fogadóórán minden tanítónénivel váltottam pár szót. Milánról nem tudtak sokat mondani, csak dicsérték, és meg voltak vele elégedve. Szokott kapni plusz feladatot, számos színezőt, ilyesmit, és olvashat is ha ahhoz van kedve, ha a leckéjével megvan. Ami mindig megvan neki, mert van, amikor már órán megcsinálja. Lapítottam is nagyokat a folyosón, amikor más anyukák a leckemennyiségre panaszkodtak, és hogy mindig marad otthonra, meg ilyesmi, a szokásos problémák. Milánnak nemhogy otthonra, de a tanulási időre sem marad házija. Persze nagy könnyebbség, hogy az olvasást nem kell külön gyakorolni. Időnként kibetűztetem vele a tankönyv betűsorát, de hétköznapokon nem szoktunk ezzel foglalkozni. Magatartásával pedig nincs jelentős gond. Semmi olyan, ami szót érdemelne.
Tulajdonképpen Mátéval is elégedettek. Csütörtökön mondjuk odavetette A. néni, hogy Máté újabban megint varnyog, indokolatlanul hangos, és többször idiótáskodik, mint kellene, de azt hétfőn kicsit tompítottuk, mert mondtam neki, hogy ezt leszámítva, mármint az idiótáskodást és a hangosságot, ami örök probléma nála, ezt leszámítva én nagyon meg vagyok elégedve vele, mert soha ilyen lelkiismeretesen még nem dolgozott, és nem tanult, mióta iskolás, és ezt Angéla néni is aláírta.
Erről az ordibálásról meg majdcsak leszokik egyszer, és megérti, belátja, megérzi, hogy nem kell ez a produkció ahhoz, hogy figyeljünk rá, még ha ő is úgy is érzi, hogy folyamatos versenyhelyzetben van itthon is, meg a suliban is. Vannak azért jobb időszakok, meg vannak rosszabbak, attól függ ez, hogy mennyire van leterhelve, és mennyire tudja ezt a terheltségét egyéb módon levezetni. Általában a fölösleget szokta varnyogás formájában kiadni magából. Hát majdcsak alakul ez még, ahogy már eddig is sokat változott.
Szóval... nincs más hátra, mint egy utolsó nagy lélegzetvétellel kihúzni a karácsonyi szünetig. Nem fogunk unatkozni. Hiszen ezer dolog van még addig, a szokásos karácsonyi ünnepségek mellett, lesz még hegedűvizsgánk, lesz még zeneiskolás hangversenyünk, amin elvileg a kicsik ( értsd. nagyon kezdők) is húznak majd valamit, lesz focizáróbuli, Mátészülinap, és ki tudja még mi.
Vasárnap advent első vasárnapja. Szokás szerint még nincs koszorúnk, de nem kizárt, hogy addig még lesz. Jövő héten indul az adventi naptár, arról legalább már van elképzelésem, már csak kivitelezni kell. Huhhh.... Az ajándékok alakulóban vannak, elvileg nem állok annyira rosszul.
Ami persze nem jelent semmit.
Ennyi.
Nálunk ma volt a 2 nyílt óra (jövőre mehetek két nap egymás után...:)), szóval még frissek az élmények. Abban nagyon egyetértek, hogy mi úgy gondoljuk, hogy a tempó és a szigor nekik megterhelő, nekem tényleg az, de ők rá sem bagóznak.
VálaszTörlésDe majd írok részletesen, ha odajutok valamikor. :)
Milánról meg, hát igen, mindig nosztalgiával gondolok az első évre, mikor azt hittem, egész alsóban annyit fogunk tanulni, mint akkor, vagyis semmit. :/
Matekból 2000-es számkörben mozognak, én csak pislogok, mert még ott tartottam, hogy ezerig számolnak, de nem...340-250 és nyitott mondat és anyámkínja. :)
Popianyu