Karlovy Vary, Becherovka múzeum

Szombat éjszaka nagyon hideg volt a szobánkban. Annyira fáztam, hogy a fiúkra rá is húztam a hosszú ujjú pizsamát, majd egész éjjel takargattam őket, mert persze mindegyik ki van örökké takarózva, de eléggé paráztam, hogy jól megfáznak itt nekem, és akkor oda a kirándulás. Szerencsére nem lett oda, és még csak meg sem fáztak. 

Reggel bőségesen bereggeliztünk, majd összepakoltuk az esőkabátokat, a meleg pulcsikat, váltózoknikat, és nekivágtunk Karlovy Varynak. 

Már-már megszokott, hogy ha Európa valamelyik híres nagyvárosába készülünk, akkor ott biztos, hogy esik az eső. Így volt ez Velencében 2010-ben, Strasbourgban 2011-ben, Barcelonában 2012-ben szerencsére oda másnap is visszamentünk, és akkor  már nem esett), Prágában 2013-ban , csak hogy néhány emlékezeteset említsek :) 

Hát most sem volt éppen jó időnk, de tulajdonképpen annyira rossz sem, csak az eső hol eleredt, hol elállt, és akkor meg hétágra sütött a nap, így nem tudom hányszor öltöztünk le meg föl a nap folyamán, de nem egyszer. 

Alig fél órát kellett csak autóznunk a városig, szinte mire elhelyezkedtünk az autóban, már ki is kellett szállni. Azt terveztük, hogy a pályaudvar környékére megyünk, mert ott biztos van parkoló, és még nincs messze a központtól. Volt is parkoló, le is parkoltunk, de a parkolóautomata nem fogadott el papírpénzt, csak aprót. Abból pedig nem volt nálunk olyan sok, épp csak 1 órára volt elegendő. Pont elkezdett esni az eső, így mindenki esőmenőbe öltözött, és milyen szerencse, (így visszagondolva, akkor még nem tudtuk), hogy Marci zokszó nélkül lecserélte a tornacipőjét gumicsizmára, a nap folyamán nagyon nagy könnyebbség volt ez.  

Így hát rögtön azzal kezdtük a városnézést, hogy becaplattunk a sétálóutcára, és megkeressük azt a pénzváltót, amit Feri kinézett előző este, mert pénzt is kellett váltanunk, és hogy közben majd nézegetjük, hogy hol lenne jó parkolóhely, ahová át tudnánk állni 1 óra múlva. Közben az eső egyre jobban rákezdett, és egy kapualjba bújva keresgéltük, hogy hol is vagyunk, és hol van a pénzváltó. 

És lám... meglett a pénzváltó, út közben a turista irodában még egy térképet is szereztünk. Papíralapút. A pénzváltó pedig a pont a Jan Becher Múzeum előterében volt, az egykori Becherovka gyár épületében. És itt jött a hirtelen gondolat, hogy bár nem volt terve véve, de ha már épp itt vagyunk, és úgyis esik eső, akkor jelentkezzünk be a múzeumba, és hátha mire kijövünk, addigra eláll az eső is. És így is tettünk. Feri és a két nagy átálltak egy parkolóházba az autóval, mi Marcikával pedig megvettük a jegyeket. 

A Becherplatz még az autóból

A múzeum csak idegenvezetéssel látogatható, mi egy német nyelvű vezetésen voltunk,  és minő érdekes, hogy itt nem számoltak fel plusz költséget az idegennyelvű vezetésért, mint Karlstejnben, sőt, kaptunk audiguide-t is, amivel magyarul is követhettük a történetet. Ez az audiguide volt a legnagyobb szenzáció, mert így a fiúk szuperül elvoltak vele egész végig. A nagyok szépen hallgatták is, hogy mit mondanak benne, Marci pedig elfoglalta vele magát. Amúgy az idegenvezető nagyon szépen és érthetően beszélt németül. 

Ovális hordók, a helytakarékosság jegyében

Korabeli plakátok a falon

A múzeumban betekintést nyertünk a Becherovka sikertörténetébe a kezdetektől napjainkig, a Becher család munkásságába, a viszontagságokba, és gyártásba. Persze recept nélkül. A Becherovka receptjét állítólag 1805-ben Jan Becher kapta egy náluk vendégeskedő őrgróf orvosától. Az őrgróf a gyógyfürdők miatt időzött Karlovy Varyban, és amikor pár hét múlva távoztak, az orvos akkor adott egy receptúrát a vendéglátójuknak, ami a helyi forrásvíz és különféle gyógynövények elegye volt. Jan Becher még két évig tökéletesítette ezt a receptet, majd piacra dobta a Becherovkát, ami azóta meghódította a világot. A receptje máig szupertitkos, mindig csak a mindenkori cégvezető és annak kis köre ismeri, ma csupán ketten ismerik. Ők ketten léphetnek be a "patikába", és minden szerdán az egyikük keveri be a a gyógynövényeket az alkoholos áztatáshoz. 

A gyár néhány éve kiköltözött a város szélére, egy nagyobb, korszerűbb gyárba, a régi épületben pedig a múzeum működik. 

Az előadás egyébként nagyon érdekes volt, még a gyerekek is érdeklődve hallgatták a kis készülékeiken. A végén kóstolót is kaptunk a termékekből. A gyerekek persze csak narancslevet, bár ők "gyerek Becherovkának" hívták,  nekünk pedig 3 félét hoztak, a sima originalt, amit mindenki ismer, egy citromos csajosat, ami nagyon finom volt :), és egy csilis-csípőset, ami pedig elég pikáns. Még egy féle van, és arra nagyon kíváncsi lettem volna, a kávés, de abból nem hoztak. Igaz, volt 2 italkuponunk, amit beválthattunk volna a büfében, és kérhettünk volna rajta kávésat is, de mire kimentünk elfeledkeztem ezekről a bónokról, és szó, mi szó, nem is igen kívántam már többet a nedűből :)

Nagyon tetszett a múzeum, micsoda szerencse, hogy nem hagytuk ki :)

folyt.köv.