A Meccs

Nem lehet, hogy ne említsem meg, a tegnapi focimeccset,  már csak azért is, hogy emlékezzünk rá majd sok év múlva is, (pláne ha megint 40 évet kell várni az ismétlésre, irgumburgum), hogy mennyire jó volt, amikor hosszú idő után végre megint sikeres volt a magyar válogatott. 

Hát nyertünk, kéremszépen, de még hogy! Csak nem volt hiába az egész napos fociláz, csak átment ilyen messziről is, annak a sok-sok magyarnak a győzni akarása. 

Szerintem tegnap nem volt ember, aki ne beszélt volna a meccsről. Az oviban, az iskolában is ez volt a téma, úgy búcsúztunk el óvónéniktől, tanítónéniktől, hogy " Viszlát! Hajrá, Magyarok!"

Délután a korábbi úszásra mentünk, hogy hazaérjünk a meccsre. A fiúk mind a hárman focimezben, az ovisoknak piros-fehér-zöld csík is került az oviban az arcukra :) Nyilván megmosolyogtak minket, ahogy vonultunk végig a városon, a kemény mag :) 

Nem tudom, van-e még egy olyan sport, vagy bármi, ami így össze tudja kovácsolni az embereket, mint a foci. Amikor az ismeretlenekből is ismerős lesz, az ellenségből is barát, mert nem számít, hogy ki a fradidrukker, ki az újpestes, most egy csapatért dobog a szívünk. 

Ahogy így mentünk a 3 magyarmezessel, csomó ember ránkköszönt, hogy " Hajrá, Magyarok", vagy ha nem is szóltak a fiúkhoz, akkor is ott volt egy cinkos összekacsintás, egy orr alatti mosoly. 

Fél 6-kor tömve volt hazafelé a villamos. Mondta is Milán, hogy biztos, mindenki megy haza meccset nézni. :) 

- Csak apa nem jön haza.- mondja szomorúan

- De, apa is jön!- mire felvidul a képe. 

Aztán a meccs... persze a Himnuszon mindig bőgök, aztán meg sopánkodom, hogy milyen jó lenne ott ülni a lelátón... Hát én nagyon izgultam... voltak részek, amikor nem is bírtam nézni. 

De hát a lényeg, hogy nyertünk!!!! Oké, a háborút még nem nyertük meg, de ez a csata már a miénk! 

És az éjjel még nem ért véget :) Szombaton folyt.köv. Mi akkor is mezben fogjuk nyomni egész nap, hátha bejön még egyszer :)